4. Jó tett helyében...

Az a nap már úgy éreztem, nem lehet rosszabb, pedig vagy épp véget ért, vagy alighogy elkezdődött. Mivel nem volt időm meglesni a pontos időt, így nem tudhatom rá a megfelelő választ. Jóformán azt sem tudtam egyáltalán, hogy ébren vagyok-e még, annyira irracionális volt az az egész. 
Miután a segítségemmel sikerült a könyvtárat tönkre tennie, őszoborsága mint aki jól végezte dolgát, behajított a raktárba, és rám parancsolt, hogy moccanni se merjek. Most komolyan... kinek lett volna kedve rohangálni mellette, főleg, miután azért végzett egy szerencsétlennel, mert az elszaladt tőle... Ahhoz képest, hogy nem egyedül kerültem ebbe a helyzetbe, nem nagyon örültem a társaságnak. A raktárban levő idős úr azonnal odaszaladt hozzám. Lehajolt mellém és megkérdezte, hogy jól vagyok-e? Őszintén szólva nem csattantam szét a jókedvtől, de azért csak nem lehettem annyira pesszimista, hisz lényegében nem volt semmi bajom. 

- Hagyjátok az ismerkedést máskorra! – szólalt meg fennhangon, szobor uraság
- Mit képzel fiatalember, mégis hol van? 
- Legszívesebben még mindig kővé fagyva csücsülnék, annak az átkozott katedrálisnak a tetején, de sajnos valaki megháborgatta a Tűzmalmot. Remélem maga értelmesebb élőlény, mint az asszony maga mellett. 
- Hé még nem vagyok asszony! Máskülönben is rendőrnő a hivatalos megszólításom, tökfej!
- Kisasszony, jobb lenne nem felhergelni az urat – szólt rám az őszhajú -, ha igaz amit mond, akkor nem eshet bajunk. 
- Az előbb ölt meg egy védtelen nőt. 
- Ne akarja letartóztatni, Mihael nem a könyörületességéről híres. 
- Épp ezt mondom én is! De maga meg honnan ismeri ezt a fazont? 
- Ő Dartonville „védő szentje”.
- Végre valaki aki tudja, hogy ki vagyok!
- Mit akar itt? A Tűzmalom nem erre van. 
- Azt tudom, csak épp azt nem, hogy merre induljak. 
- Az a hely csupán egy legenda, miszerint az is, hogy a katedrálison levő szobrok megátkozott élőlények, de látom ez a mítosz igazságon alapul. 
- Ne beszélj félre öregember, inkább azt áruld el, hogy hol lelem a malmot, és már itt sem vagyok. 
- Mihael ez nem olyan egyszerű. Ha minden igaz megölted az egyetlen embert, aki be tudott lépni a számítógépes leltárba, hagyományos módon órákba kerül, amíg megkeresem a megfelelő könyvet. 
- Akkor láss neki vénember! – ordított rá.
- Talán tudok segíteni... – szólaltam meg halkan. – Értek a számítógépekhez. 
- De ezt jelszó védi. Szükség volt rá, egy esetleges hacker támadástól tartva. 
- Azért szerencsét próbálnék. Gondolom a jelszót nem ismeri. 
- Azt sajnos nem. 
- Ne tartsd már fel az öreget, mert esküszöm, hogy kihajítalak az ablakon!

Az exszobor nem épp úriemberhez méltóan viselkedett. Először az öregre uszította rá ronda kis kísérőinek egy részét, hogy induljon végre felkutatni azt a bizonyos könyvet ami segíthet, majd engem tépett fel a földről és az íróasztalnak hajított. Más lehetőséget nem látva beindítottam a gépet. A képernyőn hamarjában előugrott a jelszót kérő kis ablak. Megpróbáltam a legkönnyebb jelszavakkal, de nem sikerült sehogy sem belépjek. Támadt egy ötletem, amit valamelyik filmből merítettem. Megkérdeztem az öregtől a nő születésének időpontját, de sajnos az sem használt. Ekkor ugrott be a férfinak, hogy próbáljam meg a nő ikreinek születési dátumát. Ekkor végre már nem az „Acces Denied!” felirat ugrott fel, egy újabb kis ablakkal, hanem a háttér jelent meg, az asztalikonokkal együtt. Innen már gyerekjáték volt belépni a programba, ami a könyvtár adatait rejtette. A keresőbe begépeltem a „Tűzmalom” szót, de eredményt nem produkált. Ekkor az öreg azt mondta, hogy próbálkozzak a „Mihael, alfa” kulcsszavakkal. Ez már több eredménnyel járt. A sok bescanel-t oldal között ráakadtunk egy térképre is. Az öreg Misi szinte már tüzet szórt a szeméből, idegességében. Alig várta, hogy a kinyomtatott térképet a kezébe vehesse. Amikor a kísérői sorra kirepültek az épületből, fellélegeztem. Már majdnem ő is elment amikor az öregember felé fordultam. 

- Uram, azért remélem a térkép még napjainkban is megfelel. 
- Több mint ötszáz éve készítették, lehet, hogy már nem olyan pontos...

Mintha egy kisebb hurrikán sepert volna végig a helyen, úgy viharzott elénk Mihael. A füle egyre élesebbnek tűnt...

- Micsoda, rossz térképet adtatok nekem? 
- Ez az egy korodbeli forrás őrzi csak a Tűzmalom pontos helyét. Kisasszony, nem tudná behatárolni a malom helyét, egy modern térképen. Az interneten valószínűleg meg lehet valahogy oldani.

Persze nem kaptam érte köszönetet, de azért megnyitottam egy rajzoló programot és belehúztam egy a várost és környékét tartalmazó térképet. Nem volt szükség netre sem, annál nagyobb segítséget nyújtott az idős úr, aki elmagyarázta, hogy a régi térképen mi hol (vagy legalább is megközelítőleg merre) volt található. A malom helyét egy nagy „X-el” jelöltem be. Miután kinyomtattam ezt is, az öreg rám szólt, hogy ne mentsem el az új képet. 

- Mihael segítettünk neked – szólalt meg az öreg -, távozz innen, a rusnya démonaiddal együtt. 
- Nagyuram, hadd végezzek ezekkel!

Fogalmam sincs honnan került elő a makiparádé, de amikor megláttam akaratlanul is elvigyorodtam. Valószínűleg ráeshetett egy fogas, mert egy rakás kabát csüngött róla. Ezzel a szövegével meg esküszöm olyan benyomást keltett, mint Christian Clavier a „Jöttünk, láttunk, visszamennénkből”. 

Nem volt jó ötlet nevetni a szobor mellett, mert ahogy már feljebb említettem nem volt egyáltalán humorérzéke. Ki tudja milyen sértésnek vette a kuncogásomat, mert már csak annyira emlékszem, hogy felém fordul, felvonja szemöldökét és az irányomba emeli a kezét, azután filmszakadás...