3. fejezet
Triela 2008.09.06. 15:21
Micsoda? Herceg? Mindenki megbolondult?
3. Micsoda? Herceg? Mindenki megbolondult?
Lassan ereszkedtünk lefelé. Amikor földet értünk Kay rögtön letett. Én csodálkozva fordultam körbe. Egy piac szerű helyen voltunk. Mindenhol nyüzsögtek az emberek... vagyis a vámpírok. Különböző ruhákat és használati tárgyakat vettek illetve adtak el. Volt ahol még vért is láttam kis tasakokban. Az egyik asztalon érdekes kövek, kis barna zacskók és üvegcsék voltak. Arra fordultam ahol leszállásunkkor Kay állt, hogy megkérdezzem tőle, hogy mik azok de akkor ő már nem vol mellettem. Bepánikoltam. Körbe fordultam és megláttam, ahogy pár méterrel előttem tör utat magának a tömegben. Lassan utánna indultam de mivel nem láttam, hogy meg akarna állni megszaporáztam lépteim. A nagy igyekezetben nekimentem valakinek, vagyis ő ment nekem vagy már nem is tudom. De kibillentem egyensúlyomból. Szerencsémre az idegen időben kapcsolt és elkapott mielőtt találkoztam volna az anyafölddel. A megmentőm egy fiú volt. Rövid kócos vörös haja és sárgásbarnás szemei voltak.
- Bocsánat nem figyeltam arra, hogy merre megyek.
- Semmi baj.
Mondtam majd gyorsan kipattantam karjai közül. Gyorsan körbe néztem mert a "baleset" közben szemem elől tévesztettem Kayt. A fiú kb 10 méterrel állt előttem. Már neki is feltűnt, hogy nem vagyok mellette mivel látszólag idegesen méregette a tömeget. Elindultam felé otthagyva a másik fiút aki utánnam indult.
- Héj, várj már meg!
Kiáltott utánnam de én ekkor már Kaynak integettem. Nemsokára már mellette álltam. Ő ezt egy megkönnyebbült sóhajjal jutalmazta.
- Már azt hittem, hogy elvesz... Joshep?
- Joshep? Ki az a Joshep?
Kérdeztem értetlenül majd az engem követő vöröskére néztem aki mélyen meghajolt előttünk. Épp szólni akartam amikor...
- Hát mégis igaz amit az édesanyja érzett. Már azt hittük, hogy vissza sem tér.... KAY-SAMA!
Olyan hangosan mondta a nevet, hogy szerintem az egész város hallotta. Nem értettem semmit. És még jobban megzavarodtam amikor a körülöttünk álló emberek mind térdre borultak. Kay megragadta a csuklóm és már indult volna el maga után húzva amikor megszólalt egy gúnyos hang a hátunk mögül.
- Na nicsak Casanova hazatért. Igaz, öcsikém?
Kay vissza fordult ügyelve arra, hogy úgy álljon, hogy engem a hátam mögé rejtsen. Óvatosan kilestem a válla mögül. Végül is a férfi aki előttünk állt hasonlított Kayra csak neki rövid haja és sötétkél szemei voltak.
- Nem vagyok Casanova és ne merj még egyszer így hívni! Megértetted, Sey?
- Én nem úgy vettem észre! Ki az új barátnőd?
- Őt hagyd békén! Világos?!
- De idegesek lettünk hirtelen Casanova!
- Heh... Casanova... Nem én harapok meg minden második nap más ártatlan embert, hogy a szeretőimmé tegyem őket!
- Azonnal hagyátok abba!
Kay meglepődve nézett rám. Kiléptem mögűle és szinte ordibálva folytattam.
- Ti testvérek vagytok, nem? Támogatmotok és segtenetek kellene egymást nem megölni!
Sey végigmért tekintetével majd elmosolyodott. Nyitotta a száját, hogy szóljon de Joshep megelőzte.
- Kay-sama az édesanyja látni szeretné minél előbb...
- Rendben.
Kay elindult és én meg utánna. Fogalmam sem volt, hogy hova megyünk. De hamarosan rájöttem. A város legmagasabb és leggyönyörűbb épülete felé tartottunk. Engem erőssen emlékeztetett a mesékben lévő kastélyokra. A kapu kitárult előttünk. Még egy meglepetés. Az ajtó magától nyílt ki. Lassan átszeltük az előcsarnokot. Gyönyörű márványoszlopok voltak a terem mindkét oldalán. A falakon festmények amik vámpírcsaládokat ábrázoltak. Néhány képen Kayt is kiszúrtam de nem volt időm bámszkodni gyorsan haladtunk előre. Az említett hirtelen megállt és felém fordult.
- Neked most itt kell maradnod, mevel édesanyám a királynő nem jöhetsz be velem.
- Rendben.
Elindult majd az ajtó előtt még visszafordult.
- Kerüld el as bátyámat jó messzire!
Belépett a nagy faajtón. Én közelebb sétálltam az egyik festményhez. Egy gyönyörű nő volt rajta két fiúval. Mindhármuknak szőke haja és kék szeme volt. A kissebbik fiú körülbelül nyolc éves lehetett és a nő ölében ült. A nagyobbik tizenkettő körül lehetet és mellettük állt. Teljesen belemerültem a nézelődésbe. Egy hang hozott vissza a valóságba.
- Nocsak, nocsak! Kit látnak szemeim.
Ilyedten pördültem meg majd léptem hátra két lépést. Sey állt közvetlenül mögöttem. Meg sem tudtam szólalni. Ő viszont mosolyra húzta száját.
- Megtette már?
- Mit?
- Magáévá tett már a korcs öcsém?
- Mi...
- Szóval még nem. Heh... Még egy ilyen pancsert mint ő nem ismerek. Ha azt mondják neki, hogy nem akkor ő nem teszi meg. De ez rám nem vonatkozik.
Közelebb lépett és a falhoz nyomott. Kezeimet az egyik kezével a fejem felett szorította össze. Jobbját felfelé húzta lábamon ezzel feltűrte az eddig is keveset takaró szoknyámat. A combomat simogatta majd durván megcsókolt. Éreztem, hogy szemfogai feltépik felső ajkaimon a bőrt. Szemeim könnybe lábadtak. A sós folyadék lassan lecsurogott arcomon. Kezdtem beletörődni sorsomba amikor...
- Vedd le róla a mocskos kezeidet!
- És mi lesz ha nem?
- Megöllek!
Sey elengedett és közelebb lépett testvéréhez. Lassan húzta ki a kardot az oldalán lévő hüvelyből majd öccsére szegezte. Én eközben távolabb oldalaztam és megkapaszkodtam egy oszlopban és onnan szemléltem az eseményeket. Hirtelen nagy szél támadt Kayra pillantottam. A szeme vörösen égett. Kitartotta oldalra jobb kezét majd behajlítva behúzta arca elé. A kezében egy különös kard jelent meg. A markolatára egy fekete sárkány tekeredett fehér gyémántszemmel. A kard pengéjén villámok táncoltak. Csak álltak és nézték a másikat majd egymásnak estek. Nem láttam semmit csak elmosódott pacákat. Túl gyorsan mozogtak. De hallani halltottam, ahogy a kardok egymásnak ütköznek. Egyszer csak megálltak. Úgy látszott, hogy Kay kerül ki győsztesen mivel térdre kényszerítette vagyis nyomta bátyát. Nagyot tévedtem. Sey hirtelen fellökte öccse kardját és belerúgott miközben felállt. A kard kiesett Kay kezéből és előttem fúródott a földbe. A fiú még több métert csúszott a földön de mire felnézett testvér már felette áltt.
- És most...PUSZTULJ!!!
Ordította majd készült lesújtani. Ekkor lábaim maguktól mozogni kezdtem és futva indultam el feléjük közben kirántva a padlóba fúródott kardot...
|