Mikor felébredtem, Edward ágyában találtam magam. Mi történt? Nem emlékeztem semmire, csak azt tudtam, hogy iszonyatosan fáj a fejem. Nem hallottam semmit, és nem is érzékeltem semmit. Fel akartam állni, de hirtelen olyan sok fájdalom nyílalt minden porcikámba, hogy azt hittem felordítok. Nagy nehezen felálltam, és lefelé kezdtem menni.
Épp, hogy az első lépcsőfokot érintette lábam, összeroskadtam. Nem bírtam tartani a testem. Túl nehéz volt. Észre se vettem, de valaki mellettem termett. Azt hittem Edward az, de nem ő volt. Hanem Jasper.
- Jól vagy Bella?
- Mi történt?
- Semmire nem emlékszel?- megráztam fejem. Minden kiesett, de most hogy Edward-ra gondoltam, lassan a kockák visszajöttek elmémbe.
- Mit tettem?- kérdeztem hirtelen, miközben Jasper leültetett az egyik lépcsőfokra.
- Hát sok minden történt. Eléggé. - suttogta, én pedig kába tekintetem rá emeltem.
- Kérlek, mond, hogy nem bántottam senkit.
- Nem bántottál, bár Edward-nak ki akartad szívni a vérét. Dühös voltál rá, vagy csak a vágy hajtott?- kérdezte igazi kíváncsisággal, én pedig nem tudtam, mit feleljek.
- Szerintem ez te magad is tudod. - mosolyodtam el magam. Jasper-nek különleges képessége van. - Mi történik velem?
- Alice látta tegnap a nappaliban, hogy mi fog történni. Rá pár épp egy pillanatra, hallottuk, ahogy Edward felordít. Felszaladtunk, és letéptünk róla. Épp meg akartad harapni. Hirtelen pedig megjelent Carlisle és leütött. Edward nagyon mérges lett, hogy megütött téged, de mikor elmagyarázta neki pontosan, hogy miért kellett bele törődött. Elment Emmett-tel és Alice-el vadászni. Addig se gondol rád. Aggódik érted. Van oka rá?- fürkészően fúrta szemét az enyémbe.
- Csak, fáradt vagyok ez minden. - válaszoltam zavartan, de tudtam, hogy ezt úgyse veszi be.
- Oké. Akkor szólj, ha megint, le akarod támadni Edward-ot mi majd készenlétbe, leszünk, hogy le tudjunk fogni. Még Emmett-tel is nehezen tudtunk visszafogni.
- Nem tudom. - leheltem nehezen, úgy éreztem, nem kapok levegőt. – Hol van Carlisle?
- A dolgozószobájában. - válaszolva félvállról, én pedig nem törődve ombolyságommal felálltam és arra kezdtem menni. Jasper nem jött utánam, de éreztem tekintetét, ahogy a hátamba fúrja magát. Ha kell, akkor segít, de nem jön utánam.
Kopogás nélkül benyitottam. Carlisle a székében ült, és nagyon olvasott valamit.
- Jó reggelt Bella!- hallottam nyugtató hangját.
Csak bólintottam és leültem, az ott lévő barna fotelek egyikébe. Felhúztam lábamat, és térdeim közé tettem fejem. Ez mindig segített. Még csak most vettem észre, hogy tulajdonképpen, Edward egyik kék ingje van rajtam. Hát az én felsőm? Nem törődtem vele, hanem megfogtam nyakát, és beszívtam illatát. Behunytam szeme, és próbáltam tisztázni az agyamban lévő dolgokat. Most is éreztem, pont olyan erősen az illatát, mint tegnap, de most valahogy nem vágytam annyira utána.
- Mi történik velem?
- Még nem tudom pontosan Bella. Csak tegnap jöttél hozzám panasszal. Mindenhol próbáltam valamit kideríteni, de úgy tűnik, hogy semmi sem fogható hozzád.
- Ezt hogy érted?
- Valami történik veled Bella, és ezt te még nem vagy képes irányítani. - válaszolta nyugodtan, és a szemembe nézett.
- De eddig se volt bajom, miért pont most?- fakadtam ki.
- Nem tudom, Bella, semmit nem tudok!
Most hirtelen minden egyes nyugalom eltűnt arcáról, és idegesen felpattant. Úgy tűnik, ő is aggódik az állapotom miatt.
- Rátámadtam Edward-ra.
- Tudom. - suttogta, nekem pedig az emlékre, könnybe lábadt a szemem.
- Nem tudtam fékezni magam. Egy pillanat alatt, valami vágy kelt bennem, hogy.
- Vágytál utána?
- Igen.
- Hogy?
- Mindenhogy. - válaszoltam zavartan, de muszáj volt neki minden elmondanom. – Egyrészt testileg, de eddig is vágytam rá. Csak nem volt szabad, mert Edward fél, hogy bántana. De tegnap, valami mást is éreztem. Meg akartam kóstolni, őt a vérét, bele akartam harapni. - zokogtam fel. Fogalmam sem volt, hogy miért folynak könnyeim, hisz tulajdonképpen semmit sem történt, de az, hogy bántani akartam Edward-ot, őt, aki a legfontosabb nekem, elviselhetetlen volt.
- Mi történik velem Carlisle?- néztem rá, könnyes szemmel.
- Még nem tudom, de megtaláljuk a választ.
- És én addig mit csináljak? Kössem ki magam? Ki tudja, hogy legközelebb kire támadok rá! Vagy lehet, hogy megint rá támadok! Carlisle, nem tudnék élni a gondolattal, hogy egy kicsit is bántottam!
- Meg kéne tapasztalni, hogy mik vannak még benned. Csak úgy mehetünk biztosra. Semmi baj, nyugodj meg!- csitítani akart, de nem sokra ment vele.
- Rendben- egyeztem bele.
- És Edward lesz a csali.- fejezte be, mire nekem kipattantak szemeim.
- MI? DE MIÉRT? EDWARD-OT NE!- ordítottam kétségbeesetten.
- Nézd Bella, tegnap kiderült, hogy ő az egyetlen, aki hatással van rád. Csak ő tudja, fel kelteni benned az ösztönöket.
Egy ideig csendben hallgattam, majd egy furcsa gondolat befészkelte magát.
- Van valami köze, ezekhez, a dolgokhoz James-nek?
- Az, lehetetlen Bella. – mondta, de láttam, hogy benne is felötlött ez a kérdés.
- Nem az Carlilse, és ez te is tudod.
- Utána nézek. - lehelte halkan, én pedig felpattantam.
Kimentem a szobából, és visszatértem Edward szobájába. Felpattantam az ágyba, és belebújtam a takaróba, ami szintén Edward illatát áraztotta.
Valami itt nincs rendjén. Mi a baja a testemnek? Vagy az agyamnak? Miért éreztem tegnap azt, hogy nem tudok leállni? Majdnem olyat tettem, amit örök időkre megbánnék! Hm! Most már tudom, hogy mit érez Edward, minden egyes alkalomkor, amikor velem van. Eddig nem ismertem, csak megpróbáltam elképzelni, de most, hogy én is átéltem, szörnyűnek éreztem magam, hogy valamikor én csak rontottam a helyzeten. Szegény! Én pedig azt hittem, hogy nem olyan rossz ez. DE annyira szörnyű, még is. Pokoli, ahogy ott van előtted, akit akarsz, minden szempontból, de nem lehet! Tilos!
Soha nem éreztem ezt eddig, de meg akartam ölni magam. Igen, undorodtam magamtól. Majdnem bántottam azt az „embert” akit a világon a legjobban szeretek. Most már tudom, hogy Edward miként érez!
És bár szörnyű, amit tettem, még is, be kellett vallanom magamnak, hogy még sose éreztem ehhez foghatót! Ekkora vágyat, ekkora tüzet, valaki iránt érezni, hihetetlen! És Edward, minden egyes percben ezt érzi velem. És az is igaz, hogy pokolian jó volt! Túl jó! Még eddig soha nem éreztem annyira, mint tegnap, hogy tulajdonképpen mennyire is vágyom rá. És jelen pillanatban nem arra gondolok, hogy meg akartam harapni. Hanem, hogy, mint fiú, mennyire vonzz is engem. Annyira vágytam rá. Lehet, hogy Jessica ostoba története miatt? Vagy a most velem történő furcsaságok egyike ez? Nem tudtam eldönteni.
Egy a biztos! Nem tudtam ellen állni, a kísértésnek, de ha tegnap nem tudtam, akkor máskor sem fogok tudni.
Görcsbe rándult a gyomrom. Az, amit akkor éreztem, csodálatos. Ahogy ott feküdt a lábam között, és a vágytól remegő, hideg kezei simogattak. Ahogy hideg, márvány ajkai, a számat, majd a nyakamat kényeztették.
Szinte leírhatatlan. Ha ez így fog folytatódni, hogy akármikor megcsókol, én rá vetem magam, hatalmas veszélybe van! Most az egyszer, én jelentem neki veszélyt, és nem ő én rám nézve.
És mi van, ha ez csak egy átmeneti állapot? Ha túl sok nekem ez hirtelen? Talán egy kicsit túl sok időt, töltök vámpírokkal. Főleg, hogy James megtámadott.
De az nem lehet, hisz akkor mi a magyarázata annak, hogy le tudtam fogni? Igaz, nem voltam tudatomnál, de még is tudtam, hogy mit csinálok. Ezt nem értem, olyan furcsa! Ahogy így visszagondoltam, végül is lehetséges, hogy az, hogy bele akartam harapni a nyakába, csak az izgalom része. Nem kizárt. Hihetetlen, de nem csak a vérére vágytam. Érezni akartam, minden egyes porcikáját. Magamban akartam tudni! Bár tudtam, hogy a lelkem már az övé, de én azt akartam, hogy testileg is egymáséi legyünk! Megráztam a fejem, hogy ezeket, a perverz gondolatokat, kiűzzem fejemből.
Épp hogy felálltam, Esme nyitott be.
- Szia drágám!- kedveskedett, és mellém lépdelt. - Jól vagy?
- Azt hiszem.
- Jaj kincsem, annyira sajnálom, ezt az egészet. Carlisle beavatott.
- Tényleg?
- Igen, és én is keresem a megoldást. Ilyennel még egyikünk se találkozott, a néhány évtized alatt.
- Semmi baj. Megpróbálok, egy kicsit nyugton maradni.
- Nem haragszik rád. - simogatta kétségbeesett arcomat. - Aggódik érted.
- Te is gondolatolvasó vagy?- kérdeztem mosolyogva, és rá néztem. Elnevette egy kicsit magát.
- Nem, de mivel olyan mintha a fiam lenne, nem nehéz kitalálni az érzéseit. És egyébként, csak ismerni kell, a mostani Edward-ot. Megváltoztattad. Életet leheltél belé. Eddig magányos volt, és sajnáltam. De most már itt vagy neki te! És hatalmas őrült, ha eldob magától egy ilyen kincset, mint te vagy! Nem félsz tőlünk, és ez nagy segítség számára. Ha nem is mondja.
- Pedig néha már idegesítőnek találja, ha annyira lazán veszem az olyan dolgokat, mint például a vadászat. Egyszerűen, majd felrobban, amikor csak úgy, megkérdezem, hogy hova mentek vadászni? Vagy most mit fogsz elkapni? Megpróbálok megfelelni neki, ahogy neki a legkönnyebb, de ha ő nem lép ebben az ügyben, én sem tehetek semmit. Miért nem tudja, ő is egy pillanatra elfelejteni, hogy vámpír? Én nem gondolok rá, mert akár az, akár nem, én úgy is szeretem. Nem azért szeretem, ami, hanem mert aki.
Szónoklatom végére, Esme szeme könnybe lábadt, és megölelt.
- Hatalmas szerencséje van veled Bella. És itt mindnyájan szeretünk! Ezt tudnod kell.
Egy pillanatra boldogság lett úrrá rajtam. De aztán egy személy az eszembe jutott.
- Nem mindenki. - mondtam mikor elhúzódott.
- Ne aggódj, Rosalie is puhult már. Lehet, hogy két hónap múlva, vagy kevesebb, már puszipajtások lesztek. Csak legyél türelemmel.
- Nem tud elfogadni.
- Dehogynem. Alig pár napja, ő, és nem Emett, hanem ő megkérdezte, önszántából, hogy mikor jön Bella. Ez már haladás!
Elég hallova példa volt, de azért több mint a semmi.
Azért örültem neki! Elfogadtak annak, ami vagyok, és hát az igazat megvallva, közöttük normális voltam. Nem úgy, mint az emberek közelében. Ott én voltam a kivétel. De itt nem! Itt ugyanolyan voltam, mint ők! Kívülálló!
Végre megtaláltam a helyem a világban!