Nevetve futottam bele a térdig érő vízbe. Az egész napot szinte csak végig futkároztuk, aminek hála én nagyon gyorsan elaludtam. Egy csomó dolgot csináltunk. Bár nagyom jól éreztem magam, tudtam az egész csak azért van, hogy ne gondoljak a szex-re, és a vele járó következményekre. A hegek a karomon, bár begyógyultak, épp csak egy kis karcolás látszódott már csak.
Sietségemnek hála, elestem a vízben. Az a szerencse, hogy nem vagyok mélyebben. Kezem alatt valami hegyeset éreztem mire odakaptam fejem. Kihalásztam, mire kezemben egy gyönyörű kagylót tartottam. Szép csillogó sötétkék volt. Mosolyogva forgattam kezeim közt. Mire felpillantottam, már Edward mosolyogva mellettem ült. A napfényben bőre csillogni kezdett ismét, mint a gyémánt. Haja kócos volt, és kedvtelésből hátára dőlt, de keze már a hátamat simogatta. Meztelen izmos mellkasán csorgott a vízcsepp.
Felkacagtam, és fölé hajolva megcsókoltam. Ha talán arra kerülne a sor, hogy megint a nászutas ágyunkban kötünk ki, nos, a ruhákkal nem lenne gond. Rajtam csak az elrakott fekete, citromsárga mintás két részes fürdőruha volt, amit jó szívvel Alice rakott el, rajta pedig csak egy fekete rövidnadrág volt.
Hajamnak vége, már vizesen tapadt hátamhoz, amivel Edward nevetve játszadozott.
Kitárta bal karját, mire én fejemet rá helyeztem. Kuncogva csiklandozta meg oldalamat, mire visítva arrébb vonaglottam. Nevetve újra magához ölelt.
Olyan jó volt, most ez így. Nem akarom, hogy változzon valami. Annyira boldog vagyok most, de tudom, ha visszamegyünk Sydney-be, újra kezdődni fog a gonddal teli élet.

Élveztem, ahogy a nap süti bőrömet, amit már elég régen éreztem.
- Megint le fogok égni. - mormoltam, majd felnevettem. Mosolyogva felemelkedtem, hogy lássam szerelmem arcát. Mosolygott, de összevonta szemöldökét, ami arra utalt, hogy nem értette, a mondandómat.
Vihogtam, majd megráztam fejem, jelezve, hogy nem lényeg.
- Telefon. - ült fel eddig fekvő pozíciójából, és felállt.
- Én nem hallok semmit. - mondtam, de hiába hegyeztem füleimet, csak a szél játékát hallottam, amint a pálmafák levelei egymásnak csapódnak, és a tenger végtelen tombolását.
- És vajon miért?- fordult vissza felvont szemöldökkel. Nevettem egyet, megint de a következő pillanatban, már nem volt a látókörömben.
Elnéztem a víz végtelen messzeségébe, miközben egy madár szállt fölöttem. Elgondolkoztam egy pillanatra, hogy mi miért nem repülhetnénk, csak így kettesben, és a földön hagynánk minden gondot?





Nem volt nagy szívem ott hagyni egyedül Bellát, még a végén belefullad a vízbe. Nem csodálkoznék. Gondoltam, hogy ő az.
- Szia… Alice!- üdvözöltem, de egy kis szünetet hagytam, mielőtt mondtam volna, hogy ki az.
- Honnan tudtad, hogy én vagyok az? Amúgy ki vagy hangosítva, tehát mindenki hall.
- Szia, Edward!- szólt kórusban mindenki, mire felnevettem.
- Sziasztok.
- Ugye minden rendben van? Ugye hogy szép hely a szigetem?- kacagott fel Esme, mire elmosolyodtam.
- Igen, nagyon szép. És Bella nagyon élvezi. Félek, hogy nem tudom majd visszavinni.
- Annyira szeret ott lenni?- hallottam meg Rosalie hitetlenkedő hangját. Kiléptem a verandára, így nagyon jó kilátás nyílt, hogy lássam Bellát. Mosolyogva integetett nekem, mire én csak felé legyeztem, hogy jöjjön ide.
- Na és mi újság?- vihogott fel Emmett, mire megértettem, hogy mire érti.
- Minden a lehető legnagyobb rendben van.
- Tényleg?- kérdezte Jasper. Csak félig figyeltem rájuk, inkább a felém igyekvő angyalszép lányt figyeltem.
- Igen, tényleg. Ott minden rendben van?- kérdeztem, és kinyújtottam kezemet az érkező felé.
- Igen, minden. Bár tegnap Emmett, elkapott előlem egy őzet, amit én akartam megenni. - duzzogó hangja Alice-nek, megnevetetett.
Bella mosolyogva ekkor ért elém, mire leültem az egyik székbe és az ölembe húztam. A telefont leraktam az asztalra kihangosítva.
- Itt van Bella. - mondtam, miközben megcsókoltam vállát.
- Sziasztok!- mondta nevetve, mire újra kórusban köszöntek neki.
- Bella minden rendben van?- kérdezte, nagy csodálkozásomra Jasper.
- Igen, minden rendben. Ha csak nem fogok szívrohamot kapni, a sziget szépségétől!- magyarázta, majd hirtelen rám nézett. Nagy vigyor terült szét mindkettőnk arcán.
- Akkor jól választottunk. - mondta Alice, bár bizonyára Esme-nek címezte.
- Köszönjük Esme, ez gyönyörű. El nem tudom mondani, hogy mennyire jó itt lenni. - mondta, de az utolsó mondatot, már halkabban folytatta, és átkarolva nyakamat, közelebb húzódott. Karcsú teste hozzám nyomódott, és lassan finom ajkait az enyémekhez érintette.
Óvatosan viszonoztam, habár nem akartam túlzásba vinni. Szája vadul akart még szorosabban az enyémre formálódni, de az izmaim újra elkezdtek égni, mint legtöbbször, amikor már érzem, hogy itt a határ. El akartam húzódni, de erősen kulcsolódott körbe nyakamon karjai.
Bella egy pillanatra elhúzódott, és vigyorgott, majd a telefonra nézett. Nem hajolt el olyan szinten, hogy ne érezzem, kábító illatát, így mohón megpusziltam arcát, majd szenvedélyesen megcsókoltam. Próbáltam magam emlékeztetni a legelső megtörtént dolgokra, de már túlságosan feltüzelt ahhoz, hogy most le tudjak állni.
- Edward…- valamit, valaki mondott, de már nem figyeltem, hanem Bellát felkaptam és a szobába vittem.



Másnap kicsit fáradtan ébredtem. Végtagjaimat nehéznek éreztem, és alig tudtam megmozdulni, olyan izomlázam volt. Hirtelen azt sem tudtam, hogy miért, de aztán eszembe jutott a tegnap délután. Perverz módon gondoltam vissza, hogy estünk egymásnak néhány óra kihagyás után. De hát erről szól a nászút. Legalább is nekem, ezt jelentette. Mohó vigyor terült szét arcomon, mikor emlékeimbe visszafurakodott, hogy szinte egész nap csak szeretkeztünk. Mondjuk, hogyha rajta múlik, akkor ki tudja, hogy mikor fogunk, megint csak így kettesben lenni. Még soha ilyen boldog nem voltam, mint amilyen most vagyok.
Szemeimet lassan kinyitottam, és kinéztem. Edward nem volt mellettem, amit furcsálltam. A nap még nagyon alacsonyan járt, ami azt jelentette, hogy még eléggé korán van.
Lassan feltápászkodtam és meztelen testem köré csavartam a lepedőt. Mint oly sokszor!
Épp tettem egy lépést, mikor egy erős kéz csavarodott körém.
- Jó reggelt!- lehelte nevetve fülembe, mire megborzongtam.
- Szia. Öhm, hol voltál?- kérdeztem, miközben megfordultam és a nyakába fűztem karjaimat.
- Vadszáni mentem, de már itt is vagyok. - kacagott fel, és meglazította a lepedőt rajtam, mire az leesett, ezzel már nem takarva testem.
Edward vigyorogva hátrébb lépett egyet, mire felhúzott szemöldökkel rá néztem.
- Perverz!- morogtam, és valami ruha után kezdtem keresni, mikor a gyomrom meg szólal.
- Emberi idő?- kérdezte, utalva a reggelire.
- Jöhet. – mondtam miközben a fürdőszoba feltartottam. – Addig lezuhanyozok.
- Rendben. - mondta, hogy én is meghalljam.
A forró víz, nagyon jól ellazította minden tagomat, és szinte már felfrissülten léptem ki.
Gyors fehérnemű válogatás után, a kérdés, még mindig az volt mit vegyek fel.
Egyelőre nem törődtem velem, majd Edward megmondja. Általában ő szokott segíteni az öltözködésemben.
A konyhába mentem, és leültem a székre.
Telefonomat előkaptam, és meglepődve vettem észre, hogy Charlie 3-szor is hívott.
- Nem szóltál. - morogtam kicsit mérgesen Edward-nak.
- Mert nem tudtam, hogy tudnál-e neki hazudni. Ő most úgy tudja, hogy Párizsba vagy és nagyban tanulsz. Elmondod neki, hogy nem?- fordult felém, és elém rakta a gyorsan elkészített rántottát.
- Nem. Jobb, ha azt tudja, hogy tanulok.
- Nagyon furcsálltam, igazából, hogy csak úgy elengedett. Semmi kérdés a pénz felől, semmi faggatózás, csak úgy elengedett.
- Jó, nem csak úgy simán. De igazad van. Tényleg túl könnyen engedett el.
Nagyot sóhajtva falatoztam reggelimet, miközben Edward minden mozdulatomat figyelte.
Arcom aggódó helyzetet mutathatott, mert Edward lassan megfogta szabad kezemet.
- Baj van?
- Nincs. De…
- De?
- Ő még mindig ott van. - mondtam tömören, mire összevonta szemöldökét.
- Nézd Bella, Victoria, azóta már biztos elment. Nem kell aggódnod miatta.
- De én… félek tőle. - vallottam be
- Nem kell. Megvédelek, akár az életem árán is.
- Nem akarom. - suttogtam halkan, mire meglepődve nézett rám. – Nem akarom, hogy megvédj. Úgy neked fog bajod esni.
Miután megértette, hogy mit akarok mondani, mosolyogva közelebb húzódott és átölelt.
- Nem lesz semmi baj. Ígérem Bella. Ostoba módon hagytam akkor, hogy James megtaláljon, de nem fogok most is ugyanabba a hibába esni.
- Ugye, most már leálltál azzal, hogy önmagadat hibáztasd?- kérdeztem összeszűkített szemekkel, jelezve, hogy remélem, megfontolja a válaszát.
- Persze. - mondta egy kis mosollyal az arcán, ezt úgy vettem, hogy érti a célzásom. – De akkor is az én hibám volt.
- Edward!- fenyegetően mondtam ki nevét, hogy jobb ha, nem folytatja.
- Nézd Bella, tényleg miattam volt. Ha nem vittelek volna el, biztos, hogy nem esik bajod.
- Ezen már túlléptünk. Megtörtént a múlton már nem lehet rágódni.
- Igen, ebben igazad van. Csak a jövőben bízhatok. – mormolta, majd hirtelen felnézett és megcsókolt. – Szeretlek. Jelenleg csak ez a biztos.