Amikor táncoltunk, mindketten nagyon boldogok voltunk. De a sok ránk szegeződő tekintet vegyes érzéseket
takart. Éreztem alig leplezett gyűlölködést, irigységet, zavarodottságot és örömöt egyszerre.
A zavarodottság érzése azokban élt, akik még nem tudtak a támadásról, és azt hitték, hogy a tartományúr-
Deathbird fog eljegyezni. Az öröm a családtagoké és a barátoké. Az irigység a párra "vadászó" démonok és
démonnők között ütötte fel a fejét. Sébastiennevel együtt mindketten sokak célpontja voltunk...
És a gonoszság... igen, Morodasnak is voltak itt titkos hívei, annak, aki a vesztünkre tört.
Éreztük, de most csak egymással törődtünk. Illendőségből más, idősebb démonokkal is kellett egy-egy
kört táncolnunk. Elfáradtam, és ezt Tigrisem azonnal észrevette. Kivezetett a teremből nyíló teraszra,
ahol le tudtunk ülni.
- Végre...- megint csak ketten...- lehelte a fülembe - gyönyörű vagy, drága menyasszonyom.
Átöleltük egymást, és megcsókolt. Amikor ajkaink szétváltak, Arestint pillantottam meg. Odajött hozzánk.
Arca komor volt.
- Reggel, ahogy felébredtek, gyertek a gyakorlótérre. Sürgősen neki kell kezdeni a kiképzésednek.
- Baj van?
- Még nincs, de hamarosan várható.
- Rendben. Arestin, illik ilyenkor angolosan lelépni? Mert a báli hercehurca még szokatlan számomra...
- Várjátok meg az éjfélt. Akkor már az idősebbek is kezdenek nyugovóra térni, meg távozni.
- Mutassuk meg magunkat, hogy még itt vagyunk...
- Mire gondolsz?!
- Nem ártana feldobni kicsit a hangulatot...- vigyorogtak a fiúk, és én rosszat sejtettem...
- Kinek a rovására fogtok szórakozni?
- Kicsit összeveszítjük a csajokat...azaz csak a bátyád.
- Javíthatatlan vagy...- sóhajtottam a bátyámra nézve.
- Hugi, de nincs közöttük egy értelmes és normális... Mindegyik feje csak a divattal van kitömve. És
csak arra hajtanak, minél jobb partit fogjanak ki.
- Miért, a pasik különbek? Ezek itt- intettem befelé- csak egyet akarnak... és a legtöbbel szintén nem
lehet egyetlen értelmes szót váltani.
- Hehe... Te is arra gondolsz, Arestin, amire én?
- Ugrasszuk őket is egymásnak az egyik hölgyike által?
- Hű... csak úgy süt belőletek a gonoszkodó kedv... mi a tervetek?
- Tudtuk, hogy Te is benne vagy... - vigyorogták.
Apróra átbeszéltük csínyünket, majd nagy ártatlanul besétáltunk a terembe. Arestin egyből felkérte az egyik
túlcicomázott lányt. Sébastienne odakísért anyámékhoz, majd mártírképpel odalépett egy másikhoz, aki mellesleg
úgy futott utána, mint egy kiskutya... Figyeltem a két fiút, akik tervük szerint pár másodperc múltán
megdöbbentették táncpartnerüket. A lányok sűrű elnézést kérve elviharzottak. Közben mellettem is megállt egy
démon, és táncra kért. Szinte oda sem nézve bólintottam, hiszen az illendőség így kívánta. Arestin egy pillanatra
felém fordult, arcán kaján vigyorral, de azonnal lefagyott róla, ahogy meglátta partneremet. Megragadta
Sébastienne karját, és húzni kezdte magával, de a táncoló tömegben elkeveredtünk. Nem értettem viselkedését,
így a táncpartnerem arcára néztem.

Úristen, Alicia! Mi a fészkes fenét keres ez itt?! A démon - Philippe volt.
A lábaim majdnem kiszaladtak alólam, és fehér lettem, mint a fal.
Gúnyosan vigyorgott, majd megszólalt:
- Üdv, drága Alicia! Nem hitted volna, hogy itt találkozunk, igaz?! Na, gyere kis menyasszony...
Úgy szorította a kezeimet, hogy nem tudtam szabadulni. Tánc közben a teraszkijárat felé húzott. Megértettem,
hogy magával akar vinni valahová. Energiámat a tömegben nem engedhettem szabadon, hiszen nem csak démonok, de
félvérek és halandók is voltak közöttük... Így nem nagyon ellenkeztem vele, hogy kivigyen.
Közben olyannal próbálkoztam, amivel még sohasem: telepátiával. Ez volt az egyetlen esélyem segítséget kérni,
ha sikerül. Többszöri sikertelen próba után Sébastienne felfigyelt. "Segíts! A terasz..." - üzentem.
"Nyugi, megyünk!" -szólt a válasz. Megértette. Nagyot sóhajtottam, és Phil-re néztem. Időt kell nyernem...
- Te démon vagy?- kérdeztem meg ezért látszólag ijedten, mert ismertem azt az oldalát, hogy imádta magát dicsérni,
és ezt vég nélkül képes volt tenni...
- Nos, drága, igen. Itt volt az ideje, hogy én is beleszóljak a játszmába... Az emberek között csak egy csini kis
fruskának tűntél, akivel jól el lehet játszadozni... Valljuk be, miért is ne akarnám, mielőtt elvágnám a
finom kis nyakadat...- húzta végig perverz élvezettel karmát állam alatt úgy, hogy nyomán kiserkent a vérem.
- Amúgy is gyenge kis démon lettél ebben a világban, így hát lassan fogsz meghalni, hogy minél jobban
kiélvezzem.- folytatta.- Még erőteret sem hoztál létre, tehát nem vagy képes rá... Drágám, ez nem is megfelelő
öltözet neked... nem kellene rád ruha...- suttogta kéjsóvár tekintettel, és bele akart harapni ajkamba.
Én az embereknél is jól bevált taktikát akartam először kipróbálni, mert nem akartam, hogy gyorsan lelepleződjem,
miszerint igenis eléggé erős az aurám... Így a térdemet két lába közé lendítettem keményen, amire egyáltalán nem
számított. Hoppá! Eléggé szépen összegörnyedt, és veszélybe került az utódlás kérdése nála...
- Átkozott kis szuka - hörögte dühösen, miközben fájdalmas ágyékát fogta.
- Tévedés... ő nem farkas- vagy kutyadémon... - szólt közbe bátyám akasztófahumorral.
- A kiscica megszólítás jobban illik rá... de az csak az én kiváltságom... - folytatta morogva Sébastienne, miközben
maga mellé húzott. Nagyot sóhajtottam. Itt volt a felmentő "sereg".
- Jobban tennéd, ha örökre eltűnnél a közeléből... vagy meguntad az életedet, féldémon?!- hangsúlyozta lenézzéssel
az utolsó szavát Tigrisem. A még mindig görnyedező Phil gyűlölettől izzó szemekkel nézett rajtunk végig:
- Még találkozunk!- azzal eltűnt.
- Gyáva alak... megfutamodott. Csak azzal kezd, akiről úgy tudja, gyengébb. Most láthattad az igazi énjét, hugi.- fűzte
hozzá bátyám mély utálattal Phil iránt.
- Te tudtad róla, hogy félig démon?
- Nem. Bizonyára neki is rejtve voltak a képességei az emberek között. Azt már láttuk, hogy tud teleportálni.
- Nem tudta megérezni a démoni energiámat. Nem is használtam ellene, csak a régi bevált módszerrel ártalmatlanítottam.
Jól ágyékon rúgtam.
- Hehe...nem vagy elveszett kiscsaj... Helyes... a Te legkülönösebb képességeid közé tartozik, hogy rejtve marad az erőd,
amíg akarod... de azt hiszem, Neked bőven elég volt a mai napból, kicsi húgom.
- Nem mondtátok, hogy a tervetek bevált-e...
- Hű... ha láttad volna, hogy tépték egymást báli ruhában... még a tóba is bevágták egymást...végignézni mi sem tudtuk, mert
hívtál bennünket... de nagy botrány volt, még a szüleik is alig tudták őket szétszedni...- vigyorgott bátyám.
- Magadra hagytalak egy piti kis hülyeség miatt... - nézett rám bűnbánóan Sébastienne.
- Anyámék mellett hagytál, és egyikünk sem gondolta, hogy ilyesmi megtörténhet.- simítottam végig szép arcán, mire szorosan
magához ölelt.
- Menjünk aludni.- suttogta. Felkapott, és a melléklépcsőn ölben vitt a szobánkba.
Ott gondosan végigvizsgált mindent a legkülönbözőbb képességeivel, majd megnyugodva bólintott. Azt viszont kikötötte, hogy
a fürdőbe csak úgy mehetek egyedül, ha az ajtót nyitva hagyom. Miután fürödtem, és felvettem a rövid hálóingek egyikét,
ledőltem az ágyamra. A hátamhoz simulva a takarót magunkra húzta, majd karjait derekam köré kulcsolta.

Reggel arra ébredtünk, hogy az ajtó hangosan kicsapódik. Bátyám viharzott be rajta könnyű harci szerelésben.
- Arestin, te kerge tigris! - nyögtem félálomban - szét ne törd a berendezést!
- Csak azt ne mondd, húgocskám, hogy ebben az öltözetben jöttök a gyakorlótérre!
- Miért, mi baj vele?- szólalt meg álmosan kedvesem is. Majd kissé felébredve észbe kapott:
- Ja persze, Aliciát harcolni tanítjuk...
- Bátyus, menj le reggelizni, mindjárt megyünk mi is,csak felöltözünk.
- De tényleg siessetek!- nézett vissza testvérem az ajtóból. Amikor látta, hogy felülök az ágyban, elégedetten bólintott:
kissé durva ébresztője sikeres volt...