Emily és Peter olyan gyorsan mentek az egyetemhez, ahogy csak lehetett. Peter csikorogva fékezett le az épület előtt, ahol Sarah tanult. Emily kipattant az autóból és azonnal felsietett a lépcsősoron. Közben pedig előkapta telefonját és tárcsázni kezdte Sarah-t.
Sarah eközben az egyik üres tanteremben tartózkodott egy másik lány társaságában, aki gyilkos mosollyal az arcán nézett rá. A teremben székek, papírlapok és rajztáblák hevertek szanaszét.
- Hol van Julia és a többi szellem? - kérdezte Sarah feszülten. A lány, akinek testét megszállta a szökött lélek, csak még szélesebb mosolyra húzta száját a kérdés hallatán.
- Ők most a jól megérdemelt helyükön vannak, vagyis a szellemek börtönében. - válaszolta.
- Mi? - döbbent meg Sarah.
- Az a szellem, aki Végrehajtóknak segít, nem érdemel mást, mint az örök időkig tartó rabságot és kínszenvedést. Így határozott a vezetőnk. Mi, elítélt lelkek pedig örömmel segítünk begyűjteni őket és átvenni az élők világa feletti uralmat. - mondta elégedett hangon a lélek.
- Ennek az egésznek semmi értelme! - felelte zavartan Sarah. - Miért kell a szellemeknek az élők világa is? A szellemvilág számotokra sokkal jobb hely a létezésre, mint a mi világunk.
- Sokkal jobb? - fintorodott el a lány. - Amióta meghaltam, rabságban töltöttem a túlvilági életem egy sivár, színtelen, és rideg helyen. Amit megtudtam a szellemek világáról az annyi, hogy a Szellemtanács irányítja és ez a néhány lélek formálja a saját akarata alapján. Gondolj bele! Néhány szellem dönt arról, hogy milyen körülmények és szabályok szerint éljen több milliárd halott ember lelke. Mivel van nekik több joguk dönteni a sorsunkról, mint nekünk?
- Ez nem így működik! - mondott ellent Sarah. - Te és a többi szökött lélek azért kerültetek börtönbe a halálotok után, mert bűnt követtetek el az életetek során. Az-az ember, aki bűnösen hal meg, de halála percében nem tanúsít őszinte bűnbánatot, szellemként is ugyan olyan gonosz és veszélyes marad, mint életében. A Szellemtanács nem hagyhatta, hogy szabadon kóboroljatok a szellemek és az élők világa között. Az emberek pedig nem élhetnek békében irányítás nélkül. Akár élők vagyunk, akár szellemek vezetőknek lenniük kell, akik a lehető legjobb módon próbálják megteremteni a harmóniát és a békét mindenki számára.
- Milyen szép gondolatok... - gúnyolódott a szellem - kár, hogy engem nem tudsz meggyőzni velük! - suhintott kezével váratlanul, majd Sarah a falhoz vágódott és ájultan terült el a padlón. - Most pedig végzek veled...
Sarah telefonja, amit mindeddig a kezében szorongatott most gazdátlanul hevert a padlón és csörögni kezdett. Emily hívta, aki Peter-rel berontott az egyetem aulájába és kétségbeesett arccal forgott körbe, hogy merre is induljon a keresésére. Sarah felriadt a csengőhangra. Iszonyúan hasogatott a feje és érezte, hogy egy helyen vérzik is. Megpróbált a telefonjához nyúlni, de addigra a megszállt lány odaért és egyetlen dobbantással darabokra törte a mobilt. Sarah lassan felnézett támadójára, aki torkon ragadta és a levegőbe emelte. A Végrehajtó lány alig kapott levegőt. A szökött lélek sokkal erősebb volt. Már-már azt hitte itt a vég, amikor hirtelen egy szellem hátúról a testébe repült és abban a pillanatban kicsavarta a Sarah nyakát szorongató kezet. A szökött szellem felszisszent a fájdalomtól, ugyan akkor értetlenkedő tekintettel meredt az eddig tehetetlen Végrehajtóra.
- Nem hagyom, hogy bántsd ezt a lányt! - mondta a Sarah-ba költözött szellem azzal leütötte ellenfelét, aki eszméletlenül esett le a földre. Miután megbizonyosodott arról, hogy a szökött lélek ártalmatlan egy lépéssel távozott Sarah testéből, aki ezek után térdre rogyott, de magánál volt.
- Jól vagy? - kérdezte aggódó tekintettel az életét megmentő szellem.
Sarah néhány pillanatig meglepetten nézett rá, majd bólintott.
- Ne haragudj, hogy csak úgy birtokba vettem a tested, de másképp nem tudtalak megmenteni.
- Se... Semmi baj. Hálás vagyok neked. - válaszolta sajgó fejét fogva Sarah, majd jobban szemügyre vette megmentőjét. Az pedig egy gyönyörű, hosszú göndör hajú lány volt, aki földig érő, ruhát viselt és barátságosan mosolygott.
- Szerencse, hogy megláttam, amint vele küzdesz. - nézett a még mindig ájult szökött lélekre a lány. - Sajnos attól tartok, hogy sokkal több hasonló esetre lehet majd számítani az elkövetkező időkben. - mondta gondterhelten. - A nevem egyébként Christine.
- Én Sarah vagyok. - mutatkozott be a lány, majd próbált talpra állni.
- Te is egy Végrehajtó vagy, igaz? Gondolom a veled lévő szellemet ugyan úgy elkapták Selia csatlósai, mint a többiekét.
- Selia? Hát Ő áll az egész mögött? - képedt el Sarah.
- Igen. - bólintott komoran Christine. - Teljesen elment az esze. Először csak egyetlen szellemet akart elkapni, egy bizonyos Noah nevezetűt azt hiszem, de mostanra már az egész világot akarja.
- Noah-t mondtál? Ez biztos? - kapott a szón Sarah.
- Ismered talán?
- Igen és azt a lányt is, akivel együtt gyűjtötték be a szökött szellemeket. Szóval nem volt alaptalan Emily feltevése, miszerint szándékosan támadták meg őt a bűnös lelkek. - mondta a lány. - Igaz is... - kapta fel a fejét Sarah - Emily itt van az egyetemen és bizonyára engem keres. Meg kell találnom őt! - azzal Sarah elindult az ajtó felé.
- Segítek neked! - ajánlotta Christine.
Emily lélekszakadva rohant a folyosó egyik oldalán, míg Peter a másikon és sorra nyitottak be a termekbe, Sarah után kutatva. Már percek óta ment ez a hajsza, amikor is az egyik folyosón befordulva Emily szembe találta magát Sarah-val és a mellette lebegő Christine-nel.
- Sarah! - tört fel egy megkönnyebbül sóhaj Emily-ből, ám Christine láttán tekintete megfeszült.
- Emily, semmi baj. Ez a szellem megmentett. - mondta gyorsan Sarah. Emily ezután odasietett hozzá.
- Jól vagy? Megsérültél?
- Semmi komoly, járhattam volna rosszabbul is. - válaszolta Sarah. - Viszont megtudtam, hogy ki áll a védőszellemeink eltűnése mögött.