Charlie már biztosan aggódott értem, plusz ma nem mentem suliba. Ezért még nagy lenyakazás lesz apám részéről. Aztán majd jönnek a suliból a kérdések: hol voltál, amikor Edward se volt, beteg voltál? Mit csináltál?
És ehhez hasonló kérdések. A kezembe temettem arcomat. Néha jó lenne, úgy élni, mint Alice és a többiek. Senki nem kérdez rá, hogy hol voltak, vagy hogy mit csináltak. Voltak maguknak és kész. Nekem is így kellene!
Úgy döntöttem jobb, ha hazamegyek. Nem várhatom meg Edward-ot, azt se tudnám, mit mondjak neki hirtelen. Egyelőre azt kell átgondolnom, amit tudok.
- Esme, hol van a felsőm?- mentem a konyhába, ahol ő megint sütögetett. Mostanában állandóan ezt csinálja.
- Ó sajnálom kincsem, de azt ki kellett mosnom.
- Miért?
- Nem mondta neked senki?- komolyodott el arca.
- Nem.
- Hát, szóval, egy pillanatra felébredtél, és nagyon dühös voltál. Az egyik konyhai késsel akartál valamit, mire lerohantunk, ide utánad, már csak azt láttuk, hogy a két kezed vérzik.
Lenéztem csuklómra, ami be volt kötve. Eddig észre se vettem!
- Miközben a fiúk lefogtak a felsődbe, szorítottuk a kezed, nehogy elvérezz. De nem hagyhattunk meztelenül, csak egy melltartóban, így Edward rád adta az egyik ingjét. Én is adhattam volna ruhát, vagy Alice, de ő gyorsabb volt. - folytatta egy kis mosoly kíséretében.
- Értem. – mondtam halkan.
- Kimostam, de még szárad.
- Rendben. Köszönöm Esme!- hálálkodtam.
Nem akartam meg válni az ingtől, így arra vettem rá, a kabátom.
- Biztos nem kell, hogy veled menjek?- kísért ki a kocsimig.
Még mindig kint állt.
- Nem kell Esme. Haza találok, csak még az ide út, kicsit homályos. - nevettem el magam.
- Rendben, ahogy gondolod. - adott egy puszit az arcomra.
Egy kis idő után, már meg is pillantottam Forks városát.
Haza fele mentem, de akkor sem tudtam, elfelejteni a tegnapot. Mit akarhattam azzal a késsel? És mi az, hogy lefogni? Ennyire vadállat lennék?
Befordultam a házhoz, ahol már ott volt apám rendőri kocsija. Nagyot sóhajtottam, majd kiszálltam.
Mikor benyitottam, apám különös mód nem volt a konyhában.
Furcsálkodva néztem körül, de sehol nem láttam. Felmentem szobámba, és hatalmas megdöbbenésemre, Charlie ott állt az ablakomnál.
- Apa, meg tudom magyarázni. - nyögtem ki, bár még semmi kifogást nem találtam ki. Nem mondott semmit, arca komolyságot tükrözött. - Baj van?
- Hol voltál Bella?
- Edward-nál. - suttogtam szégyenlősen.
- Miért nem szóltál?
- Úgy volt, hogy hazajövök. Csak elaludtam.
- Ma nem voltál iskolában.
- Tudom, és ne haragudj, mindent bepótolok, és soha többé nem csinálok ilyet, esküszöm. Nem kaptad meg a levelem?
- Milyen levelet?
- Egy üzenetet hagytam a konyhában, hogy Edward elvitt hozzájuk.
- Nem láttam semmit, Bella.
- Ne haragudj! Megígérem, hogy nem csinálok ilyet többé.
- Rendben. - mondta de, láttam, hogy ez most komolyabban bántja.
- Baj van?
- Nincs. Csak nem tudod, mennyire aggódtam miattad.
- De nem kell apu. - mondtam neki, és igazán meghatódtam ezen.
Istenem, ennyi mindent egy napra.
Sóhajtottam nagyot este, amikor a meleg zuhany alatt álltam. Mostanában hirtelen olyan sok minden történik. Csak kapkodom a fejem.
Éjszaka az ágyamban nem tudtam aludni. Mihelyst lecsuktam volna a szemem, azonnal felrémlett előttem a tegnap történtek. Nagyon rosszul voltam, ha visszaemlékeztem, így inkább bekapcsoltam számítógépem, és interneteztem egy kicsit. Amikor már azt is meguntam, egy hirtelen ötlettől vezérelve azt gépeltem be a Google-be, hogy vámpírok.
Már egyszer régen, megnéztem az ilyeneket, így nem volt újdonság. De én most nem a szerelmemet akartam felderíteni. Hanem magamat. Mi vagyok én? Vámpír? Ember? Vagy egyik se?
Nem tudom. Üres fejjel kattintgattam, unalmamban, míg egyszer csak ráakadtam valamire.
Félvámpírság. Buzgón rákattintottam. Mindent felsoroltak, ami a régi ókori birodalomban megfordult ilyen téren, de hogy a mai korban is lennének, arról nem írtak semmit. Nem törődve olvastam, mikor egyszer csak minden egybe vágott.
- ügyesség
- szemük változott
- éles szaglás
- áhítás a vérre
Ez lehetetlen. Megmerevedtem ültömben. Ez nem lehet! Idegességemben kikapcsoltam a gépet. Bár nem úgy, ahogy kellett volna.
Még két nap után sem tudtam elhinni. Amíg Carlisle nem mond semmit, addig én sem hiszek semmit. Edward még nem jött értem, és nem is hívott. Este sem jött el, tudom, hisz amióta az internetre felmentem, azóta nem tudok aludni.
Mi van, ha igaz? És Edward mit fog hozzá szólni? Biztos, hogy kiakad. De hogyan lettem én is vámpír? Nem harapott meg senki, kivéve… James.
Igen, ő tényleg megharapott, de Edward kiszívta a mérget.
Akkor meg hogyan? Nem értem.
Nem gondolkoztam tovább, hanem úgy döntöttem, hogy elmegyek a dokihoz. Az lesz a legegyszerűbb.
Ahogy csak tudtam, beszaladtam a rendelőbe.
Épp akkor lépett ki Carlilse…Edward-dal.
Mély levegőt vettem, eléjük sétáltam.
- Bella. - mondták mindketten meglepődve.
- Sziasztok. Te mikor jöttél vissza?
- Ebben a pillanatban. Kösz Carlisle. Ma jössz?- fordult felém.
- Azt hiszem, de jobb lenne, ha értem jönnél. Eltévedek. - megeresztett egy vigyort magának. Bár nem volt mosoly szünetünk, de azért érezhető volt a kettőnk közötti feszültség.
- Na akkor, majd nem sokára ott leszek nálatok. - nézett szemeimbe, majd hirtelen felindultságból meg akart csókolni. Viszonoztam volna, ha nem jut eszembe hol volt alig néhány órája. MOST kifejezetten undorodtam tőle.
- Hé-hé!- kezemet a mellkasára helyeztem és eltoltam. - Meg ne merészelj csókolni, mikor alig pár órája egy brumit ettél meg. - figyeltem nehogy más is hallja, de nem voltak a közelünkben.
Felnevetett az apjával együtt, én pedig csak a szememet forgattam meg.
- Beszélhetnénk négyszemközt? Te pedig menj haza!
Bólintott mindkettő, majd ki-ki a maga útjára ment. Beinvitált dolgozó termébe, mire én leülte az egyik székbe.
- Rájöttél valamire? Mert én igen.
- Mire?- lepődött meg.
- Félvámpír lehetek.
Szinte jéggé dermedt.
- Ez biztos?
- Nem, ezért kéne a te segítséged. - egy ideig gondolkodott, majd rám nézett.
- Van egy ismerősöm Alaszkába. Ő jól ismeri a vámpírokkal kapcsolatos dolgokat. Elmehetünk hozzá, hogy megtudjuk az igazságot.
- Rendben.
- Biztos, hogy ezt akarod?
- Igen, csak, félek Edward reakciójától.
- Nem lesz baj, de meg kell mondanod neki!
Bólintottam. Tényleg nem titkolhatom el előle.
Most aztán igazán féltem. De ez az érzés, sajna egész nap nem múlt el. Bűntudatom támadt, amikor a szépszabású arcára néztem. Délután 2 fele már ott is volt. A kocsijával jött, de az ablakon jött be.
Szerencse, hogy Charlie megint nem volt otthon, de megígértem neki, hogy nem megyek el úgy, hogy ne szóltam volna neki. Úgy döntöttem, hogy nem megyek el hozzájuk, hanem itt mondom el.
Iszonyatos görcsbe rándult a gyomrom, mikor megláttam a szobám ablakánál. Egész nap csak erre tudtam gondolni. Hogy mondjam el neki? Miként adagoljam be neki?
Egy mosolyt villantottam felé. Nem tudtunk mit mondani. Ő állt az ablaknál, én pedig az ajtónak támaszkodtam. Egyikőnk se tudta, hogyan foglyon bele a mondandójába.
- Én sajnálom! Nagyon. - nyögtem ki nehezen, nagyot nyelve. - Nem tudom, mi ütött belém, én. Nagyon sajnálom Edward!
Hirtelen előttem termett, és hideg ujját a számra helyezte.
- Ssss! Semmi baj!
- De van baj! Tudom, hogy neked milyen nehéz, és én az előző nap, csak megnehezítettem. - fogtam meg kezét.
- Hát, tényleg meg. - nevette el magát. - Fogalmad sincs, hogy mekkora erőbe tellett, hogy ellen álljak neked. Szóval, ilyen, ha túl mohó vagy. - kuncogott egyet, bár én nem találtam viccesnek.
- Edward, ezzel kapcsolatban, mondanom kell valamit.
- Mit?- vonta össze szemöldökét.
- Én…
- Bella!- nyitott be apám. Pont jó időzítés. Duzzogtam magamban. - Ja, te is itt vagy Edward. Nem baj. Bell, lejönnél egy percre.
- Egy pillanat.
- Most!- vált erőssé hangja, és kiment. Beszívtam a levegőt, majd hangosan, mélyen kifújtam.
- Mindjárt jövök!- mondtam majd kifelé mentem volna, de hirtelen Edward előttem termett.
- Remélem, hogy utána, mindenre adsz magyarázatot.
- Igen, de amennyire ismerlek, inkább nem akarnád tudni!- kínos mosolyra húztam ajkaimat, majd magam mögött becsuktam az ajtót.
Miért kellett pont most megjelennie apámnak? Amikor már rászántam magam, hogy elmondom!
Csakis nekem lehet ilyen pechem. Na lássuk, hogy mit akarhat apám, ami nem várhat egy pillanatra.