Emily-t mennydörgés ébresztette fel. Reggel fél 7 körül járt az idő. A lány, látva, hogy húga még mélyen alszik, óvatosan kimászott az ágyból és egy ásítás közepedte az ablakhoz sétált, hogy kinézzen rajta. Félre húzta a sötétítő függönyt, majd felnézett az égre. Sűrű szürke felhők takarták el a napot és az eső is szemerkélt.
Emily lement a konyhába. Még a szülei sem voltak fent. Miközben a reggeli teáját kevergette és falatozott a pirítósból újra eszébe jutottak az elfogott szellem szavai.
„ - Milyen nevetséges gondolat, hogy a Szellemtanács Végrehajtókat küld az elfogásunkra! Ha jobban figyeltek volna arra, hogy kiben bíznak meg, akkor a szökésünk nem következhetett volna be!” - hangoztak Emily fejében a szellem mondatai.
„ - Vajon hogy értette ezt?” - elmélkedett a lány. - Noah, kérlek, gyere ide! - szólalt meg Emily. Noah szinte azonnal megjelent a konyhában.
- Jó reggelt Emily! - köszönt. - Mi történt?
- Szia Noah! Azért hívtalak, mert van valami, ami tegnap óta nem hagy nyugodni. - válaszolta elgondolkozva a lány.
- Igen? Mi volna az? - kérdezte kíváncsian Noah.
- Amikor azzal a szellemmel harcoltunk valami olyasmit mondott, hogy azért tudtak megszökni, mert a Szellemtanács olyan valakiben bízott meg, akiben nem lett volna szabad. Nem tudod, hogy pontosan mit értett ez alatt? - Noah pár pillanatig gondolkodott a kérdésen, aztán megszólalt.
- Amit mondasz, illetve mondott az a szellem, arra utal, hogy áruló van a Szellemtanács tagjai között. Ez pedig egy nagyon súlyos vád.
- Valaminek akkor is kell lennie abban, amit mondott, különben meg miért hazudott volna nekünk? Annak nem lett volna értelme.
- Nem tudom. - válaszolta Noah tanácstalanul. - A lelkek világában a Szellmtanács és azok bizalmasai felügyelnek a rend fenntartására. Maga a tanács pár főből, míg a megbízottai, több tucat más lélekből állnak. Ha áruló is van közöttük, nehéz lesz kideríteni, hogy ki az.
- Értem. - válaszolta Emily. - Szerintem szólni kellene erről Allegra-nak, de nem tudom, hogy hinne e nekünk.
- Megpróbálhatok utána nézni a dolgoknak, hátha kiderül valami.
- Rendben. Jut eszembe, találkozhatnánk Peter-rel suli után és elvihetnénk a harmadik levelet az utolsó címzettednek. - mondta Emily.
- Oké, nekem megfelel. - bólintott Noah. Ekkor a konyhában lévő óra 7-et ütött.
- Ne haragudj, de most mennem kell. - itta meg maradék teáját Emily. - A szüleim és a húgom mindjárt itt lesznek, és nem akarok közelharcot vívni a fürdőért.
- Persze, menj csak. - mosolygott Noah. - Ha kellek, csak hívj! - azzal intett, majd köddé vált.
Emily az iskolában ült és az egyre sűrűbben potyogó esőcseppeket figyelte. Még mindig a szellem szavain tűnődött. Az irodalom tanárnő épp verset elemeztetett, amikor hirtelen a terem ajtaja kivágódott és az iskola igazgatója jelent meg benne. A máskor mosolygós férfi arcáról, most gyűlölet tükröződött és szinte vicsorgott. A tanár és a diákok is döbbenten néztek a férfira.
- Melyikőtök Emily Summer? - sziszegte, miközben szemeit körbejáratta a meglepett diákokon. Emily ekkor már kezdett igen csak rosszat sejteni.
- Öhm... Mi a probléma igazgató úr? - kérdezte a tanárnő a férfi mellé lépve.
- Semmi köze hozzá! - kiáltott rá az igazgató, majd egy erős lökéssel a táblának taszította a nőt, aki összeroskadt annak tövében.
- Tanárnő! - kiáltott fel néhány diák rémültem. Erre a férfi feléjük fordult és egyetlen pillantásával beléjük fojtotta a szót. A diákok megszeppenve és értetlenül ültek a helyükön. Majd az igazgató a zsebébe nyúlt és egy szikét vett elő.
- Még egyszer megkérdezem... - szólalt meg újra - Melyikőtök Emily Summer?