3. fejezet
Rhea 2008.09.06. 15:27
- Asszonyom - kopogott egy apáca Marléne ajtaján. Hangja csendes volt, nyugodt. Kezében fáklyát tartott, mögötte egy férfi állt.
- Igen? - kérdezte Marléne, aki nem csodálkozott, hogy látogatója van. Hiszen olyan dolgot tett ezen az éjszakán, ami néhány embert biztosan felháborít
- Berger atya szeretne önnel beszélni.
- Csak nyugodtan! Engedje be! - mosolyodott el.
- Asszonyom - mondta Berger atya és besétált a szobába. Leült az egyik kínált székre és visszafordult a fáklyás apácához. - Eponin nővér! Kérem, hagyjon magunkra minket.
- Persze - mondta a nő és bezárta az ajtót.
- Tehát tudni akarja miért tettem? - tette fel kérdését Marléne.
- Pontosan. - bólintott az atya.
- Hát nem elég egyértelmű?
- Bocsásson meg, de nem az! Szerintem nagyon rossz ötlet, hogy idehozta.
- Téved. Azért tettem, mert Ő tényleg Manra Fay lánya és ezt az "Ősi Káosz" is érzi. Amíg a lány háta mögé bújunk, nem eshet bajunk. Lehet, hogy ez a lány tényleg maga az ördög, ami nem igen hiszek el, de engem nem érdekel! Ha kell, akkor szövetkezek az ördöggel, de nem hagyom, hogy a semmibe vesszünk.
- Miért gondolja ezt?
- Manra Fay, kivételen erős nő volt. Azt suttogták, hogy saját életével fizetett bűneiért, de szerintem lelke az Ősi Káoszba veszett. És ha ez igaz, akkor nem fog fájdalmat okozni a lánynak. Minél inkább szeret minket, annál nagyobb biztonságba vagyunk� na meg nem tudtam volna kidobni őt az éjszakába.
- Tehát tényleg azt tervezi, hogy felneveli?
- Már döntöttem abban a pillanatban, amikor behoztam a zárdába. Nem tehetek mást.
- És ha mégis gonosz? Ha ő maga fog minket megölni?
- Ugyan Berger! Csacsiságokat beszél! Még csak egy gyermek és nem volt rajta semmilyen jel. Az igazi Manra Fay testét, pedig rengeteg ősi jel borította, mely állítólag születése pillanatában forrt bőrére.
- Biztos ebben?
- Átvizsgáltam a testét, mikor megfürdettem. Holtbiztos. Ő csak egy ártatlan lélek. Kérem, fogadja el ezt maga is!
- Félek, képtelen vagyok rá.
- Próbálja meg. Figyelje, hogyan nő fel. Ő nem egy átkozott lény, hanem egy elkóborolt bárány. Nekünk segítenünk kell neki, hogy megtalálhassa a helyes utat.
- Hát, legyen. - sóhajtott - nem kérdőjelezem meg a döntését - felállt és ajtóhoz lépett - De ha mégis tévedett volna, az Úristen bocsásson meg önnek. - becsukta az ajtót, és magára hagyta a nőt.
- Ne aggódj Berger. Nem fogok tévedni! - jelentette ki határozottan és szemei élesen felcsillantak a gyertya fényénél.
|