2. fejezet
Anneke 2009.01.17. 11:43
Eljöve hozzánk. Ígéretéhez híven, hogy megkérje kezemet apánktól. Vártam az elutasítást, de- meglepetésemre - apánk némi gondolkodás után, így válaszolt:
- Te nagy harcos vagy, Nagar; és tudom, hogy tekintélyes vagyont szedtél össze a csatározások során.
Fridának, melletted meglesz mindene. Vedd hát. De kérlek; vidd el őt innen messzire, el a városba, ahol nem félnek a boszorkáktól, s az asszonyoknak is vannak jogaik. Itt- nincs már biztonságban.
Inga - aki tiszteletben tartotta a hagyományokat - megütközve hallgatta ezt a beszédet.
- De apám! - szólt közbe - hiszen én vagyok az idősebb.. Frida még csak a tizennyolcadik nyarát érte éppen, ráér még férjhez menni.. Miért egyezel bele ily hamar?
Atyánk Ingára vetette szomorú pillantását.
- Nékem is fáj, hogy el kell őt engednünk. De be kell látnod, hogy a húgod veszélyes képességekkel bír; és gondolatai még véletlenül sem egy "rendes, tisztességes" lány gondolatai. Ha itt marad.. Előbb-utóbb máglyára kerül, mint szegény anyátok.
- Rendben van, Ole mester - bólintott Nagar - egy hét múlva amúgyis indulni készültem a városba. Két nap múlva megtartjuk a kézfogót, s utána.. Postakocsiba szállunk, s meg sem állunk a városig.
- Legyetek boldogok! - ölelt meg minket egyenként apánk.
Aznap este Ingának be nem állt a szája. Mindenáron nekem akart menyegzői ruhát varrni abból az anyagból, melyet a maga számára vásárolt. De én anyám táncosnői ruhájában akartam az oltár elé állani. Abban a ruhában, melyben apám először meglátta, s megszerette. Erre Inga megsértődött. Szerencsére ezek a veszekedések sosem tartanak nálunk sokáig. Másnap reggel már a világ legtermészetesebb hangján sorolta, hányféle étellel kellene megvendégelnünk a lakodalmas népet.
A kézfogó a közeli templomban volt; utána mindannyian apám kocsmájában gyűltünk össze, ahol kivilágos kivirradtig tartott a mulatság. Aztán - két nap múlva - összecsomagoltam minden holmimat - nem volt túl sok - s elbúcsúztam apámtól és nővéremtől, hogy elkezdjem új életemet.
De sajnos, a városban sem olyan biztonságos az élet, mint apám gondolta volt.. Nagyon hamar szúrni kezdtem a szemét a papoknak, szaglásztak utánam; mindenáron rám akarták bizonyítani, hogy boszorkány vagyok. De valahogy, nekem mindig sikerült kicseleznem őket. Egyszer azonban, éppen főzés közben törtek rám. Mivel eszem ágában nem volt megfogadni Natanael lelkész tanácsát, hogy csak sóval és paprikával ízesítsem ételeimet, újra összegyűjtöttem kedvenc fűszernövényeimet. A fogdmegek ezért csak annyit láttak, hogy különböző füveket szórok, egy tűz fölött rotyogó kondérba, s közben motyogok magamban..
Több se kellett nekik, nyomban elhurcoltak, egyenesen az inkvizíció elé. Engem sem hallgattak meg, mint ahogy anyámat sem. Azonnal máglyahalálra ítéltek. Én azonban a földre írtam Thor jelét, s erős hittel hívtam isteni férjemet. Így történt, hogy másnap hajnalban, mikor a máglyát akarták meggyújtani alattam - hatalmas, tüzes szekér vágtatott le a levegőégből, rajta a haragvó Thor, aki roppant kalapácsát feje fölött forgatva, szilaj dühvel rontott elítélőim közé. Eloldotta kötelékeimet, majd magával vitt a szekerén. Hálásan simultam hozzá, ő pedig boldogan mosolygott rám.
- Bocsáss meg, kedvesem, hogy nem voltam veled, mikor ezek megtámadtak..
- Nem te vagy a hibás - mondtam - de többé nem maradhatunk itt. Odébb kell állnunk egy házzal.
- Valóban. Azt hiszem, jobb lesz, ha az erdőben rejtőzünk el.
Így is tettünk. Odahagytuk a fényes várost, s az erdő csöndjében, egymás társaságát élveztük. Nagar vadászni járt, én bogyókat és gombákat gyűjtöttem, s friss vízért jártam a közeli patakra. Az életünk tökéletes volt, és gondtalan. Esténként; mikor mindennel végeztem, arról ábrándoztam, hogy életünk végéig együtt maradunk, a nemzetségem megszabadul az átoktól, s Thor-t is visszafogadják Azgard-ba. S én megérdemelt jutalomként, istennő leszek Thor oldalán.
De Odin úgy gondolhatta: még nem szenvedtünk eleget. Egy éjjel.. Nagar nem tért vissza a vadászatból. És másnap reggel sem. A házunkra martalócok törtek, én védekeztem, ahogy tudtam, de.. Nagyon sokan voltak. Letepertek, letépték rólam a ruhámat. Megbecstelenítettek. Többször is. Ezer sebből vérezve, már csak a halálra vártam. S egyszercsak.. Az ajtó kiszakadt helyéből, s megjelent Thor. Villámlott a tekintete, és haragjában ízzé-porrá zúzta támadóimat. Aztán letérdelt mellém. S olyat láttam, mint még soha: Thor szemében könnyek csillogtak! Tehetetlenül simogatta összekaristolt arcomat.
- Frida - suttogta keserű hangon - Frida, szép szerelmem.. Mindennek vége. Elveszítelek téged is.
- De.. Nem.. - csuklottam - hiszen.. Hiszen nem voltam hűt.. - s ekkor rádöbbentem, mit tettek velem. Az átok tehát elért engem is. Más férfié lettem, ha akaratomon kívül is. Felzokogtam.
- Thor.. Szerelmem.. Jaj nem.. Nem akarom..!
- Minden hiába, drága kedvesem.. - sóhajtott a Mennydörgés Ura, s egy utolsó csók után - elenyészett a levegőben.
- Nem.. Nem.. - hajtogattam. Nagy nehezen feltápászkodtam, s botladozva elindultam az erdőben. Nagar-t akartam megtalálni. Úgy éreztem, ha vele találkozom, minden rendbe jön. A házunktól nem messze leltem reá. Átvágott torokkal feküdt egy égerfa alatt; mellette az aznapi vadászzsákmány. Kihűlt a szívem egy pillanat alatt. Hát nem tudom megtörni az átkot.. Hiába volt az áldozatos szerelmem, hűségem.. Hiába vállaltam a száműzetést is. Emlékeztem eskümre. Legyen hát Hélé az én lelkem is. Kihúztam Nagar tőrét a hüvelyéből, s a szívembe döftem. Az utolsó kép, mit még láttam, Nagar békés, csukott szemű arca volt..
****
Békés éjszaka borult rá az erdőre, elfedve mindazt a rosszat, mi napközben történt. Thor szomorú szemmel állt Frida holtteste mellett. Majd' megszakadt a szíve a leányért. Íme, egy asszony, aki életét, családját, mindenét feladta érte, hogy megszabadítsa végzetétől..
"Odin, mikor elégeled már meg? - kérdezte magában - nem szenvedtek még eleget?! Miért kínozod még mindig őket is?!"
Lehunyta a szemét. Minden erejét összeszedte. "Megpróbálom semlegesíteni az átkot - gondolta - talán sikerül, és akkor Frida családja végre békében élhet.."
Hatalmas vihar zúgott végig az erdőn akkor éjjel. Két hatalmas akarat feszült egymásnak. Csapkodtak a villámok, tűzeső hullott az égből.. Aztán felkelt a nap, s minden elcsendesedett. Thor alakja már eltűnt a tisztásról, s csak egy-két kihűlt szikra őrizte még az éjféli, nagy csatát..
Favágók jöttek, és megtalálták a két fiatal kihűlt tetemét. Kegyelettel megásták sírjukat; virággal szórták be. S csodálatosképpen a halott virágok életre keltek, benőtték a kettős sírt, kicsiny virágdombot alkotva így. Azóta az emberek, azt a sárga virágot, mely az erdei tisztáson nő a fák árnyékában, az "emlékezés virágjá"-nak nevezik.
Később a rablók szétszaggatott tetemeire is ráleltek, s az a hír szállongott, hogy egy farkashorda végzett velük; mely a havasokból ereszkedett alá akkor éjjel..
|