"Hangokat hallok. Sokfélét. Hangokat, melyek nem hagynak nyugodni. Egyikük bíztat, hogy hamarosan vége, míg másikuk egyre jobban a mélybe taszít csendes suttogásával. Nem hallom mit susog, nem hallom mit akar, és ez dühít! Vagy ilyeszt?

Hangokat hallok. Csendeseket. Egyikük suttogása üvölt, míg másikuké halálhörgéshez hasonló. Megint másiké alig hallható.

Hangokat hallok. Kérdezgetnek. Néhányuk értelmetlen, ám van amelyik igen találó. És azon kapom magam, hogy válaszolok neki. Beszélgetek a hangokkal. Úgy, mint egy régi baráttal. S közben magam elé képzelem a tulajdonosát. Miközben hallgatom, behunyom szemem. Az első egy magas fiú, a második egy kedves lány, a harmadik... A harmadik én vagyok!

Hangokat hallok. Az egyik közülük az enyém. Egy énem, mely bennem szunnyad. Mélyen. Ez is én vagyok. Kettő van belőlem."


Szent karfiol! Skizofrén vagyok?! Na ne! Most mér' één? Én tök normális vagyok! A hangok is ezt mondták!