17. fejezet
Nationalitygirl 2009.05.03. 14:27
Edward és én egy ideig a házra meredtünk, majd kedvesem összevont szemöldökkel rám nézett. Aztán hangos csattogással, és szerintem mérhetetlen nagy haraggal besietett. Ahogy csak tudtam utána szaladtam, és megfogtam karját. Ekkor már a nappaliba voltunk, ahol sok értetlen szemeket láttam.
- Edward kérlek!- nyögtem elhalóan, mert tudtam, hogy kedvesem nem sokáig fogja kibírni, hogy ne ugorjon egyből Livjoy-nak.
- Mi a fene folyik itt?- kérdezte Carlisle, aki nem értette fia dühös arckifejezését.
- Kérdezd meg a barátodtól!- üvöltötte dühösen, mire én nyugtatóan simogatni kezdet kezét. Egy kis félfordulatot tett felém, ha netán meg kéne, hogy védjen, de azért a háta mögött tartott. Hálás pillantást vetett felém, aztán visszafordult. Már nem is volt annyira mérges szerencsére.
- Miről beszél Edward?- fordult felé Esme.
- Ideje mennünk Bella!- emelte fel hangját, bár még mindig tartotta a szemkontaktust párommal.
- Nem viszed őt innen sehová!- ordította újra Edward, mire én megszorítottam kezét.
- Livjoy, mi folyik itt?- kérdezte Carlisle, és aggódó pillantással méregetett. Majd megint felé fordult. - Magyarázatot várok!
Néhány pillanatig csak csend honolt a banda között, majd Licjoy gonosz mosolyra húzta ajkait.
- Kár, hogy ilyen hamar jöttetek rá. Sajnos, így nem vihetlek el!
- Miről beszélsz?- kérdezte Alice, és mellém lépett.
- Victoria megmondta, hogy ez lesz. A kettőtök közötti kötelék erősebb, mint bárki másnál. Nem baj, a Voltúrinak lesz egy-két keresetlen szava hozzátok!- szinte, mintha csak hozzá beszélt volna.
- Victoria? Hogy jön ő a képbe?- sziszegte Edward, de én egyből megértettem.
- Egy csel volt. - suttogtam, mire féltő pillantást vetett felém. - Az egész csak egy csapda volt. Nem Párizsba mentünk volna, hanem Victoria kapott volna el!- nyeltem egyet félelmemben, és hálát adtam az égnek, hogy rájöttünk az igazságra.
Ekkor gúnyos, és gonoszkodó nevetést hallottam Livjoy felől.
- Igaza volt a nőnek. Páratlanul gyors az észjárásod. Mindent észreveszel.
- Miért? Miért pont téged?- suttogta Rosalie, de nekem megint hamarabb leesett a tantusz.
- Szeretted őt!- leheltem, mire mindenki kérdő pillantást küldött. Kiváltam Edward szorító öleléséből, és az „ellenség” felé indultam. Nem érdekelt, hogy Edward féltőn a karom után kapott. Elé léptem.
- Ez nem megoldás. - mondtam neki, mire iszonyú sok méreg gyűlt fel benne.
- Miért hasonlítasz te annyira rá?
- Attól még, hogy átadsz Victoriának, nem fog újra élni. - mondtam most sokkal hangosabban.
- Ti meg mi a frászról beszéltek?- lépett egyet előre Emmett.
- Az álmaim. - suttogtam.
- Te mindig álmodsz Bella. - egy unalmas mosolyt eresztett meg magának Emmet, mire magyarázatba fogtam.
- Néhány napja, van egy visszatérő rémálmom. Egy nő akar mindig elfogni. Vagy én menekülök valaki vagy valami elől.
- Elisabeth. - mondta nagyon halkan Livjoy, és elfordult a többiektől.
- Mi történt?- kérdeztem tőle, mire csak egy szomorú mosollyal visszafordult felém.
- Tessék, megmutatom!- egyet lépett elém, és megfogta a vállamat.
Összerezzentem, és behunytam a szemem. Képek milliói jöttek elém. Az első találkozás. Aztán az ismerkedés, ami szinte másodpercek alatt pörgött le előttem, még is mindent megértettem. Aztán a csók. A kapcsolatok. Aztán mikor, az egyik vámpír meg akarja ölni. Ugyanaz a szituáció, mint ami nálam volt. Mintha csak az én emlékeimet látnám. Aztán a zavaros képek a lánynál. Minden egybe vág, azzal, amit eddig én átéltem. Majd Livjoy veszekedése vele az átváltozásról. Majd egy nap megteszi. Ő is vámpír lesz, de egy idegen férfi megöli a nőt. Livjoy szenvedése az évtizedek alatt. Gyötrelmes volt. De nem ölte vagy ölette meg magát, mert a nő ezt nem akarta volna. Aztán hirtelen mindennek vége lett.
Zihálva ültem le a kanapéra, mire Edward mellettem termett.
- Mit tettél vele?- üvöltötte rá, de én megfogtam a kezét.
- Ne Edward! Ő nem tett semmi rosszat!- nehéz volt beszélnem, úgy sípolt a tüdőm levegőért.
- Mi az, hogy nem tett? Szabályszerűen a bizalmunkba férkőzött, aztán el akart téged innen vinni, hogy átadjon annak a szadista állat volt barátnőjének. Elhiheted Bella, hogy nem lett volna finomkodó, ha a terve sikerül. - csattant fel Edward, és igaza volt, még belegondolni is rossz, hogy Victoria mit tett volna velem. Nagyot sóhajtottam majd felálltam.
- Hadd, menjen el. - mondta és Carlisle-ra néztem. Egy ideig az arcomat tanulmányozta majd bólintott.
- Fogalmad sincs, hogy mit teszel!- mordult rám Livjoy.
- Én nem vagyok Elizabeth! De láttam a fájdalmad az elvesztése után. Sajnálom, borzasztó, amit át kellett élned, de ha én meghalok, attól függetlenül ő nem fog visszajönni.
- Victoria azt mondta, hogy van egy mód. Csak egy olyan valakinek a testét kell keresni, aki jó hozzá, hogy elbírja e lelkét.
- Ne hogy higgyél már Victoriának!- fakadt ki Jasper.
- Miért nem láttam, hogy mi lesz?- kérdezte Alice, és láttam rajta, hogy igen zavarja ez.
- Azért mert elzártam az elmém. Nem láthattad, mert elzártam a tudatom. Edward ezért is nem tud olvasni a gondolataimban. - fordult felé, majd megértő vigyor kúszott fel arcára. - Vigyázz rá! Én nem tudtam még anno, de neked még van lehetőséged. – szólította meg, és úgy láttam, hogy már Edward is mindent ért. Bólintott egyet, majd aggódó pillantást vetett felém.
Felnéztem rá, és hozzá bújtam.
- El kell tűnnünk. Ha Victoria a közelben van, akkor…
- Nekem mindegy már, Charlie úgyis azt hiszi, hogy Párizsba megyek!- szólaltam meg félbeszakítva ezzel Rosalie-t.
- Helyes. Akkor menjünk!- jelentette ki Carlisle, és elvonult feleségével az élen.
- Gyerünk Jasper. Menjünk pakolni!- sóhajtott egyet Alice, és még egy futó pillantást vetett felém. Nyugtató mosolyt váltottam vele, mire elment.
- Ez az!- lelkesült fel Emmett, ellentétbe Rose-al.
Nagyot sóhajtva hátradőltem. De Edward és Livjoy, még mindig nem mozdultak.
- Nem leszel, te így veszélyben?- kérdeztem hirtelen, mire meglepetten néztek rám. Vállat vont.
- Már mindegy. Megakadályoztátok, hogy elvegyem az életed, hol ott te semmit nem ártottál. De még mindig nem tudom felfogni, hogy miért látod te Elisabeth emlékit.
- Én se.
- Miért ne szóltál nekem erről?- fordult felém Edward, aki egy kicsit még mindig fújtatott.
- Nem akartalak ezzel zargatni!
- Ugyan már.
- Már mindegy Bella. Talán ezután te is megszabadulsz. - mondta Livjoy maga elé meredve.
- Nem biztos.
- De akkor most mi az igaz? Mi baja Bellának?- fakadt ki Edward. Viszont ez jogos kérdés volt. Bár megállítottuk, hogy meghalljak, vagy legalább is halálra kínozzanak, de még mindig rejtély marad, hogy akkor mi vagyok.
- Ebben tényleg nem hazudtam Edward. Amit mondtam, rólad, Bella, az igaz. És tényleg tenned kell valamit.
- Akkor ez a kiűzés dolog, csak hazugság vagy tényleg van rá mód?- kérdezte kedvesem buzgón, és bosszankodva.
- Sajnálom, de ez nem igaz. Vagy megharapja valaki és akkor vámpír lesz, de sajnos, hogyha nem, akkor a lelke tényleg fel fogja emészteni emberi lelkét. De nem lehet, hogy csak úgy ki űzze valaki a mostani vámpírt belőled. És félek Bella, ha tényleg nem készülsz fel időben, akkor lehet, hogy a legjobb barátodat is megölnéd. - megborzongtam. Nehéz volt, úgy erre gondolni, most már biztos, hogy valakit bántanék.
Edward próbált nyugtatni, nem sok sikerrel.
- Honnan tudod te mindezt?- kérdezte Edward hirtelen. Szomorú szemeit Livjoy rám meresztette.
- Elizabeth is ilyen volt. Ő is ugyanebben szenvedett. De én megharaptam. Nem tudtam, azzal a tudattal mellette lenni, akár boldogan, akár nem, hogy minden egyes nap kínszenvedés a számára. Nem akartam, hogy olyan legyen, mint én, de inkább, minthogy örökre elveszítsem. És remélem, hogy ebből te okulsz Edward. Tudom, látom rajtad, hogy még mindig visszataszít a gondolat, hogy Bellát átváltoztasd. De jobb lesz neki úgy, hidd el!
Edward nem mondott semmit, csak bólintott, hogy megértette.
- Na jó, ideje mennem.
- Ne!- álltam fel hevesen. - Meg fognak ölni. Vagy is Victoria, biztos, hogy nem bocsátja meg, hogy elárultad.
- Megérdemlem Bella. Majdnem megöltelek, majdnem tönkre tettem egy szerelmespár életét, csak az én önzőségem miatt. Holott tudtam, hogy hazugság az egész, bár reménykedtem.
- Nem a te hibád. Te csak reménytelenül szerelemes voltál, és hittél benne, hogy még visszakaphatod a szerelmed.
- Jobb lesz ez így, Bella. És sajnálom. - mondta egy bágyadt mosoly kíséretében, majd fogta magát és gyorsan kiszaladt.
Egy ideig még álltam a nappaliban, majd éreztem, hogy Edward mögém lép.
Megfordultam és a karjaiba vetettem magam. Erősen magához szorított, majd megpuszilta a homlokom.
- Majdnem elveszítettelek. – lehelte fülembe, én pedig még szorosabban fogtam. - Mit csinált Livjoy, mielőtt leültél kapkodva a levegőt?
- Az emlékeit. Láttam Elisabet-het, és láttam minden egyes régi dolgot. Éreztem én is azt, amit Livjoy érzett, mikor meghalt a szerelme. És én soha nem akarom, hogy neked azt át kelljen élned. – könnyeim utat törtek. Felemelte fejem, és megcsókolt.
Erősen szívta be az illatomat, miközben a karjaiba feküdtem. Miután mindent összepakoltunk, azonnal útnak is indultunk. Edward kocsiját Jasper vezette, mellette pedig Alice ült. Hátul pedig ő maga ült, velem, és erősen magához szorított. Mögöttünk Emmett, és Rosalie jöttek a dzsippel. Abba volt a legtöbb cucc. Előttünk, pedig Carlisle vezetett minket, még nem is tudom hova.
- Hová megyünk?- mormoltam, alig hallhatóan. Kinéztem az ablakon, ahol sötét volt. Elaludtam volna?
- Nem tudom. Alice neked elmondta Carlisle, hogy hova tartunk pontosan?- kérdezte Edward, de a szemembe nézett.
- Még nem. - hallottam előről, a kedves hangot. - De ha jól tudom, akkor Esme elég buzgón ecseteli, hol lenne a legjobb. Már a térképet, is kinyitotta. - nevettet fel egy kicsit, ez pedig engem is mosolygásra kényszerített.
- Tessék, ti is találgassatok!- adott hátra egy vaskosabb könyvet.
Edward egy kézzel elvette és kinyitotta, másik kezével még mindig derekamat ölelte át. Bár a mellkasán feküdtem, de azért én is próbáltam olvasni a térképen, hol lenne a legjobb hely?
Természetesen csak is esős és borongós vidékre mehetünk.
Fura mód már semmi nem érdekelt. Anyát majd felhívom, apát is a suliban pedig a többiek nem érdekelnek. Sose voltak, annyira jó barátaim, hogy bármiféle magyarázatot adjak nekik. Bár kétségkívül hiányozni fognak. Egy ideig még néztem a színes térképet, majd végül egy kis város megbökte a szemem.
- Mit szóltok Sydney-hez?
Mindannyian csodálkozva néztek rám, majd végül Alice elmosolyodott.
- Nem rossz ötlet Bella. - mondta, majd felhívta Carlisle-t.
Nem hiszem, hogy nem tudtam nem aludni. Elnyomott az álom, hajnali négy fele, Edward karjaiban.
|