A szobával már csak egy kicsit kellett foglalkoznom. A neheze még hátra van. Pakolni kellett. Kicsit sok cuccunk volt együtt, mármint ha az enyémet is beleszámoljuk. Nekem nem volt másom, csak ruháim, és ehhez hasonló dolgok. Egy kisebb dobozba pakoltam, be még anno a CD-ket, és könyveket, és a személyes dolgokat.
Edward-nak már kicsit több holmija volt. Ő még a CD lejátszóját is elhozta! Azt mondta, ha ő költözik, akkor a lejátszó is megy vele.
Alice által választott szekrények és polcok, amiket már felraktam a falra fekete színűek voltak. A padlót, amit eddig még nem figyeltem meg, tölgyfából készült parketta borította. Egy kisebb aranyszínű szőnyeget, amit szintén Alice vett, az ágy elé raktam. Ez így jól néz ki!
Bekapcsoltam egy kis zenét, hogy addig se unatkozzak, amíg rendezgetek, és tovább csináltam dolgomat. Annyira élvezetes volt!
Jó volt, most így mindent megfigyelni. Edward ruháit, kacatjait, dolgait.
Mindent beraktam a szekrénybe, aztán a CD-ket tanulmányoztam. Még azt is, be kell rakni a lemeztartóba. Ez már hosszabb időt igényel.
Épp elkezdtem pakolni, mikor Emmett betört.
- De jó, hogy épp a lemezeket rendezgeted. Itt van ez, a többi közé raknád?- nyújtott felém egy négyzetet. Kezembe vettem és megnéztem a borítót. – Ez az enyém, azért tudasd majd Edward-al.
- Te szereted a Linkin Park-ot?
- Utánam hajították a boltban. - ránéztem, mire zavarban folytatta. - Némi pénzért természetesen.
- Gondoltam. - mondtam csipkelődve, mire duzzogva leült az ágy szélére. – Mi az félsz, hogy elkeverem valahova a lemezed?
- Áh, nem én bízom benned!
- Akkor jó!- nyugodtam meg.
Felnevettem aztán.
- Sajnálom Emmett. - szólaltam meg újra, viszont már sokkal komorabb hangon.
- Nem sérültem meg. - értette meg egyből.
- Akkor is. Maga az elv, hogy én neked támadtam. Tényleg, annyira sajnálom, de nem voltam tudatomnál.
- Igen, tudom. Elég rémisztően festettél. Már majdnem megijedtem. - a poén most sem maradhatott el.
Sóhajtottam, aztán rá néztem. Vigyorral az arcán pillantott felém. Aztán felállt.
- Vigyázz magadra kislány. Nem biztos, hogy Edward túlélné, ha elveszítene. Mi pedig azt nem, ha őt elveszítenénk.
- Megértettem. De tudod, ez rajta is múlik.
- Lehet, de ez akkor is nagyon nehéz még neki. De ha szeretnéd, beszélek vele. Bár, én nem igazán szoktam rá hatni. Még mindig nem értem, hogy még anno miért szeretett beléd. Csak egy átlagos lány voltál, most pedig… lassan vámpír leszel. Sose gondoltam volna.
- Miért én igen? Szerinted, valaha arról álmodtam volna, hogy egy vámpír lesz a szerelmem?
- Bánod?
Egy ideig hezitáltam. Még ebbe sose gondoltam bele, hogy megbántam volna-e ezt az egészet. Hogy akkor, engedtem, hogy Edward egyre jobban magába bolondítson.
- Nem. Lehet, hogy vannak és voltak dolgok, amik jobb lett volna, ha kimaradnak, az utóbbi néhány hónapból, de nem bánom.
- Egy kicsit sem? Még most sem, hogy lassan egy szörnyeteggé válsz?
- Nem. –ráztam meg fejem.
- Akkor jó.
- Edward? Hol van?- kérdeztem, elvégre ha Emmett itt van, akkor neki is vissza kellett már érnie.
- Azt hiszem, Alice-el tárgyal, hogy minden rendben volt-e ma. - vigyorgott rám. – Nagyon sajnálom, hogy szinte a poklot kellett átélned Rose miatt.
- Kibírtam. Bár megtudtam valamit. - nevettem fel.
- És mit?
- Nem mondhatom el, különben a fejemet veszi!
- Rendben. Nagyon várom már, hogy vámpír legyél. Legalább majd, ha Edward nem lesz a közelben, akkor lesz kivel harcolnom. - dörzsölte össze ördögien tenyerét. Nagy pechére, pont Edward lépett be az ajtón. Kínosan elhúztam számat. Mit fog ezért még kapni!
- Emmett kimennél?
- Persze, persze. Megyek!- rám kacsintott még, aztán bevágta maga mögött az ajtót.
- Jó, hogy itt vagy!- talpra szökkentem, és a nyakába ugrottam.
- Héj-héj!- nevetett fel, és egy kicsit megingott a váratlan súlytól.
- Hogy tetszik?- húzódtam el, de csak annyira, hogy szemügyre vehesse a szobát.
- Nagyon szép. Bár nekem tök mindegy, hogy néz ki, ha te itt vagy!- mondta és lassan ajkát hozzáérintette az enyémhez. A csók lágy volt édes. Nem csoda, nem rég, éppen levadászott egy állatot. És édes?
Nem mondtam meg neki, a gondolatomat, és inkább tovább csókoltam. A zene felhangosodott, és csak most vettem észre, hogy Edward már állva a karjaiban ringat.
Ahogy nyakába rejtettem arcomat, olyan jól eső borzongás futott végig rajtam.
És lassan, de felismertem a zenét. Ez a Nickelback. Ez biztos…és a If everyone Cared… Szép szám.
Edward jó erősen beszívta a nyakam körüli illatot, és megint megcsókolt.
A szám végéig „táncoltunk” egymást átölelve.
Majd végül elhúzódtam.
- Jó, hogy itt vagy. - mondtam nevetve és kibújtam az ölelésből. Megint letérdeltem a lemezek mellé, és egy kis kupacot átnyújtottam neki. – Válogass.
- Egész éjszaka ezt akarod csinálni? Elég sok lemezem van.
- Nem baj. Időnk, mint a tenger. – nevettem fel megint. Edward az ágyra ült le, és engem is magával rántott.
Egész délután csak ezeket csináltuk. Olyan jó volt!
Csak egymás karjaiban ezeket csinálni. Nem kellett a jövő miatt aggódni, vagy, hogy épp megtámad valaki. Gyakran elcsattant egy csók, ilyenkor majdnem mindig azt hittem, hogy több lesz belőle. De ha ismerem Edward-ot, akkor jó ideig semmi nem fog történni.
Nevetve válogattunk, mikor Alice betört, és egy képet csinált.
Felnevetett, és én még mindig a sokk hatása alatt voltam.
- Szépek vagytok.
- Mire volt ez jó?- kérdeztem, mikor felálltam egy újabb adaggal és rakosgatni kezdtem a fogak közé. Szépen, rendezetten.
- Első pillanatképek, az új házban. - magyarázkodott és megmutatta a csinált fotót.
- És ki rakod a falra vagy mi?- kérdeztem vihogva.
- Nem, de ez mindig megmarad. – mondta aztán egy pillanatra megkövült. Azt hittem, hogy látomása van, de aztán felnevetett. – Csinálok Rose-nak egy ruhát. Neked is csináljak?
- Nem kell, Alice. De kösz!
- Nagyon sajnálom, ha tudom, hogy ma Rose mit tervez, nem engedem, hogy menj. - szólalt meg elődjére Edward vigyorogva.
- Ugyan, túléltem.
- Ezért is csodállak. - mondta Edward újra és felpattan. Egy csókot nyomott a vállamra, miközben mellettem a nála levő kerek lemezeket rakosgatni kezdte. – Amióta Rose velünk van, csak egyszer mentem vele el, vásárolni, és soha többé nem fogok.
- A nőknek, sokkal nagyobb türelmük van!- csattant fel durcásan Alice.
- Igen, ezért kíséred most már te meg Esme. Én még azon is meglepődök, hogy Emmett bírja. És most már, hogy meg mutattad te is kibírod, el fog vinni mellőlem. - szomorúan sóhajtott egyet, és még jobban megszorította karját, tudatva, hogy én az övé vagyok.
Ez mosolygásra kényszerített.
- Olyan teátrális vagy Edward!- fonta össze karjait Alice. Mint egy durcás gyerek. Felnevettem a gondolatra. – Na, mindegy. Amúgy azért is jöttem, mert ma nem leszünk itthon.
- Hova mentek?- aggodalmas hangomat mindketten észrevették.
- Nos, én és Jasper, körbe nézünk az erdőben. Valami itt nincs rendben. Ki lehetett az a vámpír, aki téged megtámadott?- az emlékre megborzongtam, Edward pedig morgott egyet, valószínű azért, mert zavarta, hogy ez a téma feljött.
- Aztán Rose és a férje, pedig elmennek, hogy körül nézzenek a városban. - grimaszolt egyet, mire elnevettem magam. – Carlisle és Esme pedig szintén a városba mennek, de ők tényleg a várost nézik meg, míg Emmették, szórakozni mennek.
- De, egyébként meddig maradunk itt?- eddig még nem mondta senki, hogy esetlegesen meddig kell itt maradnunk.
- Nem tudjuk Bella. Reméljük nem sokáig.
- Megkedveltem ezt a házat. Főleg, most, hogy be lett rendezve. De gondolom, hosszabb ideig maradunk, különben ennyire nem figyelt volna rá Carlisle.
- Nem tudni Bella, hogy meddig kell maradnunk.
- Mindegy, akkor. - suttogtam magam elé, mire Edward féltőn megsimogatta karomat.
- Na, jó, gyere Alice, induljunk!- jött be Jasper.
- Szia Jasper!- köszöntem neki boldogan. Olyan régen láttam már, és most jól esett, hogy itt van előttem.
- Hello Bella. - mondta kicsit megkövültem. Szerintem egyikük sem értettem, hogy Jasper-nek miért örülök ennyire.
- Oké, mehetünk. - ocsúdott fel Alice, és még egy mosolyt megeresztett felénk.
- Jó éjt gyerekek!- búcsúzott Jasper egy mosoly kíséretében.
Kicsit furcsálltam ezt az egészet, de hát náluk mi nem furcsa?
Kinéztem az ablakon, és észrevettem, hogy sötét van.
- Ennyire eltelt az idő?
- Az idő gyorsan telik, ha jól szórakozik az ember. - nevetett fel arckifejezésemen.
Grimaszolva meglöktem őt, guggoló pozíciójában, mire megingott és a hátára esett, de még mindig nevetett.
Fölé hajoltam.
- Mindjárt jövök. - leheltem, és fel akartam állni, de visszarántott, mire ráestem.
- Ne menj még el. Maradj velem. Olyan ritkán vagyunk együtt. - mondta lágy hangon, mire kirázott a hideg.
- Most is együtt vagyunk!- kacagtam fel, mire ő is elmosolyodott.
- Lehet, de akkor is!- mondta és magához ölelt. Beszívta a nyakam körüli illatot, és megcsókolta.
Meg remegtem, a hirtelen jött kéjes érintéstől, és megcsókoltam.
Nem akartam rá mászni, mert csak magamnak okozok rosszat, hisz ő úgysem akarná. Én pedig megint csak egy álomba ringatnám magam.
Ezért is lepődtem meg, mikor a csókolózásunk egyre durvább és követelőzőbb lett. Edward egyre mohóbban kapott mindig ajkaim után, mihelyst egy kicsit is elválltak ajkaink. Hiába pokoli jó volt, de nekem szükségem volt, egy kis oxigénre.
Fekvő pózában, egyre jobban szorított magához, és karomat is egyre jobban markolta.
Felnyögtem, mikor magára rántott, és így pont rajta ültem. Éreztem egyre nagyobb vágyát, és ez jól esett. Kielégítette vágyaimat, hogy ilyen hatással vagyok rá, és hogy ő is ennyire kíván.
Felült mire én lejjebb csusszantam. Egyre hangosabban zihált, miközben erősen tartotta csípőmet, és simogatni kezdte combomat. Beletúrtam hajába, és szorosan magamhoz szorítottam. Felhevült testemnek, jó volt, hogy egy hideg bőr feszül neki.
Nyelveink vadul törtek át ajkunkon, és én egyre hangosabban sóhajtoztam.
Egy pillanat alatt felállt engem is magával rántva. Kéjesen átölelte törékeny testem, én pedig mohón kaptam ajkai után.
Hamar megtaláltam kék pólója alját, miközben azt gyűrtem felfele.
Belenyögött csókunkba, mikor végig simítottam izmos hasán. El nem engedve egymást, egészen az ágyig hátrált velem.
Ott aztán eldőlt, és megint én voltam felül.
Pólóját vadul letépkedtem róla, mikor aztán megint magára rántott.
Beletúrtam ismét hajába, ő pedig a nyakamat kezdte csókolgatni.
Hangosan felsóhajtottam, ő pedig erre mintha visszazökkent volna a valós életbe.
Szabályszerűen ledobott magáról, csak szerencsém volt, hogy az ágyon voltunk, különben a csuklóm biztos, hogy eltört volna.
- Most mi van?- nyögtem nehezen, mert még mindig gyorsan kapkodtam a levegőt.
- Ezt nem tehetem meg veled Bella. - hallottam hangját megint az erkélyről.
- Miért nem? Miért nem feküdhetünk le?- kérdeztem szinte már könyörgő hangon.
- Mert nem akarlak bántani.
- Edward, tegnap megöltem egy vámpírt. Szerinted, amíg alattam vagy felettem, vagy én, ugyanúgy nem bánthatlak téged?- fakadtam ki, mire meglepetten nézett rám. Ő is hangosan szedte a levegőt.
- Ez nem ugyan az.
- Dehogynem. – mondtam kicsit dühösen. – Figyelj Edward, egyre jobban elveszítem az emberi mivoltom, és ha nem változtatsz át, a fájdalomba bele fogok halni. - mondtam ki, hogy végre ő is megértse.
- De…
- Edward, ha mihamarabb nem teszed meg, akkor tényleg el fogsz veszíteni, és csak utána fogsz bánkódni, hogy miért nem változtattál át.
Nem szólt semmit, csak kifelé meredt.
Nem bírtam, így felálltam az ágyról, és elé léptem.
- Edward, sietned kell. - leheltem halkan.
Rám nézett borús, szomorú tekintetével. Lágyan, ujjával megérintette arcomat, és végig simította.
- Edward… - suttogtam, hátha felderül kábulatából.
- Jól van. - mondta hangosan és zord hangon, majd ez eltűnt. – Megteszem.
- Tényleg?
- Egy feltétellel.
- Mi az?
- Ha feleségül vehetlek.