A csendes ebéd gyorsan véget ért. Az öreg mágus régi tanítványával, unokájával és annak kísérőjével letelepedett a kandalló elé.
-Az első probléma: merre indult a Démon? Hol keressük?
-Hmm... Azt tudom, hogy több olyan hely is van, ahol szívesen rejtőzködik. A Kőszikla-hegységben vannak szinte megközelíthetetlen barlangok. Szívesen bujkál ott. Van egy-két igen sötét energiával átitatott hely közülük... Na meg a
Gyilkos-erdő - szólalt meg elgondolkodva Lion.
-Talán induljunk el Anathból.- javasolta bátortalanul Anter. - Ott sok kalandor és vándor megfordul, talán hallunk híreket... És a hegység is, meg az erdő sincs túl távol onnan.
-Nem is rossz ötlet. - bólintott az öreg. - A következő: ha a Démont megtaláltátok, hogyan menekítitek ki tőle Alisát?
-Tele lehet minden a környékén csapdákkal. De ez már a mi dolgunk. Ha ott leszünk, a tapasztaltak alapján döntünk erről.
Mire elérkezett az este, az ifjú lovag és kísérői útra készen álltak. Lovaikat a legközelebbi Térkapu felé irányították.
-Még az éjjel megérkezünk Anathhoz. De a városba nem engednek be, csak reggel. - jegyezte meg a fiatal mágus.
-Ha Nektek nem gond a csillagos ég alatt aludni, ismerek egy megfelelő helyet a pihenésre a város közelében. - válaszolt Lion.
-Természetesen veled tartunk. - bólintott Ryken.

Még ugyanaz nap reggel - nem messze előbb bemutatott hőseinktől - a Kőszikla-hegység déli emelkedőit mászta egy kis csapat.
Céljuk a hegy tetején emelkedő Térkapu volt. Fele utat megtették már, amikor ágak halk roppanása figyelmeztetett: nincsenek egyedül. Egy vállas harcos intett társainak. Azok halkan szétszóródtak, és megpróbálták felderíteni a zaj forrását. Régi,
tapasztalt vándorokhoz híven kezük ügyébe helyezték fegyvereiket. Majd Arasus, a "csavargó" pap - halk kántálás után azt mondta, hogy az idegenek ketten vannak, és nem veszélyesek. Tenoro, a dalnok látta meg elsőnek, amit kerestek. Egyből leengedte fegyverét: egy riadt, nyolc-tíz éves forma fiú és egy néhány évvel idősebb, csinos, de megviselt külsejű lány lapult előtte.
-Ne féljetek, nem bántunk Titeket. Hogy kerültök ide, a falvaktól távol, egyedül az erdőbe?
-Menekülünk, Uram. Egy csapat martalóc támadott meg minket az éjszakai pihenőkor. Nem vettek észre a sötétben, így mi ketten el tudtunk rejtőzni. A kísérőink mind meghaltak a támadáskor. A rokonainkhoz, északra tartunk. Elinának, a nővéremnek segítségre van szüksége. Gonosz átok sújtja. Néma lett. Reményeink szerint északon találhatunk olyan varázslót, aki meg tudja törni az átkot. Sajnos, nem tudjuk, hogy jutunk tovább.
-Hogy hívnak? - kérdezte egy lágy hang.
-Roberto de Knights - felelte a fiú.
-Arles de Knights Házához tartoztok? - kérdezte a másik, egy lovag. Lovát kötőféken vezette oda.
-A gyermekei vagyunk.
-Tiszteletem régi barátom gyermekeinek. Atyátok jó egészségnek örvend?
-Sajnos már két esztendeje, hogy az égiekhez távozott. Anyánk nem régen halt meg, Elina, a nővérem pedig elátkozott lett.
-Balsors sújtja Házatokat. Ha elfogadjátok, segítek Nektek, hogy legyőzzétek a gonosz átkot.
-Csatlakozzatok hozzánk! Mi is északra indultunk. - szólalt meg újra a lágy hangú, egy harcos lány.
-Moragas, a sötét varázsló valamire készül. Békés utazókat régebben nem támadtak emberei, de mostanában mindenkit zaklatnak.Bizonyára a kísérőiteket is ők ölték meg... - jegyezte meg Arasus.
A fiú csak ekkor vette csodálkozva észre a pap vállán pihenő sólymot. Végre most nyugodtak meg annyira, hogy szemügyre vegyék megtalálóikat. Azok bemutatkoztak: Elani, a félelf harcos lány, Hawk lovag, Arasus pap és a dalnok, Tenoro de Long.
A hat tagúra gyarapodott csapat tovább indult a hegy teteje felé. Út közben megtudták, hogy két éve Arles de Knights-t támadás érte otthonában. A gyermekek édesapja hősiesen harcolt, de nem élte túl a dúlást. A Ház jelképét, az Ezüst Hold Kardját a támadók elvitték. A gyermekek édesanyja, az úrnő megbetegedett. Még élt egy kis ideig, néhány hónapja temették el. Elina elhatározta magát, hogy öccsével az északon élő előkelő rokonaikhoz mennek. Azok üzenetükben tudatták, szívesen látják a gyermekeket. Az úti készülődés közben beállított a Házba egy nő. Mint kiderült, boszorkány volt. Meg akarta akadályozni, hogy elinduljanak. Elinát ekkor átkozta meg.
A csapat nemsokára elérte a hegytetőt. Céljuk, a Térkapu ott magasodott előttük. Az őrző papnak átadtak néhány pénzérmét, aki varázslatával megnyitotta a toronyban lévő Teret, miután az utazók felkészültek.
-Irány észak! Először Anath városába indulunk. Ott biztosan tudunk híreket szerezni. - mondta Arasus.
-Már alig várom, hogy ott legyünk. A féllábú Jack fogadója a kedvenc helyem. Ott mindig történik valami érdekes, és ismerősökbe is botolhatunk. - tette hozzá Tenoro.
-Csak nehogy kellemetlenek legyenek azok az ismerősök! Most még a szokottnál is óvatosabbaknak kell lennünk. Valami készül,
érzem. No és van velünk két olyan személy, akiket védenünk kell, ha csetepatéra kerül a sor. - válaszolta a pap.
-Indulhat az utazás! A Kaput megnyitottam.- adta meg a jelet az őrző pap.
A toronyban voltak mindannyian: a négy vándorló jó barát, a gyermekek, és a segítőtársak, a sólyom és a lovag okos csataménje. Különös érzés lett rajtuk úrrá. Sötét lett, szinte nem is látták egymást sem. Mindenki úgy érezte, elkapja egy hatalmas erő, és csak zuhan, megállíthatatlanul. Aztán hirtelen vége lett. Kivilágosodott, és a toronyban voltak ismét. A két testvér furcsa tekintettel méregette a többieket és egymást is.
A kalandorok azonban természetesen viselkedtek, mint ha nem történt volna semmi rendkívüli.

-Úgy veszem észre, Ti még nem utaztatok ilyen módon. Először nagyon furcsa, félelmetes érzés, de hamar meg lehet szokni. Még én is élénken emlékszem az első térutazásomra. -  jegyezte meg Elani.
-Már meg is érkeztünk. Anath mellett vagyunk, az itteni toronyban.
-De hiszen ez teljesen olyan, mint ha még délen, a hegyek közötti toronyban lennénk !- csodálkozott Roberto.
-Ne tévesszen meg. Ha kilépsz, majd meglátod!- válaszolt újra a lány.
-Mire várunk? Indulunk már végre a városba? -türelmetlenkedett a dalnok.
-Lassíts a tempón. Nem rohanhatunk vaktában oda. - szólalt meg Hawk, miközben elhagyták a torony belsejét.
-Már amúgy is lassan alkonyodik. Keressünk egy jó helyet, ahol éjszakázhatunk. Dalnok, Te ismered ezt a környéket a legjobban. A városon kívül hol a legalkalmasabb hely, ahol pihenni lehet? - tette hozzá Elani.
-Hmm... Van egy remek hely nem messze az erdőben. Sziklák között egy meleg forrás tör fel. Mellette egy kis tisztáson pihenhetünk.
-Már emlékszem! Én is jártam ott, tényleg kellemes pihenőhely. - erősítette meg a pap.
-Menjünk. Alig várom, hogy aludhassak egy jót. A gyermekek is fáradtak. - nézett rájuk a lány.
Arasus halk mormolásba kezdett. Mágikus érzékeit kiterjesztve vizsgálta meg a környéket. Nem észlelt rosszindulatot, élőlényt és szellemi erőt sem a közelben.
Amint odaértek a dalnok által mondott helyre, mindegyikük azt mondta, nem bánják, hogy még a mai éjjelt nem a fogadó falai között töltik. Különös, békét és nyugalmat sugárzó helyre értek. A lovag lemálházta ménjét. Az okos állat máris hozzálátott
a dús fű legelésének.
-Nem érez veszélyt, pedig van olyan képessége, számtalanszor mentett már meg azzal, hogy figyelmeztetett.- simított végig szeretettel lova nyakán Hawk, szavait leginkább a két gyermekhez intézve.
-Mi megnézzük azt a forrást. - jelentette ki Elani, kézen fogva Robertót és Elinát.
Akkor ma ránk marad a vacsora készítése. Ne maradjatok sokáig, nemsokára sötétedik.- bólintott a lovag.

A harcos lány és a két gyermek pillanatok alatt felfedezte, amit kerestek. Természetes sziklamedencében kellemes meleg víz csillogott. A pici tavacskából egy keskeny patak eredt, vize lassanként lehűlt, ahogy a forrástól távolabbra folyt. A medencét is sziklák vették körül. Elina a vízhez ment. Kezét belemártva elmosolyodott, és megfogta öccse kezét.
-Azt mondja, hogy fürödjünk meg. -  tolmácsolta a némajátékot a kisfiú. Elani bólintott, ő is elmosolyodott. Nemsokára mindhárman a kellemes vízben lubickoltak.
Közben teljesen bealkonyodott. A tisztáson fellobbant a tűz, és sült hús illata szállt a levegőben. A fürdőzők gyorsan felöltözködtek. Már nagyon éhesek voltak.
-Készen van a vacsora. Látom, nem hagytátok ki, megfürödtetek. Vizes a hajatok.- nézett rájuk a lovag.
-Bezzeg nekem mindig ilyenkor kell kihagyni! Pont, amikor a szép lányok ott vannak! - sopánkodott Tenoro.
-Ugyan, dalnok, megártott volna Neked a túl sok víz ! - ugratta Hawk.
-Ha annyira hiányzik Tenoronak a meleg víz, hozhatok belőle Neki... inni. - tette hozzá Elani.
-Brr...!!! Még csak az kellene. Beteggé akarsz tenni? Megártana a gyomromnak. No, gyere elő, kulacs... és benne a jóféle nedű ! -vette elő a flaskát a dalnok.
-Úgy érzem, ebből éneklés lesz. - jelentette ki Elani.
-Addig nincs baj az énekléssel, míg nem kell a mágiával ötvözni. Mert akkor általában pácban szoktunk lenni. - válaszolt a pap, miközben elmélyült figyelmet szentelt egy szép darab sült húsnak.
A két ifjú Knights tágra nyílt szemmel figyelte evés közben egymást ugrató útitársait. Elina mosolyogva bólintott öccse felé, mintegy jelezve: szerencsés találkozásuk volt a kis csapattal.
A fiatal lány rendkívül szép volt. Most, hogy rendbe hozta külsejét, igencsak vonzotta férfi útitársai tekintetét. Megtépázott ruháját egy kényelmes, kecses alakját hangsúlyozó öltözékre cserélte, amelyet Elani adott neki. Hosszú, hullámos, barna haját szépen megfésülte, és egy hajszalaggal összefogta. Néhány hajtincs lágyan keretezte bájos arcát. Hosszú szempillái legtöbbször félig eltakarták kissé mandulavágású, zöld "macska" szemeit. Tekintete leginkább álmodozó volt.
Arasus elgondolkozva figyelte: " Vajon milyen átok sújtja? Sokféle olyan átok van, ami némasággal jár, és mindet másképp kell megtörni." Majd a fiúhoz fordult:
-Roberto fiam! Nagyrészt már elmondtad, mi történt Veletek. Én viszont arra is kíváncsi lennék, hogy a boszorkány látogatása előtt történt-e valami szokatlan?
-Tulajdonképpen� igen. Bár nem gondoltam eddig rá, hogy a két dolog összefügghet. Néhány hete, vagy talán egy hónapja történt...  Az erdészünk a kastélytól nem túl messze az erdőben füstöt látott. Odament néhány emberrel, hogy eloltsa a tüzet.
Elég nagy területen elpusztultak a fák, de főleg nem tűztől. Mintha egy hatalmas erejű forgószél tépte volna ki mindet. A terület közepén égett ugyan egy fa csonkja, de hamar eloltották. Közben arra lettek figyelmesek, hogy egy csodaszép ló áll
a dúlás szélén. Amint közelebb értek, egy fekvő alakot láttak. Egy fiatal, eszméletlen harcos volt. Elhozták a kastélyba. Néhány napig a vendégünk volt. Amikor kissé jobban lett, sokat beszélgetett velünk, főleg Elinával. Ő ápolta. Aztán egy napon azt mondta, üzenetet kapott, sürgősen indulnia kell, pedig nem jött hozzá senki üzenettel. Bár még teljesen nem gyógyultak meg a sebei, mégis elment.
-Telepátia... - szólalt meg mellettük dallamos hangján Elani.
-Mondd csak, hogyan nézett ki? A nevét tudod? - kérdezte megint a fiút a pap.
-Mint említettem, fiatal férfi volt, még húsz éves sem lehetett. Magas volt, hajlékony, mint egy párduc. De látszott rajta, hogy izmai csatákban edződtek. A feltűnő rajta a hosszú, ezüstös szőke haja volt. Még soha nem láttam ilyen színű hajat.
Az igazi nevét nem tudom. De a kardjába a Lion név volt vésve.
-Hmm... Az Oroszlán... Az igazi nevét én sem ismerem, de tudom, hogy a Fekete Démon legádázabb ellenfele. Bár igen fiatal, mégis képes volt szembeszállni a Démonnal. Erős mágikus hatalma lehet. Nem lenne megvetendő dolog, ha csapatunk tagjai között tudhatnánk. De ki tudja, épp merre jár? Vajon van-e összefüggés a megjelenése és az átok között? Hm...  Mondd csak! A nővérednek van valami különleges képessége? Vagy volt, mielőtt az átok megnémította?
-Látja a gonosz aurákat. Nagyon messziről nem érzékeli határozottan, de látótávolságban meg tudja mondani, kiből sugároz, még, ha az illető álcázza is magát. Van gyógyító képessége. Ezen kívül remek íjász. Míg meg nem némult, varázsénekével a kilőtt nyilakat irányítani tudta ... nem csak a sajátját, a másét is.
-Hmm.. Az ellenségei számára igen veszélyes képességek. - mormogta elgondolkodva Arasus.
A társaik már mind odagyűltek köréjük, hallgatták. Csak Elina kuporgott a tűz mellett, és merengve bámulta a lángok táncát.
-Mi lesz a beígért énekkel?!- vonta kérdőre a dalnokot Elani. - Túlságosan szomorú lett a hangulat. Vidíts fel bennünket, kérlek!
-Rendben. - vette elő lantját a dalnok. De a flaska is kell az ihlethez. - vette elő a kulacsát, és húzott egy jót belőle.
-Nos, legyen... Egy bordal... De utána alvás! Az éjjeli őrség első felét elvállalom.
-A másik fele az enyém. - jelentette ki a lovag.
Kisvártatva csend honolt a tisztáson. A tűz pattant néha, valahol egy bagoly huhogott. Az éjszaka szokott hangjai...
A lovagon volt az őrség sora, amikor lova nyugtalankodni kezdett. A fán ülő sólyom is leszállt Arasus mellé, és csőrével cibálni kezdte az alvó pap köpönyegét. Mindenki felriadt, a négy kalandor a fegyvereihez kapott. A lovag csendet intett,
majd suttogva mondta Elaninak:
-Vidd a forráshoz a két gyermeket. Az a hely jobban védhető, körül van véve sziklákkal, mint egy pici vár. Mi feltartjuk, aki közelít.
-Arasus! Hányan vannak?- kérdezte a dalnok. Arasus egy elmormolt ima segítségével kiterjesztette mágikus érzékeit.
-Hárman. Három lovas. Mindegyik erős mágiahasználó. Ellenséges szándékot nem érzékelek, de jobb, ha óvatosak leszünk.