AJÁNLOM AZ OLDALT
2. fejezet
A vívás
Egyik pillanatban még az utálkozó tekintetek övében, a másik pillanatban pedig már Halálszárny kellemesen hűvös –anyám forró lakása után jól esett a hűvösség – és kényelmesen berendezett rezidenciáján találtam magamat.
Azonnal kitéptem magamat Halálszárny öleléséből és körülnéztem. Szinte minden fekete volt, amin nem is csodálkoztam, hiszen a fekete volt Halálszárny színe.
Egy előszobában voltam melyben volt egy eléggé nagy (egy személynek legalábbis az!) étkező asztal, rengeteg könyves polc, kanapé, fotel, és volt egy íróasztal is. Ebből a szobából 5 másik helységbe lehetett eljutni. Az első a konyhába, a második Halálszárny személyes fürdőjébe, a harmadik pedig a hálószobájába, ami egyben a dolgozó szobája is volt. A másik kettő pedig, mint azt megtudtam az enyém, illetve Gwineth-é lesz.
Halálszárny ajánlotta nekem a nagyobbikat, de nekem nem kellett. Inkább a kisebbet választottam, mivel az sokkal kényelmesebb volt, másrészt pedig sokkal jobb fürdő járt hozzá. Miután végeztem a „lakásnézéssel” leültünk az előszobába lévő nagy asztalhoz.
Eléggé idegesítő volt, hogy Halálszárny folyton a szemem közé néz, csak néha-néha kalandozik el tekintete testem más részeire, és közbe nem szól semmit. Így volt ez még vagy 10 perccel később is. Mivel már kezdett idegesíteni, megszólaltam.
-Khm. Mester, megkérdezhetném Öntől, hogy… -udvariasan hangnemben kezdtem, viszont Halálszárny azonnal belekötött ebbe is.
-Tőled. Tegezhetsz nyugodtan. –mondta. Kissé elkerekedtek a szemeim, hiszen nem úgy hallottam, hogy első alkalomra megengedi, hogy tegezzék.
-Akkor tőled. Hogy miért hívtál ide először engem? –nem mintha nem tudtam volna, de azért nem ártott megkérdezni…
-Felkeltette az érdeklődésemet az, hogy Alextrasza mennyire ócsárol téged, ellenben a húgodat, viszont csak dicséri. Amikor pedig megláttalak… -itt hirtelen elhallgatott, megfontolva, hogy mit is mondjon. Majd rám nézett.
-Mit tudsz rólam? –meglepett. Ilyen kérdésre nem számítottam.
-Pár órája ismertelek meg, nem nagyon tudtam még rólad nézetet felállítani. –mondtam kissé távolságtartóan. Halálszárny halványan elmosolyodott.
-Diplomatikus válasznak megfelelne, de nekem nem. Nem arra gondoltam, hogy ez alatt a kevés idő alatt mit állapítottál meg rólam, hanem arra, hogy miket olvastál rólam. –nyeltem egy nagyot. Ettől féltem. Most kössem az orrára, hogy mennyire rossz nézetet állítanak fel róla a vörös nekrisek? Valószínűleg kénytelen leszek rá.
-Kegyetlen vagy, és hirtelen haragú. Valamilyen oknál fogva gyűlölöd az összes embert és minden adandó alkalmat megragadsz arra, hogy kíméletlenül lemészárolhasd őket. Te vagy a leghatalmasabb nekris és nincs senki, aki megközelíthetné a hatalmadat. Viszont öntelt is vagy egy picit. –itt eléggé lehalkítottam a hangomat. De a mesterem arca meg se rezdült. Láthatóan nagyon is tisztában volt azzal, hogy miket írnak róla a kódexekbe. Elgondolkoztam, mit is hagytam ki. Tudtam, hogy valami eléggé fontosat, ami még pakolás közben is a fejembe volt… Meg van!
-Közhírhedt nőfaló vagy. –erre grimasz futott át az arcán. –Minden nő imád téged, bár te nem nagyon teszel érte semmit. Nem érzel állítólag semmiféle vágyat a nők iránt, de ha már felajánlják magukat Ön… neked –gyorsan javítottam ki magamat mikor megláttam, hogy Halálszárny szemöldöke összefut. –nem utasítod el őket. Még két nővéreddel is képes vagy, vagy voltál ágyba bújni.
-Nos, úgy látom, a legfontosabb dolgokat megjegyezted. Mit tudsz arról, hogy hogyan vívok? –kapásból tudtam a választ, hiszen régebben rengeteget tanulmányoztam a Halálszárnnyal kapcsolatos kódexeket. Sose mertem volna remélni, hogy egyszer tanítani is fog.
-Legyőzhetetlen vagy. Nem szoktál kezdőket tanítani párbajozni, mert túl erőszakos vagy ahhoz. Csak is profikkal harcolsz. Bár hozzád képest senki sem lehet profi. Neked még ők is kezdőknek tűnnek. –Halálszárny elismerően nézett rám.
-Igen. Legyőzhetetlen. Így hívnak, ahogy téged is. És tudod, én szeretek egyedüli legyőzhetetlen lenni, így meg kell küzdenünk, hogy megtudjuk ki marad legyőzhetetlen és ki nem. Első vérig megyünk rendben? –én csak bólintottam.
Halálszárny szobáján keresztül menvén lehetett bemenni a párbajterembe. Egyszerű, mégis tágas terem volt, nagyon szimpatikus volt már előre is. A mesterem oda dobott nekem egy csodálatosan megmunkált, fehérarany kardot. Gyönyörű volt. Próbaként suhintottam vele egyet-kettőt, csak hogy meg nézzem jó-e az egyensúlya. Tökéletes volt. Hosszú, és keskeny. Rögtön beleszerettem ebbe a kardba.
-A tiéd. –hallottam a hátam mögül. Összerezdültem. El is feledkeztem Halálszárnyról. Ő egy éjfekete pallost tartott a kezében, melynek pengéje legalább 1,5 méteres volt.
-Az enyém? –néztem rá meghatottan.
-Nem, csak úgy mondtam. Persze, hogy a tiéd. –intett, hogy álljak szembe vele, ahogy azt a párbaj szabályai megkövetelik.
Az első 5 percben nagyon erősen kellett küzdenem, hogy nehogy legyőzzön. De miután már jó ideje harcoltam vele, sikerült kidolgoznom egy nagyon jó taktikát ellene. Mivel ez a harc arra ment, hogy ki kap először sebet vagy, hogy ki kerül előbb a padlóra könnyű volt kicseleznem őt. Megfigyeltem, hogy Halálszárny tökéletesen pontos és igazán erős csapásokkal küzd, aminek összesen csak annyi baja volt, hogy pallossal harcolt. És ugye köztudott, hogy a pallosok eléggé lassú fegyverek. Én viszont alapból mindig a fürgeségre és a reflexre megyek harc közben. Ráadásul sokkal kecsesebb is volt a kardom mint neki. Így mikor ő egy embernél vélhetőleg halálosnak számító csapással próbál lesújtani rám én ahelyett, hogy kicsusszannék a csapás alól, egy fürge szúrást irányzok a bordái közé. Nem lehetséges kiszámolni, hogy melyikünk csapása ér előbb célba. Ezért Halálszárny félve, hogy talán az enyém lesz a gyorsabb, megfékezi a csapást és inkább kivédi a támadásomat.
Ez így ment még vagy 10-20 percig. Az én karjaim már majdnem leszakadtak. Nem voltam hozzászokva az ilyen hosszú, kemény harcokhoz, de nem adtam fel.
Ekkor mintha, egy árny suhant volna el mellettem. Egy amatőr simán hagyta volna magát megzavarni, de én… na jó, engem is megzavart. Egy pillanatra ellazult a fogásom és lelankadt a harc iránti figyelmem is. Halálszárny csak erre várhatott. Egyik kezével elkapta a nyakamat, a kardjával pedig durván rácsapott a térdhajlatomra és levágott a padlóra.
Döbbenten néztem rá, nehezen vettem a levegőt. Na nem azért, mert olyan erősen szorította volna a nyakamat. Nem, nekem 2 másik okom volt erre.
Az első az volt, hogy még soha, senki nem győzött le engem, a másik pedig a férfi közelsége volt. Ugyanis Halálszárny nagyon, de nagyon közel volt hozzám. Érezhette, hogy mennyire hevesen ver a szívem. Belenéztem a szemeibe és megint rabul ejtettek azok az átható, jeges szemek. Majd lassan olyan érzésem lett, hogy már nem is ő tart engem foglyul, hanem én őt. Nem tartott sokáig, Halálszárny gyorsan elkapta a tekintetét rólam és felsegített.
-Nagyon tehetséges vagy Catherin. Hódolatom neked. Soha senki nem bírt velem 5 percnél tovább talpon maradni. Az a taktika! Elbűvölő! Nagyon lenyűgöztél. –éreztem, hogy fülig pirulok ennek a sok dicséretnek a hallatán. Soha senki nem mondott nekem ennyi dicsértet összességben, mint Halálszárny ebben a pár mondatban. Egészen meghatódtam, de ez csak addig tartott, míg eszembe nem jutott, hogy minek is köszönheti Halálszárny a győzelmét.
-Mester! –szóltam utána. Hallottam, hogy halkan morog valamit az orra alatt, de azért megfordul, hogy jelezze: figyel rám. -Az az árny, amit akkor láttam, mielőtt legyőztél volna… Én már láttam. –mesterem szemhéja kissé megrándult. –Ott, ahol azt a könyvet találtam. Ahol megtanultam azt a nyelvet, melyet tudomásom szerint te is beszélsz. A wizzoalok nyelve. –Halálszárny már egész közel jött hozzám. Bal kezét a vállamra tette, míg a jobbal megfogta az államat ezzel kényszerítve arra, hogy egyenesen a szemébe nézzek és hogy így tudja, nem e hazudok neki.
-Honnan veszed azt, hogy ismerem ezt a nyelvet? Soha életemben nem hallottam még róla. Wizzoal nyelv! Micsoda ostobaság! –mondta, kritikusan. Csak hogy én tudtam, hogy hazudik.
-Hazudsz. –mondtam egyenesen a szemébe –Pontosan az az árny mondta nekem, hogy rajtam kívül csak te érted meg a wizzoalok nyelvét. Csak te meg én. –ezt már nem is mondtam, hanem csak suttogtam. Alig volt hallható, de ő megértette.
Azzal a kezével, mellyel az államat fogta, finoman maga felé húzta az arcomat és megcsókolt.
