- Sajnálom de kihalt a lovagiasság. Tápászkodj fel magad - nevette a párkányra támaszkodva.

Fel is kelt. Pár mozdulat alatt már a párkányon ült. Kezét nyújtotta, valószínűleg a sípért. Yuki megragadta és szívélyesen bemutatkozott.

- Sayuki, de te nyugodtan hívj, csak Felséges Úrnőmnek.

- Hát, hogyne, Felséges Úrnőm - hajolt meg alázatosan. Kezét lassan elinditotta és megragadta a lány sípot, tartó kezét. Kezet csókolt és a meglepetés erejével kilopta a kincset bátyja felesége kezéből.

- Így is jó - vonta meg flegmán a vállát a lány. - De szerintem menned kéne. Újdonsült asszonyod bizonyára jobban mulattatna.

- Tudod ki fog a sárkányfészekbe merészkedni!- hördült fel - Az a nő egy igazi sárkány. Elég csak ránézni - leugrott a párkányról és a lány után futott, vissza a szobába.

- Hárpia - sziszegte szépen megforgatva a szót szájában. - Igazán sajnállak.

- Nincs szükségem a sajnálatodra. Lehet a feleségem, attól még szeretnem nem kell.

- Velem más a helyzet - komorodott el a hercegnő. Leült az ágyára, leoltotta a lámpát, majd eldőlt a finom ágyneműben. Sóhajtott egy mélyet és folytatta. - Az lenne a legjobb ha megszeretném a férjem. Tőle függ a szabadságom.

Asamo mellé feküdt. Megragadta egyik hajtincsét és szórakozottan tekergetni kezdte.

- Változtatnod kell a hajadon - jegyezte meg.

- Miért?

- Mert az ezüstös, hosszú tincsek azt sugallják, hogy nem vagy férjnél. Szabadságot ad. Apám nem tűri az efféle dolgokat.

- Milyen előnyös dolog is hercegnőnek lenni. Pláne ilyen családban. - felült - Felséged mit javasol? Milyen árnyalat lenne apjának a legmegfelelőbb?

- Fekete - mondta nyugodtan - A férjed haja is fekete.

- Az unalmas. Drya magyarázta hogyan váltogatják a nemesi sarjak a hajszínűket, de nekem sosem sikerült. Úgyhogy maradok olyan, amilyen vagyok.

Asamo is felült. Vörösen izzó szemeivel elnyelte a lány aranybarna íriszét. Komor volt, nem mosolygott.

- A bátyám ellen nincs semmi kifogásom. Mindig kedves volt és illedelmes. Bizonyára megszereted majd - mondta fogcsikorgatva. Felkelt a puha ágyból és az ajtó felé indult. Keze a kilincsen volt, amikor meghallotta a lány finom hangját.

- Talán a szerelem sem minden. Ha szeretek valakit, az azt jelenti, hogy követnem kell őt, tűzön-vízen át? Mert ha igen, akkor ezzel sok embert megbánthatok, és ez viszályt szül. Inkább eltemetem magamban örökre ezt az érzelmet, de harcot nem robbantok ki! - úgy gondolta Drya büszke lenne rá. Megfejtette nagyanyja titkát. A szerelem nem minden. A béke fontosabb.

- Azt mondod, szereted néped és senki mást? - nézett rá kérdőn, amit a lány egy pillanatig nem értett - Sem titokban, sem nyíltan?

A lány elpirult. Jogosan gondolta, hogy ez neki szólt. Vonzotta valami a fiatal herceghez. Valami, ami más volt, mint szimpátia. De nem hitte, hogy ez szerelem.

- Nem tudom, hogyan lehet egy népet szeretni. Talán úgy mint egy embert, vagy mint egy kölyökkutyát. Mindenesetre a magaménak tudom, és erre büszke vagyok.

- Talán te sem lennél jobb feleség, mint hőn szeretett nejem. Talán te is ugyanolyan butácska vagy és modortalan. Nem is tudod mennyire, szeretném ezt hinni. Mennyire kívánnék bátyámnak olyan feleséget, aki naphosszat semmiségekről fecseg és a rangban alacsonyabb, de értelmes embereket szidja. Bárcsak ilyen volnál…

- Nem vagyok - mentegetőzött.

- Talán ez a baj velem. - rázta meg a fejét. Kiment a szobából és becsukta maga mögött az ajtót. A falnak dőlt és magába révedt.

Világ életében csak abban az esetben házasodott volna meg, ha felesége értelmes és gyengéd nő lenne. Ő tud tombolni és elveszíteni a fejét. De nem szerette feltétlenül. A harc nem volt minden. Amikor nagynénjére nézett, akkor tudta, hogy ő is olyan feleséget akar, mint amilyen a nő. Egy biztos pontot az életében. Aki él valaminek, aki tud szeretni és becsülni. Aki nem csak szereti, gyönge szerelemmel, hanem tiszteli és megvédi is. Önmagától. Hogy soha ne szálljon el, a hatalomtól, dicsőségtől, dühtől. Most talált egy nőt, aki szeretné szeretni a népét. És amit nem tud, hogy máris szereti, hogy él valaminek, aminek a lekötelezett híve. Idővel rájön és nagyszerű feleség lesz belőle. De nem az övé…

A méreg, amelyet már olyan jól ismert, most áldás volt. Elmosta gondolatait, elöntötte fejét. Azt tette, amihez kitűnően értett. Megszökött. A nászéjszaka elől, a kastély elől, egy ezüsthajú hercegnő szép szemei és apja haragja elől. Mosain szellős palotája és elhanyagolt kertjei felé vette az utat.