7. fejezet
Catttt 2009.05.18. 16:12
7. A szövetség létrejön
- Felség!
Topus, szokásához híven, nagy pofájának zamatát maga elé engedve rohant kifelé a sötét teremből. Bár a képét nem láthattam, a hangja alapján nagyon jó kedve támadhatott, amikor észrevett a földre taszítva.
- Felség, megyek, és megkeresem az öreget!
- Elég Topus, eleget „segítettél” eddig is – mondta a férfi, aki látszólag a torkomon felejtette a bal lábát.
A maki még szívesen nyalizott volna tovább, de Őszoborsága megunt ácsorogni, hát inkább levette lábát a torkomról és intett a szolgáinak, hogy vonszoljanak utána. Ő szépen visszaslattyogott a terembe, ahol találkoztunk. Jobban megszokta már a szemem a sötétet, így hát végre már jobban megfigyelhetővé vált maga a terem is. A csarnok alakú helység akár csak a külseje, nagyon leromlott állapotban volt. A pókhálón, a poros lomokon és a lerepedezett vakolaton kívül csupán egyetlen dolog keltette fel a figyelmemet, még pedig a terem közepén álló fekete vasemelvény. Körülbelül félméter magas, 10-15 centi széles darab volt, aminek oldalán valami szöveg állt, amit az idő vasfoga kiolvashatatlanná tett. Hosszasan bámulva a fejemhez kaptam, mert bele állt egy erősebb fájdalom. Amíg én a fejfájásommal küszködtem, addig a férfi amellé a tárgy mellé állt és rádőlve megszólalt:
- Hagyjátok el a termet, négyszemközt akarok maradni a nővel! – parancsolta.
Mindegyik vízköpő sarkon fordult és kifutott. Egy pillanat múlva már csak hárman voltunk a teremben... azonban a parancs nem ez volt.
- Topus neked is szólt a parancs, ne ülj a füleden!
- De nagyuram...
- Ne akarj feldühíteni! Mégis milyen veszély fenyeget egy ilyen halandó mellett?
Topus leeresztette a fülét és elindult a kijárat felé. Még utoljára visszanézett, majd kiszaladt. Az évszázadokig szoborként hibernáló férfi egész addig hallgatott, amíg az ajtó be nem csukódott hátamnál. Ezután megeredt a nyelve.
- A nevem Mihael, és bár nem téged vártalak, azért te is megteszed. Jacqueline, gondolom érdekel, hogy honnan tudom ki vagy?
- Lotrától, nem vitás.
- Nem, félig sem. Úgy hiszem, hogy amíg fel nem oldom az elmédre mondott varázsigét, addig nem fogsz nekem hinni.
- Hohó, ácsi ember. Ne próbálj azzal a mesével beetetni, hogy te Alfa vagy...
A férfi nem felelt csak elmosolyodott és az arcára tette a kezét. Abban a percben felforrósodott a jobb tenyerem. Pontosan az, amelyikkel pofon csaptam. A dolog jó része az volt, hogy kiállt a fejemből a fájdalom, a fájdalmasabb azonban csak most következett. Senki félre ne értsen, nem fizikai fájdalomról van itt szó, hanem mentálisról. Mihael minden, a tegnap éjjel átélt emlékemet visszahozta. Hirtelen azon kaptam magam, hogy már nem idegen a szemben álló férfi, hogy emlékszek a pusztításra, és sajnos bármennyire is fájdalmas bevallanom, néhány ember halálát pontosan én okoztam azzal, hogy útbaigazítást adtam a szobornak.
- Ha nem tévedek ez a Tűzmalom... vagyis amennyi maradt belőle.
- Igen. A hibádból elkéstem.
- A hibámból?
- Ha egy kicsit is gyorsabb lettél volna, még időben ideértem volna, dehát késő bánat, ebgondolat....
- Könnyű a másikat hibáztatni. Nem én játszottam az elkényeztetett nemest.
- A dolgom a markolat védelme, és a hibádból kudarcot vallottam! Csak ne játszd nekem itt az ártatlant! Remélem, hogy nincs minden veszve. Jacqueline ülj le és nyisd ki a füled. Többet fogsz tudni ezután a beszélgetés után, mint amennyit Topus.
Ki tudna ellent mondani egy ilyen udvarias hellyel kínálásnak? Ha lett volna nálam valami Mihael ellen is használható fegyver, én már ott sem lettem volna, azonban fegyvertelenül nem volt lehetőségem pattogni. Bár nem ültem le, azért közelebb húzódtam a kijárathoz, látszólag a falat támasztva.
- Mit akarsz mondani? – kérdeztem.
- Ismered az Excalibur legendáját?
- A széttört kardét, esetleg a kőbe zárt középkori legendáról beszélsz?
- Alfának hívtál, tehát tudsz Origóról és Omegáról is, igazam van?
- Barkóbázunk, mert ha igen, akkor a válaszom: igen!
- Csak ne viccelődj ezzel a dologgal. Nagyobb veszély fenyegeti a Földet, mint gondolnád. Ha a markolat rossz kezekbe kerül, az katasztrófális lenne, minden élőlény számára.
- Keress egy csinosabb főszereplőt, mert a fajtám ostoba is, meg rusnya is. Úgy is én okoztam neked a bajt, úgyhogy ne tőlem kérj segítséget. Elég sármos, és okos vagy te ahhoz, hogy megoldd ezt egymagad is.
- Nem értem, mit akarsz ezzel mondani. Nem a külső számít, hanem az, ami a fejedben van.
- Tényleg? Ahhoz képest nagyon imádsz sértegetni, a talpnyalóid előtt! Egy ilyen bunkó, mint én, úgysem lehet segítségedre, sőt mi több, nem is akar, még csak látni sem.
Ezzel részemről lezártnak tekintettem a beszélgetést. Tőlem aztán ott helyben felfordulhatott volna. Megfordultam, hogy faképnél hagyhassam, de még mielőtt elértem volna az ajtót, Mihael utánam szólt.
- Innen nem távozhatsz, amíg ígéretet nem teszel nekem, hogy segítesz.
Persze elengedtem fülem mellett szavait. Szépen megálltam az ajtó előtt és rátettem a kezem kilincsre. Ő egy pillanat alatt mellettem termett, és visszacsukta.
- Addig maradsz, amíg én azt nem mondom, hogy elmehetsz.
- Jaj, de megijedtem. Lehet, hogy régen Alfa hím voltál, de ma már új szelek fújnak. Engem pedig ez az új világ szült. Nem vagyok a szolgád, hogy parancsolgass nekem! Találj mást, akinek pattoghatsz, én nem vagyok vevő rá.
- Lassan kifutunk az időből. Ha nem találjuk meg időben Omegát és Origót, nagyobb bajban leszünk, mint azt hinnéd. Az ébredésemnél tapasztalt pusztulás semmi, ahhoz képest, amit az Excalibur tud tenni, ha rossz kezekbe kerül. Láttam mire vagy képes. Topus szerint meg tudnád találni a kard másik két darabját is. Nem ismerem ezt a világot, de te igen, és úgy hiszem, tudnál ezzel mit kezdeni...
Szép lassan kiforogta a szó, hogy mit is akar tőlem a nagy Mihael. Bár mondata végeztével még nem tudtam miről beszél, hisz ahova mutatott teljesen árnyékba borult, de mikor vissza mentünk ahhoz az állványhoz, a hátánál egy laptopot pillantottam meg. Amikor elindítottam egy programot hozott be, ami egy digitális térképet ábrázolt, amin több pötty is villogott.
- Mi ez? – kérdeztem.
- Apám adta, egy alapos fejmosás után.
- Tehát te sem unatkoztál, amíg Topi oda volt... – állapítottam meg halkan.
- A neve Topus, és ne becézd, mert arra allergiás.
- Ok, ahogy parancsolja, Sir! Viszont az apád nem mellékelt ehhez valami használati utasítást?
- Láthatóan tudod használni.
- Na ja, csak épp azt nem tudom, mit keressek rajta.
- Apám azt mondta, hogy ezek a pöttyök itt az én seregemet jelöli – mutatott egy rakás zöld pöttyöcskére, amik kis térben mozgolódtak.
- De itt több pötty halmaz van, mint három. Pedig ti hárman vagytok.
- A térkép a gnóm-ördögöket mutatja. Ezek közül pedig rajtam kívül, csak Origónál talál ilyet az ember.
- Az én dolgom az lenne, hogy behatároljam, merre is vannak most?
- Igen. Mi hamarabb rá kell találjak Origóra, hogy figyelmeztethessem a veszélyre.
- De talán ő már nem is él...
- Az is megtörténhet, de bízom a legjobbakban. Tehát, ha jól értem segítessz, ugye?
Válaszolni nem tudtam, ugyanis közbe szólt a telefonom. A főnököm volt az, tehát nem tehettem mást, fel kellett vegyem. Mihael aztán kevert is mellé pofákat, de nem tehetett mást, bele törődött. Az öreg Columbino azért keresett, mert sürgősen vissza kellett térjek az őrsre. Én mondtam, hogy megyek ahogy tudok. Bár mormogást kaptam válasznak, a főnök nem tehetett mást, várt. Hogy Mihael milyen cirkuszt csapott le, amikor meghallotta, hogy elmegyek, arról inkább nem is beszélek. Lényeg, ami lényeg, hiába prüszkölt, én magára hagytam. Odakint aztán, hamar nyakamba kaptam Topus-t. A kis démon lábait elhagyva loholt utánam.
- Ugye maradsz, és segítesz, Őfelségének!
- Azt majd meglátjuk... de te és a haverjaid békén hagytok egy-két napra, amíg nem rendeződik a helyzet. Cserébe a szabadidőmben neki látok a térkép kielemzésének, és meghatározom, hol vannak a barátaid fajtársai.
- Ők nem a barátaim, és jobb ha minél előbb megleled a többieket... Ne akard dühösen látni Sir Mihaelt.
Így esett, hogy egy rabszolga hajcsár karjaiba szaladtam... És mindez csak a jéghegy csúcsa, ami ez után következett, az volt ám a kaland... meg a rémálom!
|