Hála az éjjel- nappali kocsikázásnak, 3-4 nap alatt Sydneybe értünk volna. Elég sok mindent el kellene ott még rendezni, úgy hogy előbb egy olyan helyre megyünk, ahol előbb megszállunk. Ez a hely Vermond.
Az egyik szállodába megszálltunk.
Nagyot sóhajtva dőltem le az ágyra. Még fel is kellett lépcsőzni! A legfelső emeleten voltunk. Mi ketten Alice-el egy szobát kaptunk, bár ennek Edward nem igazán örült. Velünk szembe volt a drága házaspár, és kicsit messzebb, de ezen a szinten a többiek. Maga a szoba nagyon egyszerűen volt berendezve. Volt benne 2 nagyobb ágy, bár nem éppen franciának mondható, de nagyobbak voltak, mint egy kis heverő. Velük szemben, amik párhuzamosan voltak, csak egy kis éjjelivel elválasztva, szemben egy tv volt elhelyezve. Ahogy beléptünk szembe volt egy kicsivel arrébb a fürdőszoba. Ha jobbra megyünk, akkor pedig egy kis erkély látható, hatalmas üveg ablakkal.
Alice nagy hévben pakolgatott bár nem tudom minek, hisz csak néhány óráig, legfeljebb 1-2 napig leszünk itt. Mélyeket lélegezve feküdtem az ágyon. Hallottam, amint az ajtó halkan kinyitódik.
- Alszik?- suttogta kedvesem alig pár lépésnyire tőlem. Kinyitottam kómás szemeimet.
- Nem. – mormoltam, nem foglalkozva Alice gonosz mosolyával. - Ne nézz így rám!- korholtam le szegényt miközben felültem, mire sértődést mutatva kiment a szobából.
- Miért nem pihensz egy kicsit?- ülte le mellém Edward és megsimította arcomat.
- Nem akarok.
- De most nyugodtan aludhatsz. Már nem a kényelmetlen kocsiba kell. – megráztam fejem tiltakozva, de ő leszidott.
- Bella, aludnod kell. Már majdnem 1 hete nem alszol rendesen. Épp hogy eszel valamit.
- Nem vagyok éhes. - beletörődve sóhajtott, én pedig perverz mosolyra húztam ajkaimat. - Most másra vágyom!- jelentettem ki, és nevetve megfogva derekát, hátradőltem és magamra rántottam.
Bizonyára támaszkodott, mert alig éreztem egy kis sújt magamon. Magamhoz szorítottam, és sejtelmesen beszívtam illatát.
Nem is tudom, mennyi ideig voltunk, így, mikor hirtelen simogatni kezdett. Szerintem azt hitte, elaludtam és csak meg akart bizonyosodni, de lehet, hogy azért egy kicsit beindítottam a fantáziáját, ahogy így feküdt feledtem.
A szemembe nézett, és apró csókot lehelt ajkaimra.
Őszintén szólva, ez az apró érintkezés is elég volt, hogy eléggé felhevítsen. Többet akartam. Mikor el akart távolodni, utána kaptam, és erőszakosan megcsókoltam.
Nem volt ellene kifogása. Legalább is úgy vettem észre.
Hosszan vettük birtokba egymás ajkait, és egyre tüzesebben csókoltuk a másikat.
- Bella. - lehelte tüzesen. Szerintem, megakart, állni, de én nem hagytam. Már túlságosan is felizgatott, hogy most csak úgy itt leálljak. – Most nem épp a legalkalmasabb.
- Ó, dehogynem. Nekem, most a legalkalmasabb. – szinte doromboltam fülébe, ezzel őt is egyre jobban feltüzesítve,
Kezem lassan lejjebb vándorolt egészen a kék pólója aljáig.
Ott egy pillanatra megtorpantam. Egy részt, mert a levegőhiány miatt, elváltak ajkaink, de utána még jobban vetődött vissza rá Edward, más részt pedig bizonytalan voltam.
Aztán mikor megéreztem hideg, remegő kezeit a pulcsim cipzárjánál én is felbátorodtam. Még így, ruhán keresztül is éreztem egyre feltörekvőbb vágyát.
Szinte kínzó lassúsággal gördítettem fel egészen hasáig, ott aztán, már nem engedte, hogy én csináljam. Vadul felült, és kibújt belőle.
Újra fölém feküdt, és simogatni kezdett. Ha el is szakadtunk, csak a levegőhiány miatt.
Én már hangosan ziháltam, de mihelyst tettem egy bátrabb lépést, észrevettem, hogy ő is gyorsabban szedi a levegőt.
Perverz módon, már a farmerja gombját kerestem, de ő se volt rest, már a fekete pulcsimat, ő is lerángatta rólam.
A pólóm alá nyúlt, én pedig felnyögtem.
Egyrészt rossz volt, hogy a felforrósodott bőrömhöz, az ő jéghideg keze hozzáért, de másrészt a kéj miatt is sóhajtottam ekkorát.
Egy pillanat alatt a nyakamat kezdte csókolgatni.
Kezemmel, jó volt áttanulmányozni, a teste minden egyes rejtett zugát.
Az izmos vállát és karját, a kockás hasát, jól kidolgozott hátát.
Azt hiszem, hogy már épp belemerültünk volna még jobban, hiszen már ott jártunk, hogy az én pólóm is a földre kerülhetne, hirtelen kopogtak.
Hangosan belemorgott a nyakamba, amit meghallottam. Elégedettséggel töltött el, hisz ez azt jelentette, hogy igen is élvezte, és nem igazán akarta abbahagyni.
- Mi az?- nem voltam biztos benne, hogy tudja ki áll az ajtóban. De nem mozdult egy centit se. Odakintről hallottam egy hangot, de nem tudtam bemérni, hogy kié lehet. Aztán egyre hangosabb lett, ahogy kicsit dühösen benyitott, majd mikor meglátott minket, eléggé döbbent képet vágott. Edward arcát az érkező felé fordította.
Szegény Emmett. Félek, hogy sokkos állapotba fog kerülni.
Eléggé furcsa látványt nyújthattunk, amin épp Edward rajtam fekszik, félmeztelenül, és már rajtam is egyre jobban kerülnek le a ruhák. Na meg, hogy az én egyik kezem, már a nadrágján van. És gondolom, vámpír lévén, hallotta a szenvedélyes sóhajokat.
Még pár perc után is döbbenten állt, az ajtóba, de mi sem mozdultunk, csak néztük őt. Majd meghallottam Rosalie hangját.
- Nem, és Emmett, figyelj Edward…- lépett be ő is ajtón, majd meglátott minket. - Ó, ne haragudjatok. - nézett félre, és inkább férje arcát tanulmányozta. - Emmett!
- Jól vagyok. - jelentette ki, és kitért kábulatából.
Azt hiszem, ez volt, az a pont, mikor Edward úgy érezte, nem igazán kéne még mindig rajtam lennie.
Felállt, de nem ment messzire, csak leült mellém, miközben én felültem az ágyon.
Vörös fejjel próbáltam megigazítani ruhámat. De Edward nem öltözött, csupán kezébe temette arcát.
- Bocsássatok meg, nem akartunk zavarni. - nézett szemembe Rosalie, én pedig pirongva már nem tudtam kínomba mit csináljak.
- Öregem, legalább pár órát várhattál volna. - intézte szavait Edward- hoz, mire ő ránézett. Szívem még mindig hangosan dobogott, és ziháltam.
Nem is tudom, hogy mit lehetett leolvasni az arcáról.
- Emmett, mehetünk?- kérdezte Edward, rajtam pedig félelem lett úrrá.
- Hová mentek?- kaptam keze után, és ijedten néztem fekete szemeibe.
Nyugtatóan visszafordult, és megsimogatta, még mindig piros és meleg arcomat.
- Nyugi, csak megnézzük, hova mehetnénk vadászni. Már mi sem voltunk egy ideje. - magyarázta, én pedig ezt megértettem. - Esme, a szemben levő szobában van Alice-el, és Jasper-rel, de mi hamarosan elmegyünk. Ő fog veled lenni.
- Ez egy szálloda. Neki is, el kell mennie, vadászni. Biztos már nagyon éhes ő is. - tiltakoztam, de ő megrázta fejét.
- Nem. Megmondtam, hogy mindig lesz melletted valaki.
- Edward, ez nem Forks. - néztem szemeibe, de láttam, hogy hajthatatlan.
- Attól még nem tudhatjuk, hogy nem-e jött utánunk az a nőstény.
Beletörődve bólintottam, bár nagyon rosszul esett, hogy megint távol lesz tőlem. Legszívesebben mindig Edward mellett lettem volna.
Mikor az ajtóra néztem, a házaspár már eltűnt.
- Minden rendben lesz. - lehelte, és egy utolsó csókot nyomott a számra. Lágy volt, és gyengéd, még is éreztem, hogy hiába tompult el az agya az illatom iránt, most már neki is mennie kell egy kicsit.
Mire kinyitottam szemem, már nem volt a szobában.
Rá pár percre, Esme jelent meg az ajtóban.
- Szia. - mosolyogva üdvözölt és leült mellém. - Hogy vagy? Nem vagy álmos?
- Most valahogy nem. Vagy is már nem. - az utóbbi mondatot már csak motyogtam magamnak, az előbbiekre célozva. Aztán valami szöget ütött a fejembe.
- Esme, hogy lehet, hogy Edward átpártolt arra, hogy jobb, ha én is vámpír leszek? Ő eddig minden erőfeszítésével ellenezte.
Egy ideig értetlenül nézett a szemembe, majd egy kedves mosoly kúszott fel arcára.
- Ó, édesem, ez mind végül is, néhány váratlan kijelentés része volt.
- Elmondod?- kérdeztem tőle, bár a jobbikban reménykedtem.
- Hát, az úgy volt, hogy az egyik nap, mikor te aludtál, mi épp a nappaliba voltunk, és Edward megjelent. Megkérdezte, hogy mi mit szeretnénk. Tudod, az ügyed már elég régóta járja a házat.
Arra szavaztunk, hogy jobb neked, ha vámpír vagy. - aggodalmas pillantást vetett rám, de bíztató mosolyomat látván folytatta. – Egyedül Rosalie mondta, hogy ostoba ötlet. De aztán, hirtelen Alice azt mondta, hogy látott téged vámpírként. Emmett is megjegyezte, hogy szép pár vagytok, és Jasper pedig bár nem neki mondta, hanem nekünk, de akkor is kijelentette, hogy lefogadom, hogy örökre együtt lesznek. Talán a gondolat, hogy Edward elveszíthet téged, rosszabb volt, így ez adta meg neki a végső lökést. Nehezen akarja bevallani magának, és fogalma sincs, hogy fogja megcsinálni, de tudja, hogy talán így lesz neked a legjobb.
- Nem „talán” Esme. Így lesz a legjobb. Itt vagytok ti, megfékeztek, ha bárkire is rá akarnék támadni. Carlisle, és ti is segítetek, hogy ne legyek egy szörnyeteg. És ha Edward, valóban erre az elhatározásra jut, de véglegesen, hogy átváltoztat, azt hiszem, hogy mindenkinek meg kell majd köszönnöm.
- Hát igen Bella. Emmett és Jasper, tényleg nagyon sokat beszélgettek vele, még anno rólad. Most már nem kell, hisz tudsz mindent, és a két fivér számára már ismerős ez az illat dolog. De azért még néha, ma is elhívja Edward őket, és beszélgetnek valamiről. Azt nem tudom, hogy miről. Engem nem szoktak beavatni, csak azt mondják el, ami tényleg szükséges.
- Értem. Köszönöm Esme. - hálálkodtam, neki, de helyette ő ölelt meg engem.
- Nem Bella. Én köszönöm, hogy ennyire szereted a fiam.
- Szeretem őt. - suttogtam halkan, mire ő elnevette magát.
- Hidd el kincsem, ő is nagyon szeret téged.

Aznap már a többiek nem értek vissza, így már nem tudtam megvárni Edward-ot, annyira álmos voltam. Nem bírtam már nyitva tartani a szemem, így elaludtam.
Nagy szerencse, hogy nem volt rémálmom. De lehet, hogy közrejátszott az is, hogy megkértem Esme-t, maradjon velem. Állítása szerint, amúgy sem ment volna el, mert Edward megkérte.
Lehet, hogy tudtam aludni, de valahogy rossz érzésem volt, a holnappal kapcsolatba. Féltem tőle. De amíg nem tudom, hogy mi fog történni, addig nem kell izgulnom. Még sem tudtam kiűzni a rossz érzést teljesen.
Így aludtam el.
Reggel, egy hideg kéz simogatását éreztem arcomon. Közel volt hozzám, és a leheletével, mindig tud rám hatni, ebből következtettem, hogy ki lehet az. Lassan nyitottam ki szemeimet. Edward-nak igaza volt, szükségem volt az alvásra. Ahogy megpróbáltam, innen kicsit messzebb az ablakon kikukucskálni, hogy még is mennyi lehet az idő, észrevettem, hogy bizony már merő napsütés minden. Tehát, elég sokat aludhattam.
- Igazad volt. - mormoltam alig hallhatóan, de biztos voltam benne, hogy Edward meghallotta.
- Ezúttal miben?- kérdezte, csibészes mosolyával, amit én úgy szerettem.
- Álmos voltam. Jót tett egy kis pihenés.
- Én megmondtam. – önelégült vigyorát nem tudta elrejteni.
- Azért ne szállj el magadtól. – suttogtam és komótosan felálltam. Kicsit meginogtam, mire Edward elkapta karomat.
- Azt hiszem, kicsit még kábult vagy. – még így is hallottam, hogy háttal voltam neki, mennyire jól mulat rajtam.
Durcásan lépkedtem be a fürdőszobába.
Megmostam az arcom, és a fogam. Aztán belenéztem a tükörbe.
- Edward. - leheltem halkan, de gondoltam, hogy azonnal mellettem terem.
- Mi a gond, kicsim?- dőlt neki, az ajtó falának, és engem nézett. Én pedig a tükörbe szemeztem magammal.
- Mi lesz most?
- Hogy érted?- vonta össze szemöldökét, én pedig ránéztem.
- Velem.
- Mi lenne?- jött közelebb, és egy hajtincsemet, a hátamra igazított.
- Beszéltem tegnap Esme-vel. - jelentettem ki.
- Igen, tudom. - vágott szavamba, de én folytattam.
- És köszönöm.
- Még is mit?- értetlenkedett.
- Hogy megérted. Megértesz, megérted, hogy mennyire szeretlek. – hadartam, és végül megöleltem.
- Ez a legjobb választás. - lehelte fülembe, miközben a hátamat simogatta.
Felkuncogtam.
- Legyél őszinte. – húzódtam el. - Mond el, hogy igazán mit érzel.
Csak a szemembe nézett, nem mondott semmit, majd közelebb hajolt. Elbódultam megint az illatától.
- Miért akarod tudni?
- Mert. - mondtam, és megcsókoltam. Mikor elváltak ajkaink, csak megfogta az államat, hogy a szemébe nézzek.
- Figyelj, Bella. Már annyira szeretlek, hogy aligha tudnálak már elereszteni. És őszintén szólva, nekem is könnyebb lenne, ha vámpír lennél. Mert egyrészt nem kéne félnem, félnünk, hogy összetörlek, másrészt pedig azt akarom, hogy örökre velem maradj. Nem akarlak elveszíteni, mert ha veled valami is történne, az olyan lenne, ha nekem is fájdalmat okoznának. Mi már egyek vagyunk Bella. Jobb, ha elfogadod, bár nem éppen úgy veszem észre, hogy ez ellen, nagyon tiltakozol. - a végére már elmosolyodta magát, hiába volt a vallomása komoly.
Én is elnevettem magam.
- Ez igaz.
Nem is tudom, hogy meddig, de csak egymás szemeibe néztünk. Aztán végül elszakadt tekintete az enyémtől, és vigyor ült ki szép arcára.
- Öltözz át. Enned kell valamit. Lemegyünk és veszek neked valamit.
Végig nézve magamon, észrevettem, hogy még mindig nem öltöztem át. A tegnapi ruhámba voltam.
- Na, jó de, ahhoz le is kell zuhanyoznom. Megvársz odalent?
- Nem, itt leszek a szomszédba. Úgy is a többiek is ott vannak. Ha kell, valami sikíts!- mondta még az ajtóba, aztán kiment.
Jó kedvel mentem vissza a fürdőszobába.
Sokáig zuhanyoztam, aztán kiléptem.
Egy gyors törölközés után felöltöztem.
Felvettem egy fehér nadrágot, ami Alice szerint nagyon jól állt, és egy kék megkötős pulcsit.
Hajamat kiengedtem, és át suhantam a másik szobába.
- Mehetünk?- kérdeztem, mihelyst megláttam Edward-ot.
- Aha. - állt fel, látszólag neki is jó volt a kedve.
A többiek, csak egy futó pillantást vetettek felénk, én pedig hitetlenkedve néztem őket, amint nagyban valami híradót néznek. Mosolygásra kényszerített. Valószínűleg nagyon unatkozhatnak. Edward kinyitotta előttem az ajtót, szokás szerint, és már ki léptem volna, ha meg nem hallottam volna Phoenix-et.
Kapkodva visszafordultam.
- Na, mi van?- mordult fel Edward, mert beléütköztem.
Nem válaszoltam, csak én is a tv-re meredtem. Síri csendben hallgattam, amint a riporter nő hangosan, artikulálva ejti ki a szavakat, hogy Phoenix-be egyre több gázrobbanás történik.
Kicsit eluralkodott rajtam a félelem. De aztán rájöttem, hogy anya nem is ott él. Phil-el elköltöztek. Hangosan kifújtam a levegőt, mire Edward kérdőn nézett rám.
- Semmi. - hadartam, és a folyosóra léptem. Követett, majd fél mosollyal az arcán megfogta a kezemet. – Carlisle, mikor szól, hogy mehetünk?
- Állítólag, ma már nyugodtan mehetnénk. - válaszolta és a lépcső felé igyekeztünk, de én megtorpantam.
- Akkor miért nem megyünk?- vigyorral az arcán visszalépett elém, és megfogta a karom.
- Azért kicsi Bella, mert neked most már enned kell. Még a végén összeesel nekem.
- De attól még mehetnénk tovább. Alice alig várja, hogy végre pakolhasson.
- Igen, ez igaz. De Bella, ugye nem most kezdesz el hisztizni?- indult meg újra, de én megint nem léptem utána.
Unalmas képpel visszafordult és a szemembe nézett.
- Most meg mi van?- kérdezte durcás arcomat látva.
- Ne hasonlíts össze Jessicával, vagy Rose-al. - elnevette magát, és csibészes mosolyával folytatta.
- Halkabban, mert Rosalie meghallja. És most gyere. - húzott magával, de én megint nem engedtem.
- Mi van?- fordult vissza már kicsit türelmetlenül.
- Nem szoktam hisztizni. - morogtam nem túl kedvesen. Egy félénk mosoly kíséretében megint elém lépett, és megölelt.
- Igazad van, ne haragudj. - lehelte a fülembe, miközben a hátamhoz ritkán, de annál izgatóbban érintette ujját. – Ígérem, kiengesztellek.
- Ajánlom is. - morogtam, és megcsókoltam. Ajkaink vadul vették birtokba a másikat. Nyelveink lassan utat törtek egymás szájába. Majd elváltunk.
Ez után a csók után, már mindenhová vele mentem volna.