Rosszul gondoltam. Edward és én nem békültünk ki, pedig már Sydney városában voltunk. Nem szóltunk egymáshoz. Ami őszintém szólva meglepett. Hogy lehet, hogy nem esdekel, hogy bocsánatot kérhessen? Más kevésbé ilyen súlyos dologkért, már szinte térden állva könyörgött. De megtartottam gyerekes sértődésem! Nem engedtem. Bár, ha már ez az egész költözés ügynek vége lesz, jobban át tudom gondolni a dolgokat. Hiányzott. Mindene. Hiányzott, hogy nem ölel át védelmezően. Nem csókol meg olyan hevesen. És hiányoztak a beszélgetések. De mindegy, nem fog sokáig tartani. Most túlságosan aggaszt a dolog, ami nagyon rossz előérzetet hoz nekem, a másik pedig a költözés. Túl hirtelen jött! Carlisle, felhívta Esme-t, hogy hova, merre kell menni, így könnyen megtaláltuk a házat. Úgy, mint Forks-ba, ez se volt éppen a városba. Hanem, majdnem a kikötő melletti erdőben. A kikötőnek egy része a városhoz volt csatolva, de egy másik része, már az erdő területeinél volt.
Autóval maximum 15 perc az út a városig. Sok ösvény vezetett minket, amíg megtaláltuk végre a házat.
Kissé komótosan szálltam ki a kocsiból. Addig, amíg jöttünk, nem hunytam le a szemem egy pillanatra sem.
A külsejéből ítélve nagyobb volt, mint a régi forksi ház. Ugyan olyan volt. Majdnem. Voltak rajta hatalmas ablakok, de egyébként egy hatalmas faházhoz hasonlított. Biztos, hogy volt vagy 3 emeletes. Ámulva néztem a csodálatosan szép épületet. A ház egyik oldalán volt egy kis rész, ami egy nagy garázsajtóhoz hasonlított. Biztos, hogy ott van a garázs!
- Jó, mi?- kérdezte Emmett, hirtelen mellém lépve.
- Nagyon szép. - mormoltam, és kíváncsiságom hajtva beszaladtam.
Belülről talán még szebb volt. Ahogy beléptem egy hatalmas előteret láttam, egybe kapcsolva a szerintem majd nappalival. De még nem volt berendezve bútorokkal, és sok helyen még fólia volt a falon. Ahogy végig néztem a hatalmas helyiségen, egy kis boltív a bal oldalán tátongott. Ahogy oda mentem, és szembe álltam vele, egy kis folyosó volt. Kicsit, ahogy még nem volt a villany beszerelve ijesztő volt, de mikor végre a végére értem a konyhába találtam magam. Hatalmos volt! Ez már be volt rendezve pulttal, és a hűtővel, meg az ilyen dolgokkal, de még ezeken is volt védőfólia. A helyiség közepén volt, megint egy pult, ahhoz arányos magasságban levő székekkel.
A konyha egyik oldala ki volt ütve, és nem volt ott semmi. Néhány barna ág benyúlt a szobába, de egyébként nagyon jó kontraztott alkotott vele. Kinéztem, és az erdő tárult elém. Sötét volt, megint kb. 8-9 fele lehetett az idő. A hold bevilágított, engem is fénnyel elárasztva. Tovanéztem, a lombos erdőn ahol a gyönyörű vizet láttam. Az óceán tombolva rezzent neki a távoli partszakasznak. A hűvös szellő megkapott, így inkább karjaimat összekulcsolva mentem vissza.
A nappali egy másik oldalán egy nagy fehér, széles lépcső vezetett fel. Amolyan csiga formájában tekeredett felfele. Lassan szedtem a lépcsőfokokat félve, hogy visszaesek.
Amikor, szerintem az első emeletre értem, egy kis folyosó megint volt. Az több irányba ágazott egy-egy szobához. Jelenleg, úgy vettem észre, hogy az egész lakás fehér. Gondolom, majd Esme, és Alice kipingálja.
A lépcsőn tovább mentem és egy újabb emelethez értem. Ugyanaz volt, mint az előzőn. Megint feljebb mentem, bár ahogy elnéztem, elfogott a félelem. Milyen magasan lehetek?
Zihálva fogtam görcsösen a vaskorlátot.
De nem érdekelt, akkor is fel akartam érni a legtetejére.
Levegőt kapkodva végre elértem a célt. Körül nézve nem volt semmi furcsa benne, hasonló volt, mint az előző emelet. De itt csak egy szoba volt. Valahogy különös érzésem volt, ezzel a szobával kapcsolatban, így beléptem. Kinyitva a nagy barna ajtót, megdöbbentem. Jó nagyszoba volt, bár szerintem mindegyik az, de még is volt valami megfoghatatlan ebbe a szobában. Úgy érzem, ez más szoba, mint a többi. Nem tudtam megmagyarázni. Négy nagy fehér fala volt, de az ajtóval szemben levő fal, csak is üveg volt. Egy kis padka oda vélt téve, így ha kinyitjuk az ablakot, nem egyből kiesne az ember, hanem még van ott egy kicsi hely. Mint egy erkély! Csak nagyon piciben. Lehet, hogy azért találtam furának ezt a szobát, mert az erkélyen Edward állt. Kifele bámult, nem tudom, hogy észrevett e.
Hirtelen bűntudatom lett.
Ha én nem fújom fel ennyire ezt a dolgot, most biztosan a karjaiban tartana. És ez nekem pokolian hiányzik. Bár haragban voltunk, de akkor is, jó volt, hogy ott van mellettem. Nem akarok, így lenni!
Hasított belém a gondolat. Ki akarok vele békülni! Igaz, kicsit szokatlan, hogy nem ő kezdeményez, de lehet, hogy ebben most én vagyok a hibás!
Bánatos arccal, és szomorú sóhajjal lépkedtem mögé. Majd fogtam magam, és hozzá simultam. Karjaimat szorosan a mellére szorítottam. Soha nem akartam elengedni. Szükségem van rá! Már nagyon fontos nekem, talán túlságosan is!
Fejemet a vállába rejtettem.
- Sajnálom. – suttogtam alig hallhatóan. Kicsit mintha megrázkódott volna. A nevetéstől?
- Nem. Én sajnálom! Ostoba voltam. - lehelte ő is, de azért még is hangosabban.
Megfordult és a karjaiba zárt.
Csak egymás szemeibe néztünk. Abból, azt hiszem, hogy mindent ki tudtunk olvasni. Lassan, összeérintette ajkát az enyémmel. Elvált egy pillanatra, majd ezt többször elismételte.
Nagy sóhajjal, megöleltem.
- Olyan jó, hogy vagy nekem. – mondtam, szinte teljesen szerelmes hangon.
- Nekem szerinted nem?- kérdezte vissza vihogva.
- Nem tudom!- nevettem fel én is. – Többször mondtad, hogy eddig csak úgy elvoltál, „élted” „normális” mindennapjaidat. Esme és a többiek sokszor mondták, hogy látszik a különbség, még mielőtt megjelentem milyen volt, és most milyen, de pontos utalásokat sose adnak. Így nem igazán tudom… Talán énekelsz a zuhanyrózsa alatt?- vihogva tettem fel a kérdést, mire ő is elnevette magát.
- Nem, de mondjuk. Olyasmi. Sokban változott meg az életem, mióta te ide jöttél. Mármint Forks-ba. És sose leszek neked elég hálás, hogy engem választottál. Még mindig azt gondolom, hogy én, mint szörnyeteg, nem kaphatok egy ilyen angyalt.
- Mindenkinek megadatik a boldogság. Csak kinek mennyi időre. Az tőlük függ. Valakinek néhány hétre, valakinek néhány évre, de nekünk, ott van az örökkévalóság. Sosem foglak elhagyni!- nyomatékosítottam meg, a már olyan sokszor elmondott szöveget.
- Köszönöm. - suttogta, és megcsókolt.
Mély levegőt vettem, majd kiváltam az ölelésből.
- Szép ház. A következő 1-2 nap felüdülés lesz Alice számára. - jelentettem ki, és megfogva kezét a földszintre kezdtem húzni.
- Miért is?- kérdezte értetetlenül.
- Nézz már szét. - mondtam és a szabad kezemmel, még a lépcsőkre is rámutattam, ahol némelyik fokán még mindig volt papír. – Elég sok dolga lesz! A te testvéred, és én jobban ismerem?- felvihogtam, miközben leértünk. Megkönnyebbültem! Végre! Olyan magas ez a ház!
Kuncogva, a derekam körüli részbe belecsípett. Visítva ugrottam egyet! Gyűlöltem, hogyha ott piszkálnak, főleg, mivel ott voltam a legcsikisebb. A legapróbb érintésre is összerándulok.
- Ne kötekedj velem Swan!- kuncogott még mindig, és átkarolt. Így lépkedtünk be a nappaliba, ahol a többiek voltak. Kicsit azért mindannyian meglepődtek, hogy egymást ölelve megyünk, de aztán már csak mosolyogtak.
- Szép ház, de hogyan lesz ez rendbe hozva?- kérdezte Rosalie, Emmet mellett.
- Emiatt te ne aggódj!- szólalt meg Alice, és csúfos vigyorra húzta száját.
- Van egy olyan érzésem, hogy ezt majd te elintézed. - mondtam neki, mire csak felnevetett.
Hát igen!
Alice majd tesz róla, hogy a lakás a lehető legotthonosabb legyen számunkra.
- Holnap, az lesz az első dolgom, hogy elmegyek, egy bútorszalonba.
- Mi megnézzük, hol lehetne vadászni. Éhes vagyok. - nyafogott Emmet, és szerintem mindenki észrevette, ahogyan Edward figyelmeztetve mered rá, miközben a karjaival, a másik oldalára tolt.
Felnevettem. Rose is elvigyorogta magát.
- Ne aggódj szívem, amíg mi elmegyünk, hogy bevásároljunk, addig ti elmentek vadászni. - ölelte át a nagy testét, és így szemlélve hozzá képest törékenynek tűnt.
- Ti?- kérdeztem, hisz nem értettem a többes számot.
- Carlisle, meg Emmet, és Jasper. És te is!- vádlón mutatott szerelmemre. Bosszúsan felmorgott, és pedig egy kis kuncogást megengedtem magamnak.
- Bella, neked segítened kell!- mosolygott Alice, miközben a dobozokat hordozta be a nappali közepére Jasper-rel.
- Miben?- értetlenkedve húztam össze szemem. Miben segíthetnék, pont én?
- Ugyan már! Szükségünk van rád! Hisz mostantól te is itt fogsz élni. Neked is van beleszólásod most már mindenbe. - fejtette ki bővebben Alice, mire Rose felmordult.
- Jó nem mindenben. – folytatta, és durcásan nézett Rose irányába. - Bocsi, igaz! Rosalie nem szereti, ha az ő szobáját, illetve a fürdőszobát más rendezi be. Így az rá marad!- dicsőségesen nézett szembe, a gyönyörű vámpírral, mire ő csak felhúzta orrát.
Elnevettem magam. Végtére is, nem annyira különböznek ők az emberektől. Csak azt hiszik! De az életmódjuk ugyanaz!
A rossz érzés hirtelen lett megint úrrá rajtam. Már nagyon kezdett idegesíteni. Aggodalmasan néztem ki a nappaliból az erdőbe. Nem tetszett ez nekem!
Nagyon vonzz az erdő, de mégis megrettenek tőle. Mi van ott, ami ennyire vonz, de még is megijeszt? Ezt ki kell derítenem!
Döntöttem el magamban, és bár remegtem, de az elhatározásom meginghatatlan volt!
Edward egy pillantást küldött felém a reszketésem miatt, de egy gyors csókkal elhallgattattam.
Nem tudom, már, hogy mikor, de Edward eltűnt mellőlem. Még hallottam a hangját, de egyáltalán nem tudtam, hogy hol van. Azt viszont még tudom, hogy jó kedvvel Emmett-el ment a ház valamilyen részére.
Ez volt az én pillanatom!
Ahogy csak tudtam, kiszöktem a házból. A kabátomat kikaptam, a még mindig ház előtt álló kocsiból, és az erdő felé mentem.
Vonzott. Szinte, csalt, hívogatott. Tudtam, hogy nem kéne bemennem, de nem tudtam neki ellenállni.
Szerencsére senki nem látta, hogy eljöttem.
Céltalanul bolyongtam a sötét és ködös erdőben, érezve, hogy valaki van ott. És engem akar!