Gy�ny�r� n� volt a Hal�l. Varj� k�p�ben rep�lt, sz�llt a r�teken, v�rosokon �t, hogy megk�nny�tse, vagy �ppen, hogy megnehez�tse az emberek �let�t. Szerette �s tisztelte a l�tet, � a maga �lland�s�g�val tudta, hogy mennyi az �rt�ke. Tudta, amit az emberek nem: meg kell becs�lni minden �r�t �s minden percet, mert aj�nd�k.

 *

 Egy koromfekete varj� sz�llt a t�lgyfa �g�ra, onnan n�zte a f�rfit. A r�ten j�tszott, frizbit dobott a kuty�j�nak, aki sz�ll� bund�val rohant ut�na �s boldog farok cs�v�l�ssal vitte azt vissza nevet� gazd�j�nak. A r�vidre ny�rt barna f�rt�k�n megcsillant a nap lemen� f�nye, �s a varj� szeme g�nyosan villant meg, arra gondolv�n, hogy ennyire giccses �s m�gis mag�val ragad� k�pet m�g soha nem l�tott, pedig meg�rt m�r p�r naplement�t, l�tott m�r embereket, sz�peket, cs�ny�kat, �regeket, fiatalokat. M�gis, ebben a f�rfiben volt valami, tal�n a gesztenyesz�n szemek, amelyek apr� sebet ejtettek a Hal�l sz�v�n. Elrebbent az �gr�l, �gy �rezte, nem szabad kilesnie az emberek utols� boldog pillanat�t. Csak meg akarta tal�lni, miel�tt elj�nne �rte. Tudta, hogy hitegeti mag�t, valami t�bb van em�g�tt, mint az, hogy nem akar leskel�dni. Az a vid�m mosoly j�rt a fej�ben, �s hogy a f�rfi soha nem tudta meg, hogy megmentette k�t kisl�ny �let�t, amikor kettej�k s�lya alatt leszakadt a hinta. A varj� csak r�juk n�zett, �s sz�rnyra kapott, fel az �g fel�, a csillagok fel�. Aznap �jjel mag�val vitte a boldog mosoly� f�rfit, �s hogy ne legyen egyed�l, a kuty�j�t is. F�jdalommentesen csin�lta, mint mindenkin�l, akik sz�p �letet �ltek.

 *

 M�snap k�t l�ny besz�lget�s�t hallgatta, akik egy padon �ltek. A fiatalabb szerelmes volt, tele rem�nnyel �s boldogs�ggal. Az id�sebb hallgatta bar�tn�je �radoz�s�t, �s k�zben el- elgondolkozott. Mintha csak meg�rezn�, hogy figyelik, feln�zett a ker�t�sre, egyenesen a varj� szemeibe. Akkor meg�rintette valami. A l�ny tudta, hogy a Hal�l elj�tt �rte. R�n�zett a bar�tn�j�re, megsimogatta annak sz�ke, loknis haj�t, �s azt mondta.

„Vannak csod�k az �letben, Sissy. Szeretn�m, hogy boldog legy�l. Vedd �szre a napfelkelte var�zs�t, a sziv�rv�ny t�nd�kl�s�t. �r�lj az apr� var�zslatoknak, ha valamit nem tudsz megmagyar�zni, ne keresd r� a v�laszt. Csak gondolj arra, amit most mondok: �r�lni kell az apr� csod�knak. Ne felejtsd el, a hal�l ut�n mindig �let lesz, n�zd csak meg a term�szetet: tavasz k�vetkezik a halott t�l ut�n, minden �lni kezd �s t�nd�k�l. Higgy �s szeress. Nem k�rek t�led m�st, csak ezt.”

Meg�lelte bar�tn�j�t, aki k�nny�ztatta arccal n�zte �t, majd fel�llt, �s vissza se n�zve a sz�ke l�nyra elindult utols� �tj�ra. A Hal�l kegyes volt hozz�, mint tal�n m�g soha senkihez: Igazi alakj�t mutatta meg neki, a kez�t ny�jtotta fel�, � pedig tudta, nincs v�laszt�sa, az ideje elj�tt. Megfogta a kezet, aminek �rint�se puha �s b�rsonyos volt, �gy hagyta ott a vil�got, aminek a csod�it csak oly kevesen veszik �szre, de � egy volt k�z�l�k, �gy k�nny� l�lekkel t�vozhatott.

*

 A h�ten sok ember halt meg, id�sek, fiatalok egyar�nt. Mindegyik�k m�lt�s�ggal fogadta a Hal�l k�zeledt�t, senki nem k�vetel�dz�tt vagy k�rte sz�mon rajta, hogy mi�rt t�rt�nik. Elfogadt�k �t. Sokan hitt�k azt, hogy neki nincs lelke, pedig ez nem igaz. Van, mint b�rki m�snak, hisz nem k�nny� elvezetni valakit innen, egy m�sik, sokkal szebb helyre. A legnehezebb azon a h�ten m�giscsak egy fiatal fi� esete volt.

*

Nem volt m�r t�bb dolga, nem is �lc�zta mag�t, hisz csak azok l�thatj�k, akiknek k�zel az �tjuk v�ge. Hirtelen �rezte, hogy h�vj�k. Megremegett. Egy �jabb ember, aki �nmag�t�l dobja el �let�t. Ilyenkor mindig f�lt. Nem tudta, kit fog tal�lni ott, hogy meg tudja-e k�nny�teni neki az utat. Hisz mindenkinek megk�nny�tette az �tjut�st. Borzong� l�lekkel, tizedm�sodpercnyi id� alatt jutott el a c�lj�hoz. Egy fi� �llt a toronyh�z tetej�n, az alatta elter�l� v�rost n�zte. A nap v�r�sre festette a t�voli h�zak tetej�t, majd, mintha a fest�k elkezdett volna sz�tfolyni, egyre k�zelebb �s k�zelebb �rt a t�nem�ny. M�r majdnem minden h�ztet� v�rsz�n� lett, mikor a fi� felemelte a tekintet�t �s a Hal�l �gsz�nk�k szemeibe n�zett. Megismerte a gyermeket, ahogy az is ismerte �t: beteg volt, t�bbsz�r hozt�k vissza az orvosok az �letbe. A n� felvonta a szem�ld�k�t, mintha azt k�rdezn�: „K�szen �llsz? Biztosan ezt akarod?” A fi� n�zte az ez�stsz�n�en kavarg� ruh�t, a holl�fekete hajat, porcel�nfeh�r b�rt, �s hat�rozottan b�lintott. Kit�rta a karjait �s a Hal�l puha �lel�s�be esett, maga m�g�tt hagyva a vil�g gondjait, a gonoszs�got, betegs�get.

 *

 Gy�ny�r� n� volt a Hal�l. Szerette �s tisztelte a l�tet, �pp ez�rt megpr�b�lt vele �veggy�ngyk�nt b�nni, de b�rmennyire is vigy�zott, az �veg egyszer csak elpattant, �s emberi �letek v�ltak semmiv� m�sodpercek alatt. Amikor senki nem l�thatta �t, k�k szem�b�l krist�lyk�nnyek hulltak azok�rt, akik �t v�lasztott�k �s akiket � ragadott el. Ilyenkor felr�mlett el�tte egy boldog kutya aranysz�n, lebeg� bund�ja, ahogy a barna hajon megcsillan a lemen� nap f�nye, ahogy egy l�ny kor�t meghazudtolva hisz a csod�kban, �s a fi�, aki boldogan, �nmag�t �tadva a rep�l�snek, zuhant bele a karjaiba. Majd a krist�lyk�nnyek lassan elfogytak, �s egy koromfekete mad�r has�totta �t az eget, hisz dolga volt… Seg�tenie kellett az embereknek.