- Azzal ugye tisztában vagy, hogy nincs se biológiai apád, se semmilyen. –kezdte Halálszárny immár a saját szobájában, mert megállapítása szerint az enyém nyomasztó volt. Túl sok időt töltött ott velem, így átcipelt magával a sajátjába.

 - Tudom.

 - És azt is tudod, hogy Alextrasza igazából nem is az anyád?

 - Tessék? – kérdeztem hökkenten. - Nem az anyám? Hát akkor micsodám?
 
 - Rosszul fejeztem ki magamat. Az anyád, csupán… Ő csak szülő anyád.

 - Akkor az anyám nem? – lehet, hogy hülyének néz, de én akkor sem értem mire akar rávezetni.

 - Nem, mert… Közelítsük meg más szemszögből a dolgokat, hátha úgy jobban megérted. Öt nekris faj van.

 -Ezt képzeld, még én is tudom. – szúrtam közbe élesen, mivel úgy éreztem magamat, mintha csak egy óvodás lennék, akinek az óvó bácsi magyaráz. Heh, Halálszárny, mint óvó bácsi… Hehe.

 - Gondoltam. – mondta erre ő, amolyan ha-lehet-ne-szólj-bele tekintettel. – Tehát ez az öt nekris faj megteremtett téged! Varázslattal. De nem voltunk képesek egy magzatot csecsemővé formázni, így kellett valaki, aki megszüli. Alextrasza vállalta a szülést. Ezért nevelt fel téged úgy, mint a gyermekét, mert ő szült meg. Nem pedig azért, mert ő lenne az anyád. Ilyen erővel Hiszéra is lehetne az édesanyád, míg Maligos, Nozdormu, sőt én is lehetnék az apád.

 - Szóval nincsenek szüleim, csupán… megalkotóim? - kérdeztem tétován, mert nem igen értettem a lényeget. Az viszont meg lett ezzel magyarázva, hogy miért ismerhetem mindegyik nekris nyelvet, nem csak egy bizonyosat, és a közöset. Meg azt is, hogy miért tanulhattam mindegyik nekris Ősnél. 

 - Igen talán ez a legmegfelelőbb szó…

 - Jó értem. Alextrasza csak megszült, de nem az anyám, ahogy egyikőtök sem a szülőm. De ennek mi köze van az alakváltoztatásomhoz??? – kérdeztem továbbra sem értve a lényeget. Halálszárny sóhajtott, és töprengve kopogtatta az íróasztalát ujjaival. Amíg gondolkodott, alaposabban szemügyre vettem a szobát. Kevés alkalmam volt itt körül nézni, csupán mikor megérkeztem, és mikor áthaladtunk rajta az edzőteremhez.

Természetesen feketére voltak mázolva a falak, és úgy átlagosan minden fekete volt. Az előszobából belépve, jobbra terjeszkedett el Halálszárny hatalmas ágya, amit, ha minden igaz, sok nővel megosztott már. Erre a gondolatra nem sokon múlott, hogy fel ne pattanjak róla. Átellenben srégen helyezkedett el a fekete tölgyből faragott dolgozóasztal, mögötte egy jókora, kényelmesnek látszó székkel. Mellette a falak mentén könyves polcok sorakoztak, melyeknek többsége évszámok szerint volt rendezve. Kíváncsi lennék rá, hogy vajon mi áll bennük. És vajon mit dolgozik olyan sokat Halálszárny? Még most is halmokban áll az íróasztalon az átolvasásra, vagy nem tudom mire váró papírok. A padlót fekete prém szőnyeg borította.

 - Lényegében semmi. Csupán azt szerettem volna veled éreztetni, hogy milyen különös nekris vagy. Te nem apád és anyád DNS-eiből állsz. Te lelkekből állsz. Ötünk lelkének darabkáiból.

 - Tessék? A te lelked él bennem? Fúj, ez gusztustalan! Ötötök lelkéből vagyok összegyúrva, vagy mi? Nem csoda, hogy gyakran érzem magamat rosszul. – feleltem fancsali képpel. Halálszárny láthatóan jól szórakozott rajtam annak ellenére, hogy nem találta a szavakat amikkel kifejezhette volna magát.

 - Nem, nem! A mi lelkünknek halovány, ócska másolatai alkotnak téged.

 - Szóval még ócskák is? Ez egyszerűen nagyszerű! – mondtam elhúzva számat. Halálszárny arcán megjelent egy jókedvű mosoly.

 - Elbűvölő vagy mikor el akarod játszani, hogy értesz valamit. Mond ki őszintén, hogy mit nem értesz, különben magyarázhatok neked napestig is, te úgy is csak azzal a kérdéssel foglalkoznál. – elpirultam. Valóban nem értettem mire akar rávezetni Halálszárny ezzel az egész témával. Mert valóban nem tudtam eddig erről semmit sem, és örülök, hogy most már igen, de akkor sem válaszolt az eredeti kérdésemre.

 - Mi köze ennek az alakváltoztatásomhoz?

 - Nagyon sok minden. Lényegében minden. – mondta erre Halálszárny.

 - Nem értem. – mondtam ki őszintén, bár kétlem, hogy mesterem ezt ne tudta volna eddig is.

 - Ez az öt lélek alkotja a te lelkedet is.

 - Öt kicsi, egy nagyot? – kérdeztem leegyszerűsítve a dolgot, hogy mindenképpen megértsem.

 - Pontosan. – mosolygott rám Halálszárny fáradtan, amit nem is csodáltam. Mostanában minden idejét velem tölti, bizonyára fárasztó a társaságom, főleg, ha velem ellentétben ő nem is alszik.

 - Még most sem értem a lényeget. – vallottam be elpirulva.

 - Ha nem ismernélek egy kicsikét jobban, akkor azt mondanám rád, hogy reménytelen eset vagy.

 - Te pedig javíthatatlan! – vágtam rá gúnyosan, mire Halálszárny valamivel derűsebben nézett rám.

 - Ezt még később folytatjuk. De mint mesternek az a kötelességem, hogy fényt gyújtsak tanítványom elsötétült elméjében. – ezt amolyan prédikáló hangnemben mondta, amitől olyan érzésem volt, mintha lealacsonyodna hozzám.

 - Aha, szóval szerinted sötét vagyok… Na jó, ezt megjegyeztem! – feleltem sértődöttséget imitálva. Mikor láttam, hogy milyen pillantással illet, gyorsan hozzá tettem. – Szóval, mi a lényege ennek az egésznek?

 - Mivel ezek a lelkek alkotják lelkedet, ők mérlegelik, hogy mikor mi a legmegfelelőbb cselekedet amit tehetsz. Ezek rendszerint olyanok, amiket mind az öten – én, és a testvéreim - is helyesnek találnánk.

 - Szóval ti határozzátok meg, hogy mit tehetek, és mit nem? – kérdeztem zaklatottan.

 - Nem! Ez így nem igaz. Legalábbis nem szándékosan tesszük. Ezek a lelkek amik benned vannak, mint ahogy azt említettem a mieinknek miniatűr, felszínes másolatai. – észrevettem, hogy az ócska helyett más szót vetett be, mire elmosolyodtam. – A mi személyiségünket hordozzák magukban, még ha nagyon csekély mértékben is. Így képesek döntést hozni másodpercek alatt arról, hogy mit látnánk mi helyesnek, és mit nem.

 - Fogadjunk, hogy a béketűrő részedet ültetted belém. – forgattam szemeimet. Nem kerülte el figyelmemet Halálszárny különös mosolya.

 - Azt is. De nem feledkeztem el énem sötétebbik részéről sem. De ezt most hagyjuk, térjünk vissza az eredeti témához. Vannak olyan esetek, mikor ez 5 lélek nem tud közös nevezőre jutni. Ilyenkor a legerősebb lélek – mindig mások az erőfölények, így különböző esetekben, különböző lelkek törnek utat maguknak a felszínre - átveszi az irányítást, és azt teszi, amit Ő egyedül jónak vél.

 - Úgy érted, van mikor akaratom ellenére az egyik kisebb lélek átveszi a kormányt, és ő kormányozza a hajót? – kérdeztem ámulatba esve.

 - Muszáj ilyen gyerekes módon megfogalmazni ezt? – kérdezte megütközve rajtam. Én mosolyogva bólintottam, és zavartan nevettem. – Lényegtelen… Sosem tudhatod, hogy mikor melyik lélek veszi át vezető szerepet. Mikor harcoltál azzal a szörnnyel, Nozdormu lelke is átvehette volna a szerepet, nem csak Maligos-é. És még ami nagyon fontos: te sosem tudod érzékelni, hogy mikor alakulsz át. Hisz ugyan úgy te vagy.

 - Miért nem vette észre az emberek közül senki sem a változásomat? – szaladt ki a számon a mindvégig zavaró kérdés.

 - Mert csak 6-an láthatjuk. Anyád, Hiszéra, Maligos, Nozdormu, te és én. Mert mi alkottunk, és mert benned élnek ezek a lelkek. Csak mi vehetjük észre, mi rejtőzik a felszín alatt. – válaszolta meg Halálszárny viszonylagos türelemmel a kérdésemet.

 - Mikor átváltozom, a személyiségem is megváltozik, ha minden igaz. Milyen értelemben? - kérdeztem.

 - Az arra jellemző nekris faj gondolkodását veszed fel, és aszerint hozol döntéseket.

 - Mégpedig?

 - Ha Alextrasza lelke uralkodik el rajtad, akkor úgy fogsz gondolkodni, mint általában a vörös nekrisek, vagy mint anyád.

 - Imádom Gwineth-et, gyűlölöm magamat, és öngyilkos szeretnék lenni? – kérdeztem undorodva. – Anyám legalábbis eszerint gondolkodik.

 - Ne ítéld el anyádat Catherin! Nem olyan rossz ő, mint azt hiszed. – felelte Halálszárny fejét rázva. Szemem elkerekedett. Még ő mondja, Ő védi, mikor rühelli anyámat???

 - Miért ne ítéljem le? Hisz tényleg ilyen.

 - Anyád nem volt ilyen. Segítőkész volt, kedves és hihetetlenül naiv. Csupán mikor elvállata, hogy megszül téged, akkor vált ellenszenvessé, mert megérintették őt a többiek aurája. Ettől romlott meg anyád. Sosem volt ilyen. – pislogtam néhányat. Anyám és a kedvesség? Elég nehéz elképzelni… - Tudod mit, mutatok neked hologramokat, ezzel megmutatva, mikor hogy nézel ki, attól függően, hogy melyik lélek uralja testedet. Persze mellé magyarázok is. –mondta mesterem, majd egy pillanatig tartó koncentráció során egy nő jelent meg az íróasztal közepén.

Alkata olyan volt, mint az enyém, arca talán nem volt annyira tökéletes, csupán gyönyörű. Haja göndör volt és vérvörös, bőre narancsos színű, szeme vöröses barna. Tekintetéből sugárzott a nyugodság.

 - Íme, mikor a vörös nekrisek Ősanyja ural téged, így nézel ki. Fő erényed a megértés. –mikor végeztem saját magam elemzésével, bólintottam, hogy mutathatja tovább.

Ezúttal egy zöld hajú nő jelent meg előttünk(továbbra is göndör hajjal, sőt, mint később majd kiderül, minden alakban göndör marad a hajam) csukott szemekkel, arcáról sütött a törékenység.

 - Hiszéra lelke ilyenné formál téged. Ilyenkor a kedvességet tartod mindig szem előtt. –meg sem várva, hogy bólintsak továbbugrott a következő alakra.

Ezt már láttam. Ilyenné alakultam át, mikor a mocsári szörnnyel küzdöttem. Kékes haj, enyhén kék bőr, és gleccser szemek. Karakteres arca volt, tekintete távoli.

 - Maligos formáját már láttad, de ilyenkor a legfontosabb, amit tudhatsz magadról, hogy furcsa vagy. Kiszámíthatatlan. – még be sem fejezte az utolsó mondatot, megjelent a következő alakom.

Aranybarna haj, bőröm aranyos árnyalatú, szemem szintén az arany világosabb színeiben játszott. Arcom örökifjúnak tűnt, tekintetem múltba néző.

 - Nozdormu ilyen formán fejti ki hatását rád. Ilyenkor hallgatag vagy, a szokottnál sokkal kevesebbet beszélsz, tiszteletben tartod a törvényeket. – egy pillanatig habozott, végül megmutatta az utolsó alakomat. A saját lelkének mását.

Ebben a testben voltam, mikor gyilkoltam. Éjfekete haj, halottfehér bőr, és vörös szemek. Vérvörös szemek. Arcom jeges szépséggel ragyogott, pillantásomból csak úgy sütött a kegyetlenség, és érzéketlenség.

 - És itt van az én lelkemnek darabkája. Ha ez a lélek kerül felszínre, biztos lehetsz benne, hogy gyilkolni fogsz. Lételemed a vér, lenézed az embereket. Nos, ennyi lenne. – mondta, majd eltüntette ezt a képet is.

 - Köszönöm, hogy elmondtad ezt nekem. - mondtam, mivel láttam, hogy fáradt. Nem szerettem volna zaklatni az ostoba kérdéseimmel.

 - Kötelességemnek éreztem. Most kérlek menj el, fáradt vagyok, és szeretnék aludni. – mondta ásítva egyet. Hirtelen kipattant az agyamból egy remek ötlet, amit azonnal meg is szerettem volna valósítani.

 - Előbb meghálálom ezt neked. – mondtam egy édes mosoly kíséretében. Halálszárny gyanakodva nézett rám.

 - És mégis mivel? – kérdezte. Én naiv kislányként mosolyogtam rá.

 - Miért, mit szeretnél, mivel háláljam meg? – huncutul néztem rá, mire eddig álmos szemei kissé éberebben kezdtek el csillogni.

 - Bármit kérhetek cserébe? – kérdezte semmi jót nem jelentő hangon. Én elnevettem magamat.

 - Nem! Egyébként is azt mondtad, hogy álmos vagy. Mást adok neked.

 - Még pedig? – kérdezte kicsit lelombozva.

 - Egy jó kis masszást. – vigyorogtam rá, mire szemöldökei magasba szaladtak.

 - Masszást?