Döbbenten néztem rá. Ezt most komolyan gondolja?
Alex félredobta a nyakkendőjét, majd lassan elindult felém. Ördögi mosolya volt. És én egész testemben remegtem. Nem csak a félelemtől. Valami egészen más is halmába kerített.
Majd egy hirtelen mozdulattal, magához vont, és megcsókolt. Szinte fájt a csókja, ki kellett nyitnom előtte a számat. A nyelve követelőzően hatolt az ajkaim közé, olyan tüzet keltve bennem, amit azelőtt még soha nem éreztem. Meg kellett benne kapaszkodnom, különben félő volt, hogy elájulok.
- Félsz? –nézett rám.
Én még mindig remegtem. És nem akartam beismerni, hogy ez már kicsit sem a félelemtől van…
- Tőled? –szegtem fel a fejemet. –Soha!
De erre, csak még gonoszabban mosolygott. Én meg izgatottan vártam, mi fog most történni. Akartam, hogy megtörténjen!
Alex elkezdett kihámozni a ruhámból, miközben csókokkal borította a nyakamat. A lehelete égetett, minden helyen, amit bejárt a nyelvével, apró, tüzes nyomokat hagyva. Egyszer csak éreztem, hogy valami nehéz súly hullik le rólam. A ruha a lábamnál hevert, és én ott álltam egy szál fehérneműben.
Alex, ha lehet, még gonoszabb mosollyal nézett rám. Most jutott csak el a tudatomig, milyen fehérnemű van rajtam. Pirulásomat az éjszaka jótékonyan elrejtette. Alex a karjába kapott, és lefektetett az ágyra. Néztem, ahogy leveszi az ingét, és az ágy mellé dobja. Majd fölém feküdt, és újra kezdte a csókot. Lassan haladva lefelé, égő ösvényt hagyva maga után a bőrömön. Mikor megéreztem a nyelvét a mellemen, felnyögtem. Soha nem volt, még férfi ilyen közel hozzám. Kezével a combomat simogatta, majd elérte azt a tikos kis helyet, amit még senki nem érintett. Ujjai tökéletesen tudták, hol jó nekem, és hol izgassanak. Nyögdécseltem a gyönyörtől. Majd lassan lehúzta a harisnyám, és a bugyim. Teljesen meztelen voltam. De valahogy nem éreztem szégyent. Egész testemben remegtem a kéjtől, ami eddig számomra teljesen ismeretlen volt. Mikor nyelvével egyre lejjebb haladt a hasamon, elérve az a pontot, nem bírtam tovább, megmarkoltam a vállát, belemélyesztve a körmeimet. De ő csak folytatta. Mikor úgy gondolta, ennyi elég lesz, szinte már mozdulni se tudtam. Csak néztem, ahogy leveszi a nadrágját. Mostmár teljes valójában megcsodálhattam. Kidolgozott izmait, hosszú lábát. Mikor elértem azt a pontot, elpirultam. És nem csak a méretétől. De Alex csak kedvesen mosolygott. Majd rám feküdt, és lassan, óvatosan belémhatolt.
Soha nem éreztem még ilyet! Felsikítottam. Nem gondoltam volna, hogy ez ennyire fáj. De Alex már nem törődött velem, mozogni kezdett. Először lassan, majd egyre gyorsabban. És hirtelen a fájdalmat felváltotta valami elviselhetetlenül jó érzés.
Együtt értünk a csúcsra.
A kimerültségtől rögtön elaludtam. Bár ne tettem volna! Álmomban ott állt az ágyam mellett Christin, kezét a fejemre téve.
- Szegénykém! –suttogta.
Éreztem, ahogy sós könnyek folynak végig az arcomon. Most jöttem csak rá, mit is tettem. Arra keltem, hogy Alex a karomat simogatja. Kinyitottam a szemem, ami könnytől csillogott, és felnéztem rá.
- Mi a baj Christin? –a hangja olyan kedves volt, mint még soha.
De én csak még jobban zokogtam tőle. Megpróbált a karjába venni, de én eltaszítottam magamtól.
- Nem vagyok Christin! – kiáltottam rá.
Csak most döbbent rá, hogyan is szólított az előbb.
- Alicia kérlek bocsáss meg… - kezdte, de félbeszakítottam.
- Te végig rá gondoltál, miközben velem szeretkeztél! Takarodj a szobámból! –kiabáltam zokogva.
Mintha Alex megérezte volna, hogy jobb, ha most nem ellenkezik, magamra hagyott. És én halkan, álomba sírtam magam.
Másnap, ha egy szóval kéne jellemezni magam , azt mondanám, hogy kísértet. Odaadtam magam egy férfinak, aki közben egy másik nőt szeret. Az első szeretkezésem, mely olyan csodálatos lett volna, most csak egy keserű emlék.
Egész nap nem mozdultam ki a szobámból, bárki is hívatott. Az ételt, amit hoztak visszaküldtem. Nem akartam semmit. Csak azt, hogy szűnjön meg ez a fájdalom a szívemben. A testi fájdalmat boldogan elviseltem volna, ha tudom, hogy nem hiába van. De hiába volt!
Éjjel, mikor már mindent beborított a sötétség, felkeltem, és felöltöztem. Kint vihar készülődött, de engem most ez a legkevésbé sem érdekelt. Csak el akartam menni innen, jó messzire. Christinnek igaza volt, már az elején ezt kellett volna tennem. Mért is nem hallgattam rá?!
Előkerestem a lovagló ruhámat, majd hangtalanul kiszöktem a házból. Egyenesen az istállók felé. Belépve rögtön megpillantottam Félholdat. Hatalmas, fekete ló volt, a fején egy ezüst csillaggal. Gyönyörű állat, de olyan vad, mint a vihar. Csak nagyon kevés embernek hagyta magát megülni. Nikit az első próbálkozásánál ledobta.
Elmosolyodtam az emlékre. De tudtam, hogy ez már csak a múlt. Mindannyijukat itthagyom! Engem többé nem fognak megbántani!
Felültem az én kedves lovamra, és nekiindultam a sötét éjszakának.