Teljesen máshogy képzeltem el az átváltozásomat. Égető, és fájdalmas érzésre számítottam, de e helyett egy sokkal gyengébb nyomást kaptam. Először csak a végtagjaimat nehezítette el, majd ez a furcsa érzés áthatolt az agyamba és a szívembe is. Na, az már sokkal rosszabb volt. Mintha tűvel szurkálnának, olyan szúrós érzés kerített hatalmába. Eltompultam minden iránt csak sajgó testemre koncentráltam. Valószínű, csak azért nem érzem most annyira rossznak, mert egyszer már átéltem. Hirtelen egész testemben, mintha a vérszáguldás megállna, és a szívdobogásom is lassulna, majd végleg leállna mozgásával.

Szívemben mintha tört szúrtak volna, de még is eltompultam iránta. Valami lüktetett, csak azt tudnám, hogy mi! Elég zavaró volt, és váratlanul elkezdtem zuhanni. Zuhantam a sötétségbe, majd mintha ráesnék egy tükörre, olyan fájdalmat éreztem. Nyöszörögtem egy kicsit, aztán tovább estem, immár a fény felé.

Ha tudtam volna a szemem elé kaptam volna kezem, nehogy megvakuljak, de olyan ólomnehezékű volt minden tagom, hogy ez lehetetlen volt. Csak be tudtam hunyni szemem, de az erős sugaraknak ez sem volt akadály. Kegyetlenül törtek utat a szemhéjamon keresztül és bántották egész íriszemet.

Ekkor az egész megszűnt és csak feketeséget láttam. Biztos megvakultam! De akkor, hogyan láthatom magam előtt szerelmem arcát? És igen! Az a személy, akit én annyira szerettem, itt lebegett az arca. Mosolyra húztam számat, pedig remegtem, mert bizonytalan voltam. Hol vagyok? Sikerült? Vámpír vagyok és örökre Edward mellett lehetek?
Kétségeim azon nyomban elszálltak, mikor meghallottam szerelmem aggodalmas hangját.
- Bella, jól vagy? Bella, semmi baj, most már!
Kettőt pislogtam mire minden egyes dolog érzékelhetővé vált. A plafon repedései, a hangok százszorosra felerősödtek, és a szagok is mintha ott lennének előttem.

Edward félve tornyosult fölém, ebből következtettem, hogy bizonyára fekszek. Csak most éreztem igazán, hogy feküdtem, mert hirtelen az egész testemet elgémberedve éreztem. Megpróbáltam felülni Edward pedig segített.
- Jól vagy?
Válaszolni akartam, de sajnos hang még éppen nem jött ki a torkomon. Ekkor megéreztem, az iszonyú kínt a nyakamban. A tokrom tüzelt, és muszáj volt valamivel csillapítani! Víz? Vér? Vagy mi lenne a legjobb megoldás? Kétségbe voltam esve, fogalmam sem volt róla, hogy mit csináljak. Szerencsére, Edward észrevette szótlanságomat, és hogy kezemmel a nyakamat simítom, így fél mosoly kúszott fel arcára és megölelt.
- Semmi baj. Ha elmegyünk vadászni, már jobban leszel. A torkod, most valószínű tüzel, de ez el fog múlni.
Bólogattam, és eltávolodott, mire úgy éreztem, hogy mondanom kell valamit. Ahogy végig néztem, újra- a most már- még tökéletesebb arcom, szerelmet és vágyat éreztem.
- Szeretlek!- leheltem alig hallhatóan, de ő meghallotta és felkapta fejét, majd szerelmes mosoly jelent meg ajkain.
- Én is, nagyon. – kúszott közelebb és megcsókolta homlokom. – El sem tudod képzelni mennyire!
Elmosolyodtam, és már épp közelítettem volna felé, mikor valaki betört.
- Bella, felébredtél?
Hangjából ítélve ez csak is, Carlisle lehetett. Edward háta mögé néztem, és még jobban elcsodálkoztam Edward apja földöntúli szépségén.
Mosolyogva állt meg mellettem, és tapogatta végig nyakamat, ahol egy apró szúrást éreztem, majd a csuklómat.
- Nagyon jó. Nincs gond. Jól vagy!- hümmögte magának és normális esetben biztos, hogy nem hallom meg. – Edward vigyétek el vadászni!
Fia bólintott, majd mosolyogva felém fordult és segített kiszállnom az ágyból.
Végig néztem magamon és meglepődve láttam, hogy egy kék póló van rajtam meg fehérnemű. Szóval, még is csak fel kéne öltöznöm.
Edward látva arcomat, vigyorogva egy fekete melegítő alsót dobott nekem, és odaadta sportcipőmet.
- Olyan szótlan vagy. - mondta halkan, mire rákaptam fejem.
- Nehéz…- nyögtem nehezen és megköszörültem torkomat. - beszélni.
- Miért?
- Nem tudom, olyan fura. Vagy ez mindig ilyen?
- Nem. Nem mindenkinél. De majd jobb lesz!
Elmosolyodtam magam. Az életemet is rábíznám!
Miután készlettem és kicsit rendbe szedtem magam, lefagyva néztem a tükörbe. Ugyan az a nő volt a képen, mint amit álmomban láttam. DE akkor mi volt az? Előrelátás? Elképzelés? Nem tudtam hangosan megkérdezni, ahhoz még mindig túlságosan tüzelt a torkom.
- Hol…- nem tudtam tovább mondani, mert éles tűszúrás nyomta meg váratlanul nyakamat. Így inkább nem erőlködtem, de nem is kellett, mert Edward a nélkül is kitalálta, hogy mit szeretnék kérdezni.
- Vagyunk? A házban. Behoztunk, miután a vámpírok elmentek.
- Mi…
- Történt? Hát tömören: majdnem meghaltál, átváltoztál, öltél, szenvedtél, és megharaptalak. Ennyi történt. Miután nem leszel, ilyen kómás majd elmondom részletesebben.

Helyeslően bólintottam, aztán megfogta kezemet és kisétált az erkélyre. Könnyedén felugrott és felguggolt a keskeny párkányra, de én megtorpantam.
- Semmi baj. Egyszerű.
Félő arckifejezéssel lenéztem az alattunk levő semmibe, ami jó néhány méter volt.
- Csak hallgass az ösztöneidre. Azok majd megvédenek az eséstől. A reflexeidnek ilyenkor működniük kell. - magyarázta majd mielőtt bármi mást is mondott volna, könnyeden a semmibe vetette magát.
Ijedten néztem utána, hol ott már nem egyszer láttam ilyet.
És ott volt! Sérülés nélkül, mosolyogva állt és intett maga felé, hogy kövessem.

Nagyon nyeltem, majd én is felkapaszkodtam a párkányra. A hajnali szél megcsapta arcom, és orromba fura szagot küldött. Olyan, mint a vér, csak még édesebb. Döbbenet futott át agyamon, mikor tudatosult bennem, hogy ez nem más, mint Edward illata. Hát mondhatom, az nagyon jó lesz, ha mint táplálék gyanánt csak őt fogom kívánni! Na meg persze, máshogyan is…
Perverz módon elvigyorodtam magam, és megráztam fejem, majd egy kisebb sóhajjal elrugaszkodtam.

Épp csak egy kicsit csapott arcomba a szél, és csodálatos módon, de egy pillanat se kellett, de éreztem lábaim alatt a talajt. Kinyitva szemeimet, körül nézve valóban már lent voltam. Guggoló támaszba állva, és előttem egy méterre volt Edward, nagyon döbbent arckifejezéssel. Nem értettem, talán valamit rosszul csináltam?
Kérdő arckifejezésemet látván csak kedvenc fél mosolyt küldött felém.
- Csak azért lepődtem meg, mert még ilyen kecses ugrást nem sok mindenkinél láttam. Sőt tulajdonképpen senkinél.
- Csak azért látod ezt, mert szeretsz!- mihelyst megéreztem kábító illatát, mintha a hangom visszajött volna.
Elnevette magát, majd intett, hogy kövessem. És már ott sem volt. Gondolom, utána kéne futnom, bár elég nehéz lesz őt utolérnem. Még a vámpírok között is a leggyorsabb!

Mély sóhaj szakadt ki ajkaim közül, aztán fogtam magam és utána eredtem. Sokkal gyorsabban futottam, mint régen és őszintén szólva, nagyon élvezetes volt! Nagyon tetszett, ahogy a friss szellő belecsapott az arcomba, ahogy minden csak egy zöld csíkká folyt össze. Sose gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog a sebesség!

Lassan, de beértem Edward-ot, aki mosolygott rajtam. Majd egyszer csak megállt. Majdnem belép ütköztem, de nevetve megfogott karjával.
- Miért álltunk meg?- kérdeztem hülyén, mire ő is összevonta szemöldökét.
- Már is elfelejtetted, hogy mi is volt az eredeti cél?
- Ja, a vadászat?- húztam el számat. Ez volt az a dolog, ami egyáltalán nem tetszett.
- Nyugi. Nem lesz semmi gond.
- Vagy is csak reméled. - motyogtam ironikusan.
- Te is gondolatolvasó vagy?- nevetett fel, mire én is elmosolyodtam magam.
- Lehet. – vontam meg közömbösen vállamat, habár tudtuk, hogy csak vicceltem.– na, jó, essünk neki! – csaptam össze két tenyeremet, mire fél oldalas mosolyra húzta ajkait.

Követve tanácsát próbáltam az ösztöneimre hagyatkozni. Azt mondta, engedjem el magam, de hogy amikor nem is fogom vissza magam? Végül erőt vettem magamon, és mélyet szippantottam a levegőbe. Hirtelen csapta meg orromat, egy kellemes aroma. De egyben meg is ijedtem. Vágyat kellett volna éreznem, ezek az őzek iránt, de nem éreztem semmit. Csak hogy nagy jó az illatuk. Edward arcomat fürkészte, de miután észrevette, hogy nem kezdek el futni, rémület szaladt át arcán.
- Bella, mi a baj?
- Nem tudom… én… nem érzek semmit! Se vágyat, se szomjat az állatok iránt.
- Biztos? Nem csak nagyon sakkban tartod magad?
- Nem. – ráztam meg fejem reszketve. – Nem tudok vadászni… nem érzek vágyat a megölésük iránt. – vallottam be, és lehajtottam fejem. Most még is mi lesz?