- Messze vagyunk még?- szólalt meg lova nyergében zötykölődve Farro.
- Nem. Mindjárt megérkezünk. Csak...
- Csak?
- Nem érzem, hogy bárki is a közelben lenne. Hawk csapatának régen itt kellene várnia ránk, hiszen
jócskán megkéstünk. Hmm... különös...
- Nem üzentek?- kérdezte Liont Ryken.
- Nem. Pedig Elani képes rá. Nos, majd én...- koncentrált az ezüstszőke sörényes. Sannah csodálkozva
nézett rá, pedig tudta, hogy a fiatal lovagnak rendkívüli mentális és mágikus ereje van. Út közben már
tanította őt fegyverrel bánni, Landrassal együtt. Egyébként elindulva Pearlből, a legelső faluban
szereztek neki lovat. Megfelelő ruhákat is vásároltak, amikben kényelmesen utazhatott, és gyakorolhatta
a harci fogásokat.
A lánynak titkon mindkét megmentője tetszett. A két férfi ezt nem vette észre. Az elf... nos, ő hozzá volt
szokva a kitüntető figyelemhez... elvégre bárhol megfordult, a nők bálványozták... Sannah viszont látszólag
nem törődött vele, és ez a fekete férfit kissé bosszantotta.
Lion viselkedésén pedig a lány észrevett néhány egészen apró jelet... amiből arra a következtetésre jutott,
hogy a férfi szíve titkot rejt. Amikor a csapat másik feléről beszélt... Sannah - nem kis meglepetésére -
Lionon aggódás és meleg szeretet jól álcázott érzéseit vélte felfedezni...
Így letett arról, hogy őt meghódítsa.

Az Oroszlán közben smaragd szemeit lehunyva kereste a kapcsolatot Elanival. Majd kisvártatva apró mosoly
kelt szája sarkán, ami szinte azonnal eltűnt, és csak a szokott egykedvűen hűvös kifejezés látszott
arcán.
- Jól vannak.- jelentette ki az útitársaihoz fordulva.- megmondtam Neki, hogy társaságunk gyarapodott...
Estére érnek ide. ők is kerülőt tettek.
- Hűha! Ez csodás!- ámuldozott Sannah egy tágas tisztásra érve. Velük átellenben egy hatalmas, függőleges
sziklafal magasodott. A tetejéről úgy két lándzsányi szélességben (kb. 4 méter) zuhatag bukott a mélybe,
eléjük, egy kis tavat megtöltve lezúduló vizével. A tóból folyt ki az a bővizű patak, ami eddig az ösvény
mentén szemben csörgedezett velük.
- Erre a helyre gondoltam. Az úton járók többsége nem ismeri, csak a vándorok, kalandorok. De azok közül
is kevesen jönnek ide megpihenni, mert arra, feljebb, az országút mentén van egy fogadó. Onnan Tanan már
csak fél napnyi járásra van. És arról a helyről alig tud valaki, ahol az éjjeli szállásunk lesz.

A szőke lány végigléptetett lovával a tóparton, majd megállt, még mindig a látványt csodálva. A kósza szél
játékosan belekapott aranyló hajába, amit a napfény még ragyogóbbá tett. Kecses alakjára a szellő rásimította
a kissé bő felsőt, így most szépen kirajzolódott. Sannah amúgy is szép volt, de ebben a pillanatban még
gyönyörűbb. Landras tengerkék szemeit tágra nyitotta... Csak nézte a sokat szenvedett, de erős lányt.
Farro elmosolyodott, ahogy barátja arcát meglátta. Soha nem vette észre még, hogy egy lányra ennyire
elragadtatott gyengédséggel nézzen...
Sannah a táj csodájába, Landras Sannah látványába feledkezett. Csak ültek lovaikon, mozdulatlanná dermedve...
Majd a lány oldalra fordulva észrevette az elfet. Elpirult és szégyellősen elmosolyodott, miközben lehajtotta
a fejét, hogy haja elfátyolozhassa arcát. A fekete férfi is zavarba jött. Akkor pedig végképp, amikor lova
érdeklődve megindult Sannah lova felé. Már a lány mellett volt, amikor az állatot vissza tudta fogni.
Kissé rekedten szólalt meg:
- Azt hiszem, lemaradtunk... mennünk kell. Majd később még gyönyörködhetsz... tényleg szép környék.
- Igen, az... - szólalt meg szinte suttogva a lány - menjünk.

Farro közben elindult a mágusok után, akik a vízesés lábához értek. Azok minden lemaradót bevártak.
- A vízesés mögé kell bejutnunk.- magyarázta Lion a társainak.
- És a lovak?
- Elférnek azok is. Csak Rykennek segítenie kell... Ugyanis őket csak mágiával tudjuk bejuttatni, meg kihozni.
- Rendben. Mit kell tennem?- bólintott a mágus.
- Teleportálni.
- Én nem vagyok képes rá.
- De igen. Én érzem, hogy benned is megvan a képesség. És még valamit:amiről Te - nem biztos, hogy tudsz. Sokban
hasonlítunk... túl sokban... bátyám.
Ryken döbbenten nézett Lionra. A fiatal lovag-mágus rezzenéstelen arcán csak szemei beszéltek. Látszott, hogy
igazat mondott. Az idősebb varázsló erre bólintott:
- Hmm... én is éreztem sok hasonlóságot... és mégsem gondoltam bele... Igaz, én a születésed után nem sokkal
elkerültem otthonról...és mágus-tanonc lettem... a képességeim miatt. A családnevemet megváltoztatták. Annyira
kicsi voltam, hogy igazi nevemre nem is emlékezhettem. Szüleink úgy látták jónak, ne tudjunk egymásról, és a
világ sem... hogy van még egy Karleen... Sejtették, hogy veszély leselkedik a családra... azért tették, hogy
legalább egyikünk megmenekülhessen.- fejtette meg a rejtélyt Ryken - és mindkettőnknek sikerült... De Neked
ki mondta?
- Senki. Megérzés volt, aztán a mágia segítségével belepillantottam a múltunkba. Valóban úgy tötént, ahogy az
előbb mondtad... - mosolyodott el. Még sincsen teljesen egyedül a világban... A Holdak könnyeit soha nem feledi,
de a Nap új reményt adott... egy testvért.

- Akkor kezdjük...- koncentrált, és bátyja is megpróbált varázserejével segíteni. Néhány pillanat múlva
mindannyian ott álltak a vízesés mögött, egy sötétlő barlang bejáratában. Anter - a kezével intve - kellemesen
derengő világosságot idézett meg, így kényelmesen körülnézhettek.
A tágas előrészben érdekes jelenség volt, ahogy a zuhatag kintről eltakarta egy apróbb, meleg vizű testvérét.
A melegforrás a barlang előterében lévő mélyedésből bugyogott fel, megtöltve a kis sziklamedencét, majd peremén
átfolyt vize, hogy vízesést alkotva érjen a tóba.
Bentebb a hatalmas üreg kettéágazott. A részei nem voltak mélyen a sziklába nyúlóak, csak egy kissé különült
el a két rész egymástól. A nagyobbik ághoz érve Lion megszólalt:
- Azt gondoltam, a lovaknak itt jó helyük lesz. A másik oldalon meg nekünk.
- Hmm... nagyszerű. De takarmányt, tüzelőt hoznunk kell... egész éjjel a világosságot sem tudom fenntartani.-
jegyezte meg Anter.
- Mire a többiek ideérnek, elkészülünk.- szaladt ezer ráncú mosolyba Farro arca - a vacsoráról Te gondoskodj,
Landras. Elvégre íjász lennél...
- Rendben. Sannah, elkísérsz? Azt mondtad, még körül szeretnél odakint nézni... de valami fegyvert Te is hozz.
Lassan esteledik, és ilyenkor veszélyesebb vaddal is összefuthatunk.
- Jó.- bólintott a szőkeség, és egy rövid kardot, meg egy tőrt szúrt övébe, hátára neki is íj került.

Ők a vízesés mellett egy keskeny párkányon ki tudtak oldalazni. Amikor elmentek, tárasik már serényen dolgoztak
az éjjeli szállás kényelméért. Anter tűzifát gyűjtött az erdő szélén nagy halomba. Amikor készen volt, mestere
gyakorlásképp az egész kupacot teleportálta. Majd a tisztás dús füvére került sor, hogy a lovaiknak elég takarmány,
nekik kényelmes fekvőhely legyen. Persze arról is gondoskodtak, hogy társaikon kívül a szállásuk környékét senki
se tudja megközelíteni.
Amint készen lettek, Farro elégedetten huppant a nagy boglyába, amit összegyűjtöttek. A lovak már jóízűen ropogtatták
az illatos erdei füvet. A törpe elegyengette a szénát azon a helyen, ahol aludni fognak, majd a náluk lévő takarókat
ráterítette.
Lion még egyszer ellenőrizte a lovakat. Már érkezésükkor leszedték róluk a szerszámot. Saját hátasának tartogatott egy
kis csemegét is... A különleges képességű állat örömmel horkantott a jutalomfalat láttán.
Ryken és tanítványa is odamentek, majd kövekből csinos tűzhelyet raktak. Kisvártatva ropogott a tűz, kellemes meleget
és világosságot árasztva. Anter megszüntethette a fényvarázslatot. Mind a négyen a tűzhöz ültek, és halkan beszélgetni
kezdtek. Várták a többieket.

Eközben Landras és csinos kísérője árnyékként lépkedett az évszázados fák között. Az elf figyelmesen nézelődött, majd
megtorpant, karjával a lányt is visszatartva. Az kérdően nézett rá.
- Friss nyomok. Szarvas. Nincsen messze.- suttogta a férfi alig hallhatóan.
Sannah bólintott. Mindkettőjüket elkapta egy ősi szenvedély: a zsákmány megszerzésének varázsa.
Hangtalanul csúsztak egyre közelebb az állathoz. A lány már meg is pillantotta a nemes tartású bikát. Az felkapta
súlyos aganccsal terhelt fejét, és gyanakodva szimatolt körbe. Nem érezhette őket. Landras és Sannah - néhány lépés
távolságra egymástól - egyszerre feszítette meg íját. A két nyílvessző szisszenése után nem sokkal felhangzott a
sebzett szarvas halálbőgése. Óvatosan, de örömmel mentek közelebb, majd az elf elmormolt egy imát az állatért.
A húsa bőven elég lesz az egész csapatnak, két napig. A két vadász egymásra mosolygott, majd zavartan kapták félre
fejüket.
A férfi hirtelen felnézett, csak úgy repült fekete sörénye. Hibát követett el. Vadászat közben nem figyelt a
környezetére. Túl közel vannak... Nem volt ideje magyarázkodni, derékon kapta a meglepett szőkeséget, és felrakta egy
terebélyes fa ágára, majd hátát a törzsnek vetette. Épp időben.

A farkasfalka vicsorogva, morogva és vonyítva robbant be a kis tisztásra. Két tucatnyian lehettek.
Egy részük a szarvas tetemére ugrott volna, de Sannah észbe kapva azonnal nyilazni kezdett a faágról. Nem hagyhatta a
vacsorának valót... Pontos találatai következtében jónéhány ordassal lett kevesebb. Társa azonban odalent nem
tudott íjat feszíteni. Néhány állat nekitámadt. A férfi kardjával és tőrével vette fel a harcot. Eközben a lány
nyilai elfogytak.
Landras rákiáltott, hogy akkor se menjen oda, maradjon a fa ágai között... de Sannah borzadva látta, hogy az elf
egyedül nem fog bírni a hatalmas ordasokkal. Igaz, már halomban feküdtek lábai előtt a farkastetemek, de fáradt,
és egyre több marásból vérzett, ami a támadóit még jobban megvadította. Így esze ágában sem volt hallgatni a férfire.
Leugrott mellé, kezében karddal. Érkezése halált hozott a Landrast leginkább szorongatóra. A falka maradéka csaholva
rontott rájuk. A férfi és a nő egymást fedezve, rendkívüli összhangban kaszabolta az agyaraikat csattogtató, dühödt
farkasokat. Egyre jobban fáradtak, már a lányt is marások borították. Az elf kétségbeesetten látta, hogy társnője
összecsuklik. Fél kézzel elkapva tartotta, és őt védve harcolt tovább, de agya vészjeleket küldött. Viszont tisztában
volt vele, hogy Lion túl messze van ahhoz, hogy időben itt legyen.. még ha teleportál is... addigra végük.