3. fejezet
Elina 2008.10.06. 18:08
A néptelen, sötét utcák egyikén aztán Lion újra elvégezte a varázslatot, így rövid idő alatt társaik mellett
voltak a tengerpari barlangban. Az épp őrködő Anter döbbenten nézte őket, zilált, véres, ijesztő külsejük miatt.
Emellett Landras egy szintén véres, hálóruhás, fiatatal, ájult lányt hozott az ölében... Anter nem kérdezett,
már ugrott is, és egy takarót terített a hamvadó tűz mellé, amit gyorsan felélesztett. Az elf óvatosan letette
terhét, majd megszólalt:
- Üdv! Volt egy kis összetűzésünk...
- Azt észrevettem... hozok vizet a lánynak... menjetek mosakodni a patakhoz. Van sérülésetek?
- Most nincs. Csak páran voltak, és váratlanul ütöttünk rajtuk. Sajnos, ők is a háziakon... Egyedül ő maradt életben.-
intett a lány felé a szőke lovag. A fiatal teremtés mozgolódni kezdett. Anter épp visszaért a pataktól a
vizestömlővel. A mágusnövendék mellétérdelt, és egy vizes ruhával megtörölte az elgyötört, félelemtől reszkető
leány arcát. Közben halkan beszélt hozzá, hogy megnyugtassa. A két harcostárs nemsokára visszatért a mosakodásból.
Ők is a tűz mellé telepedtek, mert alvó társaikat nem akarták felverni. Közben Sannah - így hívták a lányt - kissé
megnyugodott, mert látta, hogy nem akarják bántani.
- Köszönöm, hogy megmentettetek a gyalázattól és a meggyilkolásomtól... Téged felismerlek, lovag. Apámnál többször
láttalak már.
- Így van. Mondjuk úgy, üzleti kapcsolatban álltam vele. Csak nem gyöngyöt vásároltam... hanem információkhoz
jutottam általa.
- Értem... a titkos tevékenységébe is beavatott nemrég... Én is tudok valamit a városban folyó eseményekről...
Erre megmentői suttogva kérdezgetni kezdték, tudja-e kik lehettek a család támadói... A lány először kissé
bizalmatlanul, majd felbátorodva mesélte el a Pearlben uralkodó állapotokat.
A hatalmon lévő kereskedőcsaládok közötti véres leszámolások néhány hónapja kezdődtek. Akkor érkezett egy idegen,
bűverővel rendelkező tar fejű férfi a városba, és az egyik helyi hatalmasság vendégszeretetét élvezte. Bujtogatta
vendéglátóját a városi tanács tagjai ellen, és mágiával támogatta őt... Aztán a tanácstag magához ragadta a teljes
uralmat. Az ellenzék hamarosan szó szerint elfogyott. Mindenki, aki szót emelt az új rendszer ellen, másnapra halott
volt, családostul. Aztán azok következtek, akik próbáltak semlegesek maradni... Az ő családját az éjjel érte utol
a végzet keze...
Tisztában volt azzal, hogy teljesen magára maradt, és nem mehet vissza a városba, mert az életével játszik.
Lion a tar fejű mágus említésére érdeklődve kapta fel fejét, de arcán semmilyen érzelem nem tükröződött.
- Sannah, le tudnád pontosan írni, hogy néz ki ez a mágus?- kérdezte.
- Igen. Nagyon jellegzetes figura. Magas, szikár, a feje, mint egy halálfej...olyan mélyen ülnek a szemei... és félelmetes,
vörös villanások látszanak benne. A koponyájára egy tüzet okádó kígyó van tetoválva.
- Hmm... egy tűzvarázsló... Mit keres vajon itt, és miért érdeke a zavarkeltés? - tűnődött Anter.
- Gondolkozz, barátom! A város a legforgalmasabb kikötők egyike a tartományban. Fontos kereskedelmi gócpont. Ha a működése
megbénul, az egész környék kiszolgáltatott lesz...- válaszolt mögöttük Ryken - valaki a háttérben nagyban játszik...
És hamiskártyás módszerekkel keveri a lapokat...
- Nem akartunk felébreszteni, Mesterem...
- Nem is tettétek. Megéreztem, hogy valami történt. Az viszont furcsa, hogy a városban járva egyikünk sem érezte a
feketemágus jelenlétét...
- Erre azt hiszem, én tudom a feleletet - szólalt meg a lány - két napja hajóra szállt a városvezető társaságában.
Északnak indultak. De hogy hová? Nem tudni, mi az igazság. Azt beszélték a kikötői emberek, hogy valami nagy hatalmú démonhoz
készültek...
- Értem... A Fekete Démon... Így kezd összeállni a kép... Moragas árulása nyilvánvaló volt előtte, azért hagyta, hogy
alvezérével viszonylag könnyen végezzünk... A "jobbkéz" azóta ez a varázsló-pap lehet... Mindenütt, ahol a jelenlegi hatalom
sebezhető,lecsap... gyengíti, hogy előkészítse saját terve véghezvitelét...Eddig sem volt a tartományban könnyű az élet, de
ezután még véresebb csatározások, belharcok várhatók... A tartomány uralkodó elitjének tagjait egymás ellen fordítani
gyerekjáték... hiszen mindegyik nagyobb szeletet akar megkaparintani magának a "tortából".
- Így van. Jól látod a helyzetet. És még nagyobb baj lehet, ha a határon átcsap néhány portyázó zsoldoscsapat.
- Háború lehet belőle...- fűzte hozzá elgondolkodva Lion - És veled mi lesz, Sannah? Nem mehetsz vissza a városba.
- Nem, nem mehetek... és már nincs is miért... Északon él még egy nagybátyám. Talán ő befogad... Megtanulom a fegyverforgatást.
Utána jöhet a bosszúm. Elkapom azt a nyomorult tűzvarázslót, ha addig élek is...
- Tarts velünk egy darabig. Egyedülálló nőként nincs esélyed...
- Hmm... tanultam egy kis mágiát... de nem eleget, hogy meg tudjam védeni magamat vele. Ha a társaságom nem zavar, veletek
megyek... És azt is megköszönöm, ha ráérő időtökben a kard használatát segítetek megtanulnom...
- A csapatunkban sűrűn lesz alkalmad gyakorolni... Éles helyzetekben is. Veszélyes "vizekre evezünk"...- szólalt meg egy
álmos, rekedt hang. Majd a barlang homályából előlépett Farro.
- Jó reggelt mindenkinek!- mondta még.
- Áhh... felébredt a házi mormotánk...- üdvözölte vigyorogva Landras - megint lemaradtál egy jó kis összetűzésről...
- Mint mondtam, lesz még benne részünk eleget... ha jól vettem ki a szavaitokból.
- Tökéletesen.- bólintott az elf.
A csapat másik része eközben kisebb vargabetűkkel szintén találkozópontjuk felé tartott. Meglátogattak egy városszéli kis
fogadót, és elhintették, hogy keletre, Zar városába tartanak... kíváncsiak a nemsokára kezdődő hagyományos lovagi
viadalra... Egy vidéki nemesi családként mutatkoztak be.
Még az utat is megkérdezték, amikor elindultak kis pihenőjük után. Majd - amint Arasus mágikus képességei használatával -
érzékelte, hogy senki nem figyeli őket, és senki sincsen a közelben, egy erdei ösvényre fordultak, ami északra vezetett.
Már jó darabot haladtak a leveleiket bontogató fák között, amikor Arasus sólyma nyugtalanul toporogni kezdett gazdája vállán,
majd szárnyra kapott. Ezzel szinte egyidőben Hawk lova megállt, és horkantott, jelezve gazdájának, hogy ember van a közelben.
A lord kezével jelzett társainak, hogy az ösvény mentén kissé beljebb heverő sziklák takarásába kell húzódnuk. Csendben és
gyorsan tették, hiszen nem tudhatták, ki van előttük. A ló jelzése pedig nem ígért semmi jót. A pap suttogva kántálni kezdett
rejtekhelyükön. Majd koncentrált, ahogy a bűvige kifejtette hatását, momentán azt, hogy megtudják, milyen szándékú és mennyi
embert vagy más élőlényt vetett útjukba a Sors keze.
- Két ork... halottakat fosztogatnak kissé feljebb, egy tisztáson. Az út pont oda vezet...- suttogta társainak.
- Elani, maradj hátra a gyerekekkel... Mi megnézzük. Nem tudunk kerülni...Az ork meg nem egy békeszerető népség...
- Jó. Ismerem a fajtájukat... Egyszer, régen rám támadt egy. Nehezen menekültem ki élve a mancsaiból... - de ő ott maradt-
fűzte hozzá a lány elégedetten.
- vigyázz rájuk... és magadra is. A sólyommal majd üzenünk.- nézett rá Hawk. A nő válaszul csak bólintott. Társai elmentek, és
ő magára maradt a Knight testvérekkel.
A három férfi óvatosan haladt előre az ösvényen. Lovaikat hátrahagyták, mert az orkok szaga megvadította volna őket (Hawk és
Elani lova kivételével, de azok is hátramaradtak, a nő és a két gyermek mellett). Kezeiket fegyvereiken tartva lopóztak.
Előttük ritkultak a fák. Az ösvény egy tisztásra futott. A két ocsmány, kétméteres lény dörmögve, vicsorogva dobálta szét
válogatás nélkül a halottakat és a szekereken talált holmikat. Támadásukkor nem kíméltek senkit. Egy anya nem messze tőlük
holtában is szorította félévesforma gyermekét.
A kicsi felnyöszörgött. Életben volt... Egyetlen pillantással határoztak. Gyorsabbak voltak a nagydarab orknál, aki épp a
picit akarta kitépni halott anyja öleléséből, hogy egy fához csapja.
A gyilkológép elé ugrottak. Az felmordult, mire társa is odament. Összecsaptak. Hawk egyedül vállalta az egyiket, míg
Tenoro és a pap vállvetve küzdött a másik ellen. Az orkok össze-vissza csapkodtak hatalmas, éles bárdjaikkal, de ellenfeleik
fürgébbek voltak. A csecsemő támadóját Tenoronak sikerült megsebeznie. Az fájdalmasan felhördült. Maradék agyát is köd lepte.
Nem tudott már gondolkodni... Arasus bevetett ellene egy tűzgömböt, ami felemésztette varázserejének körülbelül a felét, de
sikeresen elpusztította az orkot. Ezután a lovag segítségére siettek, aki megsebesült a jobb karján, így nehezen fogta kardját.
Közös erővel támadtak a behemótnak, és erőfeszítésük sikerrel járt. A dalnok pengéje halálosan megsebezte a lényt, aki lassan
összerogyott.
Verejtékezve, lihegve engedték le fegyvereiket. Arasus fürge madara lecsapott gazdája vállára, mire a pap elküldte a félelf
nőért és Robertoékért. Majd sérült társa felé fordult.
A két nő és a kisfiú sietve érkeztek. Hozták a lovakat is. Döbbenten álltak meg a tisztás szélén, az eszeveszett pusztítást
látva. Néhány férfi, két nő és két nagyobbacska gyermek feküdt ott vérbe fagyva.
Majd meghallva a csecsemősírást, odaszaladtak. Elina gyorsan fölvette a kicsit, és dajkálni kezdte, hogy megnyugtassa.
A félelfnő pedig Hawkhoz lépett, hogy bekötözze. Közben Tenoro és Arasus körbenéztek a tisztáson. Nem találtak más túlélőt.
Arasus még egyszer használta tűzvarázslatát, hogy a halottakat ne bánthassák a vadállatok. Ezzel szinte teljes bűvereje
elillant.
Pár szükséges dolgot összeszedtek. Többek közt a kicsinek való néhány holmit, és egy kanna tejet is találtak, ami csodálatos
módon nem borult ki az edényből. Amint ezzel végeztek, már indultak is tovább.
A csecsemőt a félelf nő vette át Elinától, és ő vitte az ölében Vihar hátán. A lord megint rajtafelejtette tekintetét a lányon,
aki lován ülve babusgatta a kicsit.
Végül félórányi járásra a rajtaütés helyétől találtak egy alkalmas helyet a pihenőre. Egy szikla tövéből friss, hideg vizű
forrás bugyogott fel, vize egy picike tisztáson átcsobogva apró patakká nőtt. Majd az erdőnél átbukott egy szikla tetején,
vízesést alkotva. Leérve a fák között folytatta útját kanyarogva.
A forrás mellé telepedtek. Elani a sebtében bekötözött Hawk karján kitisztította a sérülést, majd gyógynövényes borogatást
készített. Arasus nem segíthetett. A két tűzvarázslat során legyengült, így nem tudta használni gyógyító erejét. Addig, míg
regenerálódik, el kellett látni a sebet...
Tenoro tüzet rakott. Előszedte az üstöt, teavizet forralt, meg az ismeretlen halottak holmijában talált kanna tejből
melegített. Szerencséjük volt ezzel, mert törhették volna a fejüket, hogy a vadon közepén mit adnak a picinek... Elina vette át
a csecsemő dajkálását. Szépen tisztába tette. Tudta, hogyan kell... annak idején öccsét is gondozta.
Mindenki tette a dolgát, miközben fojtott hangon tanácskoztak, mit tegyenek. A kicsit valahol el kell helyezni, nem vihetik
magukkal...
Arasus talált rá a megoldásra: azt javasolta, hogy a gyermeket rendjének egyik közeli kolostorába vigyék. Ott minden
szükségeset megadnak neki, míg vissza nem mennek érte. Elani ugyanis azért kardoskodott, hogy a csecsemő velük maradhasson.
Fel akarta nevelni. Végül meggyőzték, hogy átmenetileg a pap javaslata a legésszerűbb, hiszen rájuk - nem tudni, milyen -
megpróbáltatások várnak...
A pihenő után Arasus sólymát követték. Ő mutatta az utat a kolostorhoz. Esteledett, mire odaértek. A szerzetesek elvállalták
az árva gondozását, és nekik is éjjeli szállást nyújtottak. A lovag sebét Arasus egyik paptársa vette kezelésbe. A gyógyító
varázslat megtette a hatását. Reggel kipihenten, frissen indulhattak tovább.
|