Demonheart

 … M�snak jele van testeden,

megijedn�l, ha �rten�d…

/Kov�cs �kos/

… and I discover: she has a demonheart…

/Luca Turilli/

 Felrohant az emeletre.

Futott, menek�lt a v�ratlan esem�ny okozta sokk, a pokolm�lyr�l felkavarod� �rz�sek el�l. Sz�ve �r�lten kalimp�lt, erej�t megsokszorozta a p�nik, a fejveszett akarat: el innen!

L�bainak ideges dobban�s�t elnyelte a l�pcs�sz�nyeg; kapkod� l�legzete hangos f�jtat�snak t�nt az �s�reg h�z id�tlen csendj�ben. Er�inek v�szesen fogyatkoz� tartal�k�val a k�nyszert fojtotta el, amellyel vissza- visszan�zett volna a v�lla felett, mint akit �ld�znek.

Nem; felesleges megfordulnia: a d�monnak nincs sz�ks�ge arra, hogy h�tulr�l k�vesse – Niel egyszer�en ott van, ahol lenni akar; alkalmasint el�bb, mint a haland�.

Az ereiben v�gtat� adrenalin felgyors�totta, ugyanakkor �rz�ketlenn� zsibbasztotta a mozg�st; �gy �rezte, nem is � fut: a falak rohannak mellette. A norm�list�l v�gletesen elt�r� �llapot m�g jobban megijesztette. Szil�nkokra t�rt az id�: az egyik pillanatban m�g �pp csak fel�rt a l�pcs� tetej�re, a m�sikban pedig m�r az emeleti folyos� v�g�n tartott; csoda, hogy neki nem ment a falnak.

Egy t�red�k m�sodpercre sem �llt meg; k�rmei megcsikordultak a falon, ahogy kiny�jtott kez�vel ell�kte mag�t, �s bevette a der�ksz�g� kanyart az emeleti folyos� �s a padl�st�rbe vezet� �jabb l�pcs�k k�z�tt.

Mire fel�rt, n�mileg lejjebb h�z�dott idegeir�l a p�nik. V�get �rt az �mokfut�s: most m�r csak remegett, �s kit�rni k�sz�l� s�r�s fojtogatta. Felgy�leml� k�nnyeit�l vakon tapogatott a ny�ri h�l�szoba kilincse ut�n; s amikor siker�lt bejutnia, r� is ford�totta az id�- cs�kolta, cir�d�s fej� kulcsot.

K�ts�gbeesetten ny�sz�tve, csukladozva pr�b�lta visszafojtani a s�r�st, de nem j�rt sikerrel. Eml�kek ezrei rajzottak �sszeszor�tott szemh�ja alatt. R�g beforrt sebek szakadtak fel, �s befel� v�reztek; �gy �rezte, savk�nt marnak benne utat maguknak azok a v�rpatakok. T�rdre esett az ajt� el�tt.

Sz�ja el� kapta a kez�t, ujjait harapd�lta; holott tudta: Niel m�r ennyi�rt is k�m�letlen szigorral b�ntetn�, ami�rt a kez�t, �pp a kez�t b�ntja… A k�ny�rtelen hiszt�ria azonban pillanatnyilag nagyobb �r volt, mint a d�mon.

Nem szabad, nem szabad!

Baj lesz ebb�l! Niel sosem n�zte el, ha Kielo-t valaki b�ntotta – akkor sem, ha ez a valaki Kielo maga volt.

Musz�j valahogyan lecsillapodnia!

Kinyitotta a szem�t, hogy legal�bb a l�tv�ny megnyugtassa, amennyire lehet.

A h�l�szob�nak bec�zett helyis�g tulajdonk�ppen a tet�szerkezet �szaknyugati d�l�s�be v�gott, nyitott erk�ly volt. H�rom bels� fal�t a szaluf�kon nyugv� v�r�sfeny� lamb�ria alkotta, a negyedik, kifel� n�z� fal pedig, ahol az ablaknak kellett volna lennie, nem l�tezett – Kielo sz�nd�kosan bontatta meg a tet�t a szoba teljes sz�less�g�ben. A berendez�st az id�j�r�s viszontags�gait�l megk�m�l� speci�lis �veget a tet� d�l�se al� rejtett�k; az es��rz�kel� szenzoroknak k�sz�nhet�en csapad�kos id�ben egyszer�en leereszkedett a hatalmas, �velt �vegt�bla.

�m ha k�t h�tig nem esett, akkor k�t h�tig �llt a szoba teljesen nyitottan �jjel- nappal; s Kielo nem b�nta, ha kora hajnalban �les rig�f�ttyre kellett �brednie, amik�ppen b�k�sen elt�rte a helyis�gben megfordul� apr�bb- nagyobb �l�l�nyeket is: denev�rt, baglyot a ny�ri �jeken, �s m�kust, madarakat nappal.

Jelen pillanatban rajta k�v�l nem mozdult �let a szob�ban. Aranys�rga ny�rfaleveleket sodort a sz�l a gy�ngyfeh�r m�rv�nypadl�n; jutott bel�l�k b�ven a sz�les, toj�sh�j sz�n� b�rrel k�rpitozott �gyra is.  Az ugyancsak nagyon vil�gos, l�thatatlan v�d�lakkal bevont almafa b�torokra lev�lcsipk�s �rnyak mozg�filmj�t vet�tette a f�ny.

Mi�rt is j�tt ide?! Mi�rt hagyja, hogy a f�lelme, gy�trelme beszennyezze ezt a szob�t?! Mi�rt engedi, hogy a m�lt orm�tlan, s�ros csizm�j�ban k�rbecaplasson a h�feh�r m�rv�nyon?!

Mintha att�l f�lne, hogy f�jdalma megb�ntja a h�zat, k�rbej�rt a szob�ban, gyeng�d, szinte bocs�natk�r� mozdulattal meg- meg�rintve egy- egy b�tort, eml�kt�rgyat.

Nem mintha olyan sok lett volna bel�l�k. Kielo csak igaz eml�keket t�rt meg maga k�r�l; olyanokat, amelyek nem t�rt�n�seket, hanem �r�k igazs�gokat foglaltak magukba.

Felemelt a szekr�ny egyik polc�r�l egy alig f�rfi�k�lnyi lovas szobrot.

Az ekr�sz�n� gr�nitb�l faragott apr� remekm� egy ugrat� akad�lyon �tlend�l� lovat �br�zolt, lovas�val a nyerg�ben. A m�v�sz, tal�n a sebess�g elmos�dotts�g�t �rz�keltetend�, nem dolgozta ki a szobrocsk�t a legapr�bb r�szletekig, �m az �pp ett�l t�nt �l�nek. A szeml�l� szinte v�rta, hogy megmozduljon; hogy a fesz�l� izomzat�, figyelmesen el�reszegezett f�l� t�ltos �trep�lj�n az abszurdumk�nt hat�, �lesre fent peng�t form�z� akad�ly felett.

Kielo k�nnyesen, halv�nyan r�mosolygott a nyeregb�l kiemelked�, lova nyak�ra hajol�, a teliv�rrel teljes szinkronban mozdul� zsok�ra.

H�ny �v is telt el? Ugyan m�r – nem mindegy? Tudom, �rzem: egy�tt vagytok az�ta is; egy�tt sz�guldotok a Penge ment�n, mint mindig – mert vannak dolgok, amelyek felett az id�nek nincs hatalma, �s vannak eml�kek, amelyek nem fakulnak sz�piasz�n�v�, hanem �r�kk� ragyognak, mint a penge �le.

Nem tette le a szobrocsk�t: vele l�pett tov�bb, �szre sem v�ve, hogy a h�z, a szoba, �s az eml�kez�s m�ris k�z�mb�s�tette a kegyetlen hiszt�ri�t. Rekeszizma �ssze-�sszer�ndult m�g, g�rcs�s, riadoz� szipog�sra k�nyszer�tve �t; de Kielo m�r nem s�rt.

Tekintete a k�vetkez� eml�kre ir�nyult.

Ez egy k�p volt, ez�st keretben. A k�kez�st szem�, �js�t�t haj� f�rfi, akit �br�zolt, morcosan kinevette a n�t a keretez�s�rt, amikor egyszer megl�tta a k�pet; azt �ll�totta, hogy feket�re �regedett kov�csoltvas keret illene hozz�. Kielo azonban felemelt orral k�z�lte, hogy a holdez�st val� csak hozz� igaz�n. �sszesz�lalkoztak, bar�ts�gosan megt�pkedve egym�s tudat�t; a csipkel�d� sz�v�lt�s alatt azonban titokban m�lys�gesen becs�lve egym�st, mint mindig.

A m�ltr�l Te is tudn�l mondani ezt- azt, ugye, �reg bar�tom? J�rtak m�r azok a mocskos csizm�k cs�rd�ng�l�t a fekete m�rv�nyon is… de m�g az �n feh�r padl�mon s�t�t nyomot hagynak, a feket�n vil�gosra sz�radnak, �s b�ntanak, mint t�ged a f�ny. Te m�gis v�gigcsin�ltad, �s neked volt igazad: a s�r v�g�l porr� sz�radt, �s elhordta a sz�l.A k�ls� szeml�l� azt hinn�, j�k�p� fiatal f�rfit �br�zol ez a k�p; holott negyedsz�zad neked csak egy perc, v�n ragadoz�. �Ostoba haland� - mondan�d most - �be hagyod magadat csapni az id�t�l, pedig r�vid az �leted ehhez! L�gy �szinte – meg�r ennyit az eg�sz?�

Kielo v�gigsim�tott l�zas, f�radt arc�n, �s torz mosolyt villantott a k�pre. Bel�tta: az �jszaka Ur�nak is megvan a maga igaza.

Kez�ben a szobrocsk�val az �gyhoz ment, n�hol bok�ig g�zolva a feh�r m�rv�nyt takar� arany avarban. Amikor led�lt a fekhelyre, fellebbentek k�r�l�tte �s fels�hajtottak alatta az �gyon hever� falevelek.

A p�nik- t�zelte adrenalin felsz�v�dott v�r�ben, �s �lmos, f�sult f�radts�got hagyott maga ut�n. A n� �sszeg�mb�ly�d�tt az �gyon; s�r�st�l duzzadt szemh�jai elnehez�ltek. M�r nem �rdekelte, mi �s mi�rt t�rt�nt, hogy hogyan t�rt�nhetett, �s hogy hol a ki�t. Lassan k�z�nybe hanyatl� elm�je m�g utolj�ra �vatosan meg�rintette a szob�t; nem tal�lt azonban semmi olyasmit, amit�l tartania kellett volna, �s a d�mon jelenl�t�t sem �rezte. Niel teh�t m�gsem j�tt ut�na, h�la Istennek, vagy annak, akit illet. Az �ri�si �gyon, a csendszoba �lel�s�ben mintha egy bar�ts�gos �ri�s tenyer�n fek�dt volna; a h�z pedig – Maison de Neige – �v�n, hallgatagon �rk�d�tt felette.

A peng�n �tvet�d� teliv�r szobr�t szorongatva, keserny�s illat� lev�ltakar�t�l �lelve aludt el.

Az ut�bbi napokban nem t�l sokat aludt �jszak�nk�nt; a f�radts�g egym�sra rak�d� r�tegeinek k�sz�nhet�en �lma most hirtelen m�ly�lt el: �t perc sem telt bel�, �s izmai teljesen ellazultak, l�gz�se egyenletess� v�lt.

Nem �bredt fel akkor sem, amikor a hi�nyz� fal hely�n bekandik�l�, m�zarany okt�ber eleji napf�nyt felh� takarta el; nem hallotta, amikor a halkan suttog� sz�l �les sziszeg�sre v�ltott; nem �rz�kelte, amikor a h�m�rs�klet zuhanni kezdett.

Az arany avaron sz�raz porh� ostora v�gott v�gig; az �gy v�g�t�l pedig mintegy k�tm�ternyire riadtan fellebbentek a levelek, amikor a d�mon testet �lt�tt k�z�tt�k.

Egy t�red�k m�sodperc volt az eg�sz, azut�n a padl�ra hullott a porh� ez�st leple, amik�ppen a felkavart levelek is; lass� l�gmozg�ss� csitult a sz�l, �s csend lett �jra: h�v�s, v�szterhes.

A d�mon n�m�n, mozdulatlanul �llt, �s n�zte a n�t.

Rettenetes indulatainak tombol� vihar�n mintegy �tn�zve, sz�v�nek legbels�, mindig nyugodt, mindig hideg zug�ban forgatta a k�rd�st: mit tegyen a n�vel? �lje meg, tegye t�nkre – vagy pr�b�lja meg�rteni? Ha igen, minek? Hisz csak egy felel�tlen haland� – mi �rtelme k�szk�dni vele?

Am�g v�rta, mi lesz a felelet, egyre csak n�zte a n�t. L�tta sz�ve dobog�s�t, �lma m�lys�g�t, nehezen kiv�vott nyugalm�t; l�tta az eml�keket a lelk�ben; l�tta erej�t, amellyel legy�rte a p�nikot, �s gyenges�g�t, amellyel m�ltatlant �vott. 

L�tta v�dtelens�g�t; a haj�ba keveredett leveleket, a harap�snyomokat a kez�n; de l�tott olyasmit is, amit senki m�s: a gy�r�t a jobb keze mutat�ujj�n, eg�szen fent, a k�rme alatt.

Ahogy a K�ls� Vil�gok k�ld�tt�nek hideg tekintete r�vet�lt, az �kszer lassan, halv�nyk�k f�nnyel felizzott. A d�mon szem�ben visszat�kr�z�d�tt a holdf�ny� izz�s; majd �tnak indult test�ben is: arc�n, v�llain, h�t�n karoml�sok, harap�sok nyoma ragyogott fel tomp�n: minden sebhely, amit a haland� okozott.

Amikor felemelte �s a n� fel� ny�jtotta a kez�t, karj�n is v�gigk�szott a sejtelmes vil�goss�g, �s meg�lt a mutat�ujja v�g�n, a k�rme alatt, vak�t� f�nybe bor�tva a haland� gy�r�j�nek p�rj�t.

A k�t �kszer f�nye tal�lkozott, �s eltompult, majd kihunyt a ragyog�s – mintha a gy�r�k megnyugodtak volna egym�s erej�t�l.

Elhalv�nyult a Niel test�n is a haland� jele – de a sz�v�n tov�bb �lt, l�thatatlanul. M�r tudta, mit kell tennie.

A d�mon lassan, de hat�rozottan az �gy fel� indult.