12. RAP’n’RIP

Émelyítő szag terjengett a szobában melyben Donna ébredt. Eggyet biztosan tudhatott a helyről ahol ébredt: hogy sötét és nagyon meleg volt. Egy másodperc sem telt bele, hogy eszébe jusson mi történt. Kábultan felhajolt. A nagy meleg is odalett abban a pillanatban, hogy megmozdult. Azon kapta magát, hogy egy hullaházban fekszik egy boncasztalon és nincs egyedül. A jobb oldali boncasztalról is „felkelt” a holttest. Donna lerángatta magáról a testét borító műanyag zsákot. Azt se tudta, hogyan kapja újra fel a földről. Az őt bámuó halálangyalra kiáltott.
- Ember ez nem vicces, fordulj el, amíg kapok magamra valamit!
- Úgyse láttam semmit....úgysincs mit.... – mondta a férfi elfordulva.
- Hallottam ám! Esküszöm kiverném egyenként a fogaidat, ha nem sietnék annyira.
- Nem hajt a tatár, úgyis te vagy előnyben, útálom a jövőt. Hányingert keltő.
- Na látod, én is így vagyok a marhalepényes múlttal.
Azzal befejezte a beszélgetést. Miután kinyitott minden fagyasztót és minden szekrényt, végre ráakadt valami viselhetőre. Az a valami egy fehér kezes-lábas volt, rajta pedig egy köpeny.
- Doki néni leszek Fantom! – kiáltotta hátra.
Először fel sem tűnt neki, hogy a szekrény ajtaján egy tükör található, de amint meglátta rögtön helyesbített előbbi bemondásán.
- Hát tévedtem...színes bőrű doktor bácsi leszek.
Az öltözködés végeztével a kisasszony szó nélkül távozott volna, ha a halálangyal nem lép elébe. Donna álla kishíján padlót fogott. A férfi valahonnan lelt magára ruhát, ami egy fekete farmer nadrágból és egy kék pulcsiból valamint egy pár sportcipőből állt. A cipő kivételével minden a helyén volt. Azt a párat viszont a halálangyal a kezében tartotta.
- Én még ilyen boszorkánysággal nem találkoztam. Nézd, hogy fénylik.
Donna a csukára nézett majd a plafont kezdte kémlelni.
- Öregem...miért kínzol egy ilyen őstulokkal? – imádkozott – ez Fantom nem boszorkányság, csak piacpolitika, ha nem csillogna nem vinnék mint a cukrot, de hogy így kicsicsázták egyből kelendőbbé vált. Vedd csak fel, nem fog elátkozni érte senki. Hol lelted a rucikat?
- Most miről beszélsz?
- Őstulkoknak lefordítva, a ruhákat amik rajtad vannak.
- Szívesen adnák a kezedbe egy szál kardot és kihajítanálak egy rakás vérszomjas harcos közé, ott megnézném hogy állnád a sarat, asszony...állat.
- Ahhoz képest, a nőt az evolúció vezette le a fáról a földre, ezzel szemben téged meg a honfitársaidat a gravitáció húzott le. Á de ne papoljak egy őstuloknak se evolúcióról sem pedig gravitációról.
Azzal hátat fordított a meglepett férfinak és önmagától keresgélni kezdett. Hamar ráakadt a sarokban egy asztalon a maradék ruhákra. Talált egy jól kinéző dzsekit de felvenni nem tudta, mivel tiszta vér volt, de azonnal mellette talált két személyit és egy rendőr jelvényt. A helyzet lassan világossá vált számára. Sajnos a jó szerepet mint a legtöbbször nem neki szánták. A zsernyák képe kicsit sem hasonlított arra az arcra aki a tükörből köszönt vissza rá. Donna felkapta az asztalon ácsorgó fémcsillagot. Nézte-nézte, jobban örült volna, ha inkább ő „érdemelte” volna ki, de az élet neki más szerepet szánt. Hirtelen bevillant neki az álom. Kishíján fellökte a halálangyalt, úgy szaladt kifelé. Kiért, de még mindig nem futott össze senkivel. Leszaladt a lépcsőn, átvágott a parkolón, majd nekiszaladt egy behajtó autónak. Annak kinyílt az ajtaja és Donna hirtelen eltűnt. Na nem a szó szoros értelmében, csak berántották a kocsiba.
- Brian! – ölelte át aki berántotta – úgy láttam, hogy fejbe kapott az a rossz zsernyák, de akkor te jobb voltál nálla. Megérdemelte a halált a mocsadék.
- Mike.... – szólt a sofőr – Mike....Mike odanézz! - a halálangyalra mutatott – az a söpredék kopó is túlélte.
- Húzzunk innen. – mondta Mike lejjebb húzódva.
Donna viszont nem bújdosott. A kocsi elindult ő pedig lehúzta az ablakot és kikiáltott.
- Én érek célba hamarabb, jegyezd meg!
- A múltkor is veszítettél, most is veszíteni fogsz. – felelt Donnának a halálangyal.
Az, hogy hallotta-e a lány, az már más kérdés, csak az biztos, hogy az autó elszáguldott három utasával együtt. Donna még örült is, hogy ilyen hamar megszabadult a halálangyal közelségétől. Az autó egyenest egy szokványos amerikai negyedbe vitte utasait. Donna már majdnem öngyilkosságot követett el, annyi rapp-el „kínozták”. Ami azt illeti, az igazi meglepetés, mégcsak ezután következett. Megérkezvén bementek egy romos külsejű házba. A belseje nem volt olyan rossz állapotban, de azért lett volna bőven mit javítani rajta. A Mike nevezetű a szekrényhez lépett, körül nézett, majd kihúzott egy bőröndöt. Letette a földre és kinyitotta. Tele volt fegyverrel. Donna még meg is torpant a fegyverarzenált látva.
„Mi folyik itt? Ezek robbantották ki azt a bandaháborút? Ha igen, pont jó helyre érkeztem, na lássunk munkához, az életemet is meg kell még mentsem, és még mondja azt valaki, hogy egész nap csak szunyálok...”
- Emberek, ugye ez most csak egy rossz vicc. Irakba készültök?
- Mi van? – nézett Donnára Roger, a sofőrnek kikiáltott srác.
- Csak kérdem, hogy mit szándékoztok csinálni azokkal a puskinyókkal?
- Testvérem, te mióta vagy ilyen...nem is tudom...kislány?
- Szereted a fogaid? Nekem nem úgy tűnik...
A hölgyike folytatta volna szívesen, ha nem lát meg kijönni egy nőt a másik szobából. Épp csak rájuk köszönt annyira sietett. Donna viszont nem állta meg szó nélkül.
- Nézd már...a barbi baba... – mondta elnézve a nő szőke tincseit.
- Brian a fejedre estél, hogy beszélsz a csajomról?
- A csajod? A barbi baba a csajod? Hova pottyantottál öregem, ez már kész elmebaj. Richard cuki titkárnője a...b...bátyám csaja? Hááá...ilyen nincs.
Nem bírt tovább maradni, muszály volt lenyugodjon. Bevonult hát a szomszédos szobába. Tisztán hallotta a kint beszélgetőket, de mivel csak szimplán lehülyézték, így nem kellett attól tartson, hogy bármire is rájöhettek, meghát mire jöhettek volna rá? Senki sem tudta, hogy ki rejtőzik a férfi bőrében. Amint agyát már gondolkodásra is tudta használni körülnézett a szobában. Nem látott semmi érdekeset. Csak egy ágy, egy ócska szekrénysor és a porcicák plusz egy Szűz Mária kép volt található a szobában. Sosem volt hivő, de most mégis megesküdött a szent kép előtt, hogy elmegy a gazdatest temetésére, mégha az is lesz az utolsó dolog is az életében. Ahhoz viszont illendő lenne túlélni azt a napot, tehát munkára fel. Erőt vett magán és visszament a többiekhez.
- Emberek itt vagyok – szólalt meg – hol van az a csinibaba, kérdeznék tőle valamit.
Ezt ilyen stílusban inkább nem kellett volna szélnek eressze. A bátyókájától kapott egy jobb egyenest amitől egyből padlót fogott.
- Hé kislány, a nőmet te ne sértegesd mert bevégzem azt amit az a zsernyák nem tudott.
- Azt nehezen hiszem. – vágta rá Donna.
Kínos csend állt be. Donna csak nézte, ahogy bátyja és a másik srác átmennek egy másik szobába a bőrönddel és annak tartalváal együtt. Azon törte csini fejecskéjét, hogy miként vegye el a fegyvereket a többiektől. Álldogálás közben megszólalt a csengő. A szomszéd szobából kikiáltottak, hogy nyisson ajtót. Morogva indult az alig pár centire álló ajtó felé. Elfordította a kulcsot és amilyen mogorva pofával csak tudott, kinyitotta az ajtót. A fapofa fokozatosan átalakult meglepett arckifejezéssé. A kint ácsorgó figura ugyanis nem más volt mint a halálangyal. Donna egyből kapcsolt. Tudta, hogy nem lenne szabad együtt mutatkozzon a zsernyákkal, így bekiáltott a két férfinak, majd kilépett a másik férfi mellé. Bezárta maga utánaz ajtót és elkapta a halálangyal karját. Berángatta a legelső sikátorba ami az újukba esett. Ott aztán nekikezdett a fejmosásnak.
- Ember, te fejre estél, vagy mi? Mégis hogy képzeled, hogy beállítassz egy ilyen veszélyes környékre, amilyen ez is. Csoda, hogy nem lőttek szitává. Egyáltalán, hogy találtál rám?
- Egyszerűen, utánnanéztem a számsornak amit arról a kocsiról olvastam le, amivel elmenekültél előlem.
- Hát ez szép, még azt se tudja, hogy a számsort rendszámnak hívják, de azt már igen, hogy miként derítse ki, hogy kié is az a jármű ami ahhoz a rendszámhoz tartozik...
- Nekem úgy tűnik, hogy te nagyon alábecsülsz engem.
- Jól van, na, igazán dícséretes, hogy rám leltél, nem tagadom, és ha már itt vagy...zsaru bácsi tetszik lenni szíves segíteni egy félárva kislánynak?
- Mit szeretnél tőlem, te félárva?
- Meg szeretnék tudni valamit, de ahhoz kell egy számítógép, lehetőleg rendőrségi.
- És mégis miért kéne neked....az a...tudod micsoda?
- Őszinte leszek, meg akarok tudni valamit, és ez csak így lehetséges. Az apukám halálát illetően...
- Az apád, halott?
- Hányszor ismételjem még meg?
- Gyere.
A halálangyalt követve Donna elmosolyodott. Sosem gondolta, hogy még segítségére lesz. Arcáról a mosoly viszont hamar leszáradt, mikor megpillantotta, a rendőrségi „járművet”, amivel a halálangyal jött. Hirtelen megállt és csak nézett mint a moziban.
- Khm, Fantom, te ugye csak viccelsz? Ezt a gebét, meg honnan szajkóztad?
A szólított azonban nem felelt, csak felült a ló hátára és Donna felé fordult. Végül azért csak megszólalt, igaz, nem a kérdésre felelt.
- Jössz már végre!
Donna reménytelen hátrálásba kezdett. Egy pillanat múlva azon kapta magát, hogy ellensége karolja át a derekét és lóhalálában vágtáznak a rendőrörs felé. Csodálkozó arcok tízesével fordultak a páros után, az ok azt hiszem érthető. Az igazán meglepett pofik viszont a rendőrörs előtt és benne jelentek meg. Egyesek még egy sanda vigyort is megeresztettek, de amint elment mellettük a „mindenki példaképe” rendőr eltűntették arcukról. Donna viszont még meglepettebben lépett be a rendőrtiszt néhai irodájába. A hölgyemény egyből levágódott a számítógép elé és pötyögtetni kezdett. A halálangyal egy ideig nem is figyelt rá, de pechére pont mikor a D∞ szerverét próbálta feltörni, a fiú a monitorra nézett. Donna ijedtében bezárta az ablakot, ezzel minden próbálkozását félbeszakítva. Szegény Donnita síráshoz közelállva bámult a képernyőre, aztán ránézett a fiúra és hang nélkül súgott mocskokat a levegőbe. A halálangyal egyáltalán nem lepődött meg. Mint aki jól végezte dolgát, megragadta Donnát a karjánál fogva és kihajította az irodából. Donna alig bírt megállni a két lábán, viszont a szája fülig szaladt örömében.
- Ez az Fantom, így szokás itt bánni az emberrel. Kezdessz belejönni haver.
Úgy tűnt Donna is kezdett belejönni...a hülyéskedésbe.
Egy fiatalabb nyomozó ment be a halálangyal irodájába. Donna kapva kapott az alkalman és felszívódott. Amiért jött, végülis nem sikerült véghez vinnie. Ez lejjebb vett jókedvéből, de legalább rászedte a halálangyalt, és távol tudhatta a szörnyű baéeset színhelyétől. Kint, alig pár méterre a rendőrkapitányságtól állt egy buszmegálló. Donna pont akkor ért oda, mikor az megállt, és minő szerencse, épp abba a kerületbe ment amerre Donna is igyekezett. A leghátsó széken foglalt helyet. Többen is voltak körülötte, ő mégsem szentelt figyelmet rájuk. Két dolog izgatta, hogy megakadályozza a bandaháború kitörését és, hogy megmentse a saját életét. Ehhez viszont tényleg kellett volna már kitaláljon valami terv félét. Illendő lett volna, de tudjuk, Donna nem gondolkodik, ő csak cselekszik...legtöbbször nagyon is meggondolatlanul. Az ideje vészesen telt, mindennek a tetejében még valami történt. A busz megállt egy kereszteződésben. Alig hitt a szemének, mikor kinézett az ablakon. A másik sávban egy fekete, sötétített ablakú autó hajtott be, melynek egy feltűnő jelzés volt az oldalára festve: „D∞”. Donna szeme láttára tűnt el a messzibe vezető úton. Szegény lányt hidegvizes zuhanyként érte a látvány. Mostmár tényleg cselekednie kell, és végre egy ötlet is átvillant agyán, melyhez szüksége volt „bátyja” segítségére, így amilyen gyorsan csak tudott „hazament”. A lerobbant házak között gyorsan meglelte azt melyet keresett. Kikereste zsebéből a kulcsot és hamarjában ajtót nyitott. Amint a kulcs elfordult a zárban, bentről egy lövés hallatszott. Donna amilyen hamar csak tudott berohant megnézni mi történt. A nappaliban lelt rá Mike-ra. A földön feküdt. Hátából lassan csorgott a vér, viszont a lövést szemből kapta, mivel hátán a póló nem volt keresztül lőve. Donna magafelé fordította a haldokló férfit.
- Brian... – szólalt meg nehezen – Jack volt...áruló...disznó...
- Ne beszélj. Semmi baj nem lesz. Túléled, csak nyugodj meg.
Még Donna sem hitte el amit mond. Látta a férfi sebeit, de nem akarta elvenni a férfi hitét. A borostás férfi utoljára még legyíntett öccse szavaira, majd végleg átköltözött a túlvilágra. Szemei felakadva néztek ugyancsak halott öccse szemeibe, kinek könnycsepp csorgott végig arcán.
- Ígérem...ígérem...ott leszek a temetéseden. Mindkettőtök temetésén ott leszek.
Több szót már nem bírt kimondani száján. Alsó ajkába harapott, könnyei pedig utat törtek szeméből, végig az arcán, egyenest a férfiból szétáradt vértócsába folyva. Valóságos vízeséshez hasonlított, amely csupán kevés ideig, de annál tisztábban hullott alá. Donna eldöntötte, hogy csakazértsem adja fel, hisz tett egy ígéretet, és ő mindig tartotta a szavát. Felugrott, mintha áram rázta volna meg. Átszaladt a másik szobába, feltörte a szekrényt és előrántott egy bőröndöt.
- Akárcsak egy uncsi akciófilmben – mondta zihálva – lássuk mit rejt a kicsike, lefogadom, hogy...
Elmosolyodott, közben megvillogtatta foga fehérjét, ahogyan a bőrönd belsejébe nézett. Ahogy sejtette, egy csinos kis autómata géppisztoly, teljes tárral várta, hogy valaki végre használatba vegye. Kivette odujából és távozott a házból. Végigszaladt az utcán, egyenest oda, ahol az álma kezdetét vette. A két banda között érezni lehetett a feszültséget. Donna ezzel az ötletével nem remekelt, ugyanis, amint megjelent rálőttek, és elkezdődött a bandaháború. Áldotta a fejét, hogy elhozta a fegyvert. Ugyan sosem tanították neki, hogyan kell használni, Donna mégis ráérzett, csak a célzással volt baj. Nemigen talált célba, de legalább megriasztotta a rátámadókat. Egy autó jobboldalához ugrott. Pár golyó pont a lábai mellett csapódott a földbe, a nyakába pedig üvegszilánkok szálltak. Ennyit az autók biztonságosságáról. Hogy ne legyen ennyi elég, még egy iszonyatos fájdalom is beleállt a vállába.
- Basszus, mit csináljak? Az a rohadt kocsi mindjárt itt lesz, én meg bekampecolok.
Ezt akkor súgta a levegőbe, mikor észrevette, hogy ömlik a vállából a vér. Nem mert tovább maradni a kocsinál, mert benzinszagot érzett. Amilyen hamar csak tudott újra fedezékbe rohant. Nehezen elérte az utca szélét. A válla egyre erősebben vérzett, és a fájdalom is kezdett erőt venni a lányon. Megtántorodott, aminek következtében egyszerűen lesétált a járdáról a mégnagyobb forgalommal bíró útra. Egy kék sportkocsi majdnem kivasalta. Donnának mosolyra húzódott a szája.
- Stílusos kis verda... - súgta
A kocsira támaszkodott egy percig, aztán elrugaszkodott tőle, egyenest a sofőr mellé térve. A lenyalt hajú férfi nem épp úriember módjára beszélt vele, Donnának viszont volt egy adu-ásza, amit nem félt felhasználni. A szókimondó férfiúnak kikerekedtek a szemei, amikor az arcába nyomódott egy stukker. Donna beszéddel sem strapálta magát, csak intett a fejével, hogy száljon ki a kocsiból. A férfi úgy is tett,közben az életéért könyörgött. Donna szívére mégnagyobb kő zuhant. Pont a szeme láttára robogott el a fekete furgon, rövid cégjelzésével. A lány beugrott a sportkocsiba és teljes erejéből rátaposott a gázra. Üldözőbe vett két motorost, akik az előtte haladó autót lőtték. Mindkettőt lesöpörte az útról. Kissé megnyugodott, de ez az állapot sem tartott sokáig. A következő kanyarban egy lovas tűnt fel, ponr vele szembe vágtatva. Donna azutolsó pillanatban rántotta félre a kormányt. Sikerült sérülés nélkül megússza, azonban valami hideg ért a fejéhez, hátulról.
- Donna... – hallatszott a halálangyal kivételesen higgadt hangja – állj meg, vagy meghúzom a ravaszt.
- Tényleg? Ugyan én meghalok, de te rosszabbul jársz, mit kezdessz a farkad nélkül Don Juan?
A halálangyal ekkor nézett csak le. Donna keze a géppisztoly ravaszán volt, az pedig éppenséggel a halálangyal lábai közé célzott.
- Bukj le Fantom...!
Donna kiáltásának valóságalapját lövések támasztották alá. Ezek viszont előlről jöttek. A lány az autó mellé hajtott.
- Black le ne lőjj már!
- Honnan ismersz? – csodálkozott Richard.
- Brian?
- Áh, helló szöszke, van egy baromira rossz hírem, Brian bátyja, a pasid sajnos már nincs az élők sorában, komolyan sajnálom...
- Donna?!
Sanchez kiáltotta a volán mögül. Donna igenlően bólintott. A halálangyal meg nyugodtan feküdt a hátsóűlésen. Donna megpillantotta a visszapillantó tükörben.
- Basszus, te nem estél ki?
- Nem szabadulsz meg ilyen könnyen tőlem.
- Ez a halálangyal? – szólalt meg váratlanul Simmons.
- Ja. Kedves fickó, van humorérzéke, és szerintem imádná a westerneket, folyton lóval közlekedik. Jó látni magát, utoljára pont a véres képét bámultam meg, álmomban...
- Valaki segíti a kaszásokat, és ha túlélem meglelem a besúgót.
- Áh, jó ötlet Sanchez. Nah, de ezeket ilyen könnyű lerázni?
Donna hátranézett egy pillanatra. Tényleg nem követte már őket senki. Sanchez nyomott egy féket. Donna is megállt. Richard és a titkárnője kiszálltak a kocsiból. A férfi karjai közt, Donna feküdt. Átszálltak Donnához. A halálangyalnak arcára fagyott a káröröm, amint megpillantotta az alvó lányt. A szőkeszépség hátra ült, ő vigyázott Donnára, amíg Black előre ült.
- Ez vicc?
- Igen Igor, ez vicc, egy rohadtul rossz vicc. Donna a pirannyádat meg nehogy Richardnak merd elnevezni, mert esküszöm mellé löklek.
- Óh ne izguljon Black, a halacskám neve Fantom, annyira hasonlít erre a vadállatra...
- Szembetűnő a hasonlóság.
Black beszólása sem okozott semmi színváltakozást a halálangyal arcán.
Ezt a kínos szituációt egy száguldó autó zavarta meg, ami folytonosan dudált. Donna az anyukájára ismert, a sofőr személyében. A lány beletaposott a gázba, de már nem tudta utolérni.
- A fenébe! – kiáltott Black.
A hátuknál újra feltűntek a motorosok.
- Uram... – szólalt meg a titkárnő, szavait a halálangyalnak szánva – maga vérzik.
A fiú csakugyan fogta a lábát. A nő elengedte az alvó Donna fejét és közelebb húzódott a fiúhoz. Felhúzta a nadrágját. Egy vágott seb vérzett térdétől kezdve bokájáig.
- Ez kardvágás?
- Nem tartozok válasszal.
- Hol rohantál bele kedves egy kardba?
- Hallgass Donna, vezess!
- Igenis Fantom, ahogy parancsolod.
Beletaposott a gázba. A következő kanyarnál jobbra fordult. Egyszeriben Donna gazdatestének lakásának utcájában kötöttek ki. Donna dudálni kezdett. Erre minden ablak kinyílt. Fegyverek százai sültek el egyszerre. A motorosok sorra hullottak el. A menekülők autója pedig hirtelen vezető nélkül maradt.
Két nap múlva, délben a negyed majdnem minden lakója a temetőben rótta le kegyeletét egy halott testvérpár előtt. Egy rózsaszín hajú, fiatal lány két gyönyörű fekete rózsát tett a két koporsóra. A szertartás maradékát egy felkötött kezű spanyol nő, egy vagyonos üzletember és annak szőke hajú titkárnője mellett várta végig. Ahogy megígérte, tartotta a szavát...