6. fejezet
Elina 2008.10.06. 18:27
Keresztül a Rémségek Erdején
Az eddigi viszontagságok és a közös cél már rég barátokká kovácsolta a csapat tagjait. A lehetőség szerint kipihenték magukat, hogy teljes erejük birtokában vágjanak neki a mindannyiukat próbára tévő, életüket veszélyeztető találkozásnak a Rémségek Erdejével. A három nőre és a gyermekre különösen ügyeltek. A félelf Elani testőre Hawk lett, Sannahé Landras. Lion ragaszkodott ahhoz, hogy Elinát maga elé ültesse lován.
Roberto Knights-ra pedig ketten ügyeltek: Arasus és Tenoro. Ryken, Anter és Farro minden érzékükkel a környéket figyelték... tudták, életbevágó, hogy egy nap alatt átjussanak a rengetegen. Megpihenni, sőt, ott éjszakázni egyenlő a halállal... még úgy is, hogy ennyire erős mágusok vannak közöttük.
Indulás előtt Ryken mindenkivel megitatott egy különleges főzetet. Még a lovak is kaptak belőle.
A démonok és az itt tanyázó elfajzott orkok érzékeny orra ezáltal nem tudta őket kiszagolni. Azt persze nem lehetett kizárni, hogy esetleg beléjük botlanak, de legalább nem csődültek oda messziről, megérezve a zsákmány ígéretét...
A főzet másik összetevője egy gyilkos növény ellen védte őket. A fekete fojtóiszalag gyorsan mozgó indái elől csak egy dolog hatásos... a vöröscsíkos tűzhagyma. A szerfelett ritka, de egyébként ehető növénytől - illetve annak bármilyen formában fogyasztott részeitől - az iszalag indái undorodva elmenekültek.
Bár az összes lehetséges óvintézkedést megtették, mindenre nem lehet előre felkészülni, hogy kivédjék...
A sokféle, veszélyesebbnél veszélyesebb élőlénnyel való találkozásokat, harcokat túl kellett élni.
Létezett itt egy különös ragadozó... leginkább szárnyas farkashoz hasonlított. Kizárólag nőket zsákmányolt.
Szerencsére nem falkában vadászott, mint az ordasok... és persze még sokféle szörnyeteg búvóhelye volt a rengeteg.
Lépteikre is ügyelniük kellett. Az útjuk néhol ingoványos talajon keresztül vezetett. Az iszapban furcsa növények és más lények bújtak meg, és lestek prédájukra. Lidércfények villantak a homályban, és nehéz mocsárszag terjengett a levegőben.
Korán nekivágtak az embert-törpét-elfet próbáló útnak... már napkeltekor az erdőben voltak. Ryken haladt elöl, az Oroszlán, és vele Elina zárta a sort. Mágikus képességeik egy részét nem volt tanácsos használniuk... hiszen a démonok messziről kiszúrták volna őket. A telepátiát azonban sikeresen alkalmazni tudták a környék felderítésében.
Lion biztos távolságról érzékelte a legveszélyesebb lények agyhullámait. Így vagy felkészülhettek a találkozásra velük, vagy ki tudták kerülni őket, ha a terep engedte.
Némán haladtak. Csak lovaik éppen sárban cuppogó léptei és néha egy-egy szusszanása hallatszott.
A mocsárból néha felmerült valami iszonytató kinézetű lény, csontvázszerű, karmos kezekkel... de nem jött hozzájuk közelebb.
- Orkvégzet... - jegyezte meg halkan Tenoro, a lényt felismerve. Legalább őrájuk nem volt veszélyes...
Hirtelen oldalról megvillant egy iszonyú gyors, fekete valami... Az elf harcos azonban még a beazonosítatlan lénynél is fürgébb volt. A hatalmas hüllő - mert kiderült, hogy az volt - nyílvesszőktől átlőtt torokkal hullott vissza a ragacsos iszapba. Nehéz teste zuhantában felverte és szanaszét fröcskölte a sarat.
Ez még csak gyenge ízelítő volt az erdő rémségeiből... Fél óra múltán kicsit megkönnyebbültek, hogy nagyobb, összefüggő
száraz területre értek, és nem kell az ingoványban gázolniuk. A posvány fojtó bűzét is frissebb levegő váltotta fel.
Lion érzékei közeli veszélyt éreztek...
Az egyik fa tetején megmozdult egy árnyék. Már támadott is, jellegzetesen sikló-bukórepüléssel... szárnyas farkas!
A másik oldalról pedig párja közelített nagy sebességgel, vicsorgó pofájából kivillantva hatalmas tépőfogait.
A lányok nem várták tétlenül, hogy majd lovagjaik védjék meg őket... fegyvereiket a ragadozók ellen fordították. Mindhárman kiváló céllövők voltak. Nyílzápor zúdult a közelgő bestiákra. Az egyiket sikerült leszedniük. Az hörögve, a testéből
a nyilakat tépve csattant a földre. Farro azonnal megadta neki a kegyelemdöfést - azaz a kegyelemcsapást. Az ordas döglötten nyúlt el a vérétől iszamos füvön.
A másik is megsérült, de még mindig támadott. A zsákmány ígérete túl csábító volt az éhes állatnak. Mivel időközben túl közel került hőseinkhez, ezért a nyilak már eredménytelenek voltak ellene.
Elina látszólag könnyű prédaként vonta magára a ragadozó figyelmét... Lion pedig ezt kihasználva kardjának egyetlen csapásával végzett a figyelmetlen támadóval. Sikeresen összedolgoztak...
Vércseppek záporoztak rájuk. De ez mind a farkasoké volt... Egy tömlő vizet feláldozva gyorsan lemosták, mert ha a vér rajtuk marad, a szaga vonzani fogja a ragadozókat... ez ellen nem védett a főzet.
Kisvártatva továbbindultak. Ahogy beljebb értek a vadonba, egyre sötétebb lett. Nem a napnyugta közeledett... Az erdő közepe felől tömény gonoszság aurája áradt. Több ezer éve tíz mágusóriás - óriási csatát követően, melyben többen közülük életüket áldozták - ezen a helyen pusztította el a valaha volt legerősebb gyilkos démont. Bár a démon már rég nem létezett, erejének kisugárzása az egész környéket megfertőzte.
Utazóink figyelmesen fürkészték a környéket, és haladtak tovább. Csend volt. Túl nagy csend. Az imént még gyanús neszektől zajos éter elhallgatott.
Farro vette észre az újabb veszélyforrást. Most ő haladt a csapat élén. Előttük a földfelszín éppen csak láthatóan - mintha érzékcsalódás lenne - megrezdült. Azonnal megállította a többieket, és figyelmesen nézte a jelenséget. Lion apró, de sok élőlény jelenlétét érezte.
A törpe elmondta társainak, hogy ő már valamikor rég látta ezeket a lényeket. Egy falubelije vesztét okozták. A területükre lépve az áldozat azonnal besüllyed a laza, átlyuggatott talajba annyira, hogy menekülni képtelen. Ekkor pillanatok alatt arasznyi rovarok milliói lepik el, rágóikkal mérget fecskendezve belé...
A leginkább megtermett termeszekre hasonlító rovarok azóta szinte mindenhol kipusztultak természetes ellenségeik jóvoltából. Csak ebben az erdőben maradtak fenn. A veszélyes terepet megkerülték, és mentek tovább.
Lassan ritkulni kezdett előttük a sűrűség. A szürkület is oszlani kezdett. Már kifelé tartottak a Rémségek Erdejéből.
Sziszegő hanggal közeledett feléjük egy jól megtermett fojtóiszalag, indáival, de amikor elég közel ért, megérezte rajtuk a tűzhagyma aromáját... abszurd, araszoló, igen gyors mozgással vonult vissza a rengetegbe.
Majd furcsa, csábító dallam szállt a következő ingoványból... amit csak a férfiak hallottak. Mágiahasználók lévén, nem nagyon hatott a bűvös ének rájuk. Ennek hiányában elindultak volna a hang forrása felé, vesztükre...
mocsárszirének éltek itt, undorító, nyálkás,zöldesbarna, rücskös bőrű, kócos, banyaszerű, békalábú szörnyek. Az énekük viszont igéző... hogy áldozataikra vadászhassanak...
A mágusok képességeinek egy részét - a harcos mágiákat teljesen, és másfajtákat részlegesen - valami kioltotta. A jelenség okát nem ismerték. De azt tudták, hogy az erdőből kiérve ez megszűnik.
Fenyőszerű növények csoportja mellett haladtak el. Igaz, a fák tőlük harminc-negyven méterre lehettek. Feltűnt nekik, hogy a növények közelében halomra feküdtek állatok csontjai, és néhányuk oszló, bűzös teteme, így undorodva próbáltak
minél távolabb kerülni.
Egyszerre nyílzápor zúdult feléjük... két lovat találva. Elináét és Sannahét, amiket kötőféken vezettek a menet végén.
Nem nyilak voltak... méteres fenyő-tűlevelek. A növény mérgező tüskéivel vadászott, és az oszló tetemekből szívta fel a számára szükséges tápanyagokat.
A két sérült állatnak még volt annyi ereje, hogy a veszélyes közelségből arrébb menjenek. Ezután hörögve, habzó szájjal dőltek el. A méteres tüskék újabb áldozatai...
A málhát, lószerszámot gyorsan lekapva róluk siettek tovább.
Már majdnem elérték az erdő szélét, amikor két démonnal futottak össze. Nem tudták őket kikerülni, de az Oroszlán előre jelezte őket. Harcba kellett velük bocsátkozniuk. Nehéz dolguk volt, mert a varázslók a mágiákat nem tudták
alkalmazni ellenük. Kemény küzdelem várt rájuk.
Az egyik démon a fák közül támadott, a másik vele szemben, egy sziklafal mellől. A sűrűből támadó igen átgondolatlanul használta hatalmas erejét... a társa feje feletti sziklát kapta el, aminek következtében a sziklatömb a meglepett társat maga alá temette, végzetét okozva. A csapat kissé megkönnyebbült, de még ott volt a másik... Először Farro, Landras és Lion támadott, sebeket okozva a démonnak, amik annak szinte meg sem kottyantak... viszont hőseink kimerültek.
Ryken, Arasus és Tenoro váltották őket. Végül a kifárasztott démont Anternek és Hawknak sikerült leterítenie. Ezért viszont súlyos áldozatot hoztak. Mindketten megsérültek. Anter, a mágustanonc, nagyon szerencsétlenül... Megsebezte egy
méregkarom.
Hawknak ebből a szempontból szerencséje volt... neki az oldalán hasított végig egy energiacsapás, ami mérget nem tartalmazott, de mély és hosszú sebet ejtett.
Az erdőből való távozás még sürgetőbb lett. Sebezhetőek voltak, és a két sérültet mágikus gyógyítás alá kell vetni minél előbb... amit itt nem tehettek meg, hiszen Ryken, Lion és Arasus ereje nem érvényesült...
Először is Arasus egy főzetet itatott Anterrel, ami lelassította az életműködését, ezáltal a méreg terjedését... a pap mindig tartott magánál néhány életmentő orvosságot és gyógynövényt. Elani addig Tenoro és Roberto segítségével ellátta Hawk csúnya sérülését. A többiek ugrásra készen fürkészték a gyanús neszeket, fegyverekkel a kézben.
Amint ezzel elkészültek, a lehető leggyorsabb tempóban indultak az erdőből kifelé. Két, igen keservesen végigküszködött óra múltán elérték a Rémségek Erdejének túlsó oldalát. Átjutottak. Két ló elvesztése és két társuk önfeláldozása árán.
Az erdő azonban még így is kegyes volt hozzájuk... Mind ott veszhettek volna...
Antert és Hawkot is két oldalról támogatták, hogy a lovukról le ne essenek. Anter különösen súlyos állapotban volt, hörgött, és a magas láztól folyt róla a víz. A gyógyszertől és a méregtől kábultan ült a nyeregben, Ryken és Arasus támogatta.
Hawk sem leledzett túl jó állapotban... a sebe iszonyúan fájt, a kötése átvérzett. Ő is lázasodni kezdett. Elani és Tenoro lovagolt mellette.
Egy újabb óra, míg a rengetegtől aránylag biztos távolságra értek. Már alkonyodott. Egy szurdokban alkalmas helyet találtak a táborozásra. A sziklafalban egy öblös barlangbejárat ásított. Nem messze tőle egy természetes kőmedencében
meleg víz párállott. A forrás medre, vagyis a kis medence úgy derékig érő vize enyhén fodrozódott és buborékfelhőket eregetett. A víz kétarasznyi kőperemen átbukva kis patakként kanyargott tova, miközben lassan lehűlt. A szurdok növényzete
dús fűből, néhány árnyat adó szép, lombos fából és a sziklás talajon élő apró növényekből állt - ez utóbbiak a repedésekben vertek gyökeret, a zord szurdokfalat tarkítva. Összevetve igen kellemes látványt nyújtott... de nem nagyon volt idejük a
gyönyörködésre.
Pillanatok alatt lobogott a tábortűz. A két sérültet óvatosan mellé fektették, miután kényelmes derékaljat készítettek számukra. Arasus és a lányok gyógyfőzetet készítettek, Ryken és Lion pedig végre használni tudta a gyógyító erejét.
Anterrel nagyon nehéz dolguk volt. Először a mérget kellett eltávolítani a szervezetéből. Az anyag azonban igen makacsul ellenállt a próbálkozásoknak, sőt, szinte még erősebben kezdett hatni... A varázslóknak nem volt szokásuk kétségbeesni, de most aggódva néztek egymásra. Nem tudták előhozni még Anter öngyógyító képességét sem... Most már csak Arasus
főzetében reménykedhettek. Ryken teljesen kimerült, és meredten nézett maga elé. Anter a tanítványa... már régóta egymás mellett állnak, jóban-rosszban...
Hawk szerencsésebben járt harcostársánál. Nehéz sebet kapott ugyan, de az ifjú ezüstszőke mágus gyógyító varázslata hatott. A vérzés elállt, a sérülés kezdett összeforrni. A lovag azonban a vérveszteségtől igen legyengült. Pihenésre
volt szüksége. Anter miatt amúgy sem indulhattak tovább.
Rájuk is fért az ejtőzés... Ez az egy nap olyan nyúzottá tette őket, mintha egyfolytában egy hete úton lettek volna...
Amíg a többiek a betegekkel és a táborral voltak elfoglalva, Landras Farroval rövid vadászkirándulást tett a környéken.
Nem érkeztek vissza üres kézzel...
Arasus főzete már elkészült, de állni kellett hagyni.
Tenoro, Roberto és a hölgykoszorú már a vacsora elkészítésén fáradoztak. A törpe és az elf pedig a barlangot próbálták kényelmes alvóhellyé alakítani.
A vacsora elkészült. Hawk segítséggel ugyan, de evett és ivott egy keveset, Anter azonban nem tért magához. Arasus aggódva figyelte rajta a kínkeservesen beléje diktált gyógyfőzet hatását, ami egyenlőre nem hozott semmiféle javulást.
Lehet, hogy elkéstek vele?! De a rengetegben nem állhattak le megfőzni az italt, mert akkor biztosan megtámadta volna őket megint valami...
Roberto vitt egy tál ételt a papnak is, aki elmaradhatatlan sólymával a vállán őrizte a két sérültet. A tálban pompás sült illatozott, némi vadgyümölcs-mártással nyakonöntve. A három nő, Tenoro és Roberto alkotása. Remekül sikerült.
Kellemes estéjük lett volna, ha a bizonytalanság és félelem nem lappangott volna köztük, két társuk állapotát illetően.
Mire az evéssel végeztek, sötét este volt. Lassan mindenki nyugovóra tért, Arasus és a félelf Elani kivételével.
Ők virrasztottak Anter és Hawk mellett. Egyébként éjjeli őrségre nem lett volna szükségük, mert a mágia már működött.
Lion aktiválta hatalmas bűverejét, azzal vigyázta az egész környéket.
A fiatal mágus-lovag a barlang egy csendes zugába húzódott, karjai közt tartva alvó szerelmét. Mellettük Roberto szuszogott, aki legalább még álmában gyermek maradhatott... mert hiába volt tíz esztendős, a rengeteg viszontagság komolyabbá, felnőttebbé edzette a korabeli fiúknál...
Lion elmélázva figyelte őket. Bátyja mellett a két testvér is úgyszólván a családja... Elbóbiskolt. Aztán Elina rémült telepatikus kiáltása ébresztette úgy éjfél után... A lány valamit álmodott. Csukott szempillái alól könnyek szivárogtak.
Az ezüstszőke ifjú gyengéden megsimította Elina arcát, mire ő kinyitotta a szemeit. Először azt sem tudta, hol van...
Reszketett a félelemtől. Az Oroszlán nyugtatólag suttogott neki, mire megkönnyebbülten sóhajtott... csak álom volt... de iszonyú: a Fekete Démon majdnem mindannyiukkal végzett, amikor összecsaptak vele...
Nem tudott visszaaludni, az álma túlságosan felzaklatta. Így kedvese kíséretében kiment a barlangból, egy kis éjszakai levegőzésre.
Odamentek a tűzhöz. Váltottak néhány szót Elanival és Arasussal, majd sérült társaikat is megnézték. Lion Hawkot még egy kis energia-kezelésben részesítette. A lovag valamivel jobban volt, a gyógyulás útjára lépett. Anter állapota egyre
aggasztóbb lett. Azóta sem tért magához. Az ezüstszőke megpróbált mindent, hogy segítsen mágustársán, de hiába. A méreg még mindig hatott... Arasus csalódottan csóválta a fejét. Az ő gyógyszere sem sokat segített. Anter lassan haldoklott.
Egymásra néztek: vajon van még remény a számára?! Hisz nem akarják barátjukat elveszíteni...
|