Kicsit ijedten ugrottam el a már harmadik váza elől. Nagyot sóhajtva felálltam, és szembe fordultam a fújtató „jegyesemmel”.
Amióta csak Carlisle közölte vele a hírt, szinte csak tombol, tőr, zúz.
- Edward!- rikított rá Esme már sokadára. Hát igen, nem lehet túl szép látvány, amikor valakinek a kedvenc vázáját törik el.
- Miért egyeztél bele?- kérdezte és apja felé fordult. Hangja bár halk volt, de annál több él volt a hangjában, hogy szinte akár kiabálásnak is mondható.
- Nincs más lehetőség. Edward minden egyes nappal Bella gyengébb. Nem tesz neki jót, ez a sok átváltozás. Tényleg azt akarod, hogy meghaljon?- Carlisle lehet, hogy mindig nyugodt volt, de úgy láttam, hogy most nagyon kezd kijönni a béketűrésből.
- Nem, Carlisle. Neki az nem fekszik, hogy az állítólagos nászúton le kell velem feküdnie. - hangon kicsit sértődöttebb volt a kelleténél.
- Nem tudnánk ezt megbeszélni?- kérdezte Alice, aki mindeddig a lépcső tetején ülve figyelte az eseményeket.
- Nem Alice. Bellával már mindent megbeszéltünk. - nézett fel Carlisle rá, majd rám nézett, aztán vissza a dühöngő Edward-ra.
- Én viszont ebbe nem egyeztem bele!- kiáltotta néhány oktávval hangosabban.
- Edward!- Jasper nyugtatóan próbált hatni rá, de Edward olya dühös lett az ötletünktől, hogy nem tudott rá hatni. Várakozóan szólította meg, hogy esetleg hátha lenyugodott, de ő folytatta.
- Akármit is szóltok, de nem fogok vele lefeküdni!- mutatott rám, miközben a szülei felé nézett.
- Milyen jó, ha a párunk ennyire kíván!- ámuldoztam, és a drámai hatás kedvéért, a mennyezetet vizsgáltam.
- Tovább akarsz idegesíteni?- fordult felém, és már percek óta, most beszélt először hozzám. Rápillantottam, de hiba volt, mert megláttam szemében azt a mérhetetlenül sok dühöt. Kicsit megijedten és egy pillanatra a mérgem elpárolgott, de aztán kihúztam magam. Jelképesen persze!
- Tényleg ennyire elborzaszt a tudat, hogy le kell feküdnöd velem?- kérdeztem igazi kíváncsisággal.
Nem válaszolt, csak lövellt felém néhány dühös pillantást, és leült a még csodálatra méltó, egybe kanapéra. Arcát kezébe temette, én pedig elé léptem.
- Komolyan ennyire zavar a tudat, hogy hozzám kell, hogy érj?- kérdeztem újból.
- Ne akarj még jobban felhúzni!- mormolta idegesen.
- Ennél jobban már téged nem igazán lehet. De tudod, elég szemét helyzet ez. Alig néhány hete, majd belehaltál, amikor mellettem voltál, de nem érhettél hozzám. Most pedig tálcán nyújtom neked a lehetőséget, te pedig nem élsz vele? Főleg, hogy ez az én érdekemben történik, vagy történni fog?
Felnézett fájdalmas arckifejezéssel én pedig megrendültem. Annyi rossz minden kavargott szemében, hogy bűn volt nézni.
- Edward ez már el van döntve. - szólalt meg Esme, mire ő keserűen felnevetett.
- Olyan jó, hogy a nászutunkba beleszóltok. Már nem azért, de ez nem kettőnkről szólna?
- Rólunk szól Edward! De legfőképp rólam. Érzem, hogy egyre erősebb, de még is gyengébb vagyok. Meddig akarsz várni?
- Megegyeztünk Bella. - nézett a szemembe, és úgy láttam már azért kicsit lecsillapodott.
- Igen. De sajnos nincs annyi időnk, hogy most az esküvővel foglalkozzunk. Majd utána, ha már minden rendben lesz!- hadartam kapkodva, mire csak bólogattak. Ennek egyedül csak Alice és Edward nem örült. Alice, mert még nem kezdhette el, az előkészületeket az esküvőhöz Edward, pedig mert nem tudott kibúvót találni, és nem tudott halasztani.
Felsóhajtottam megkönnyebbülten, mikor jó pár perc múlva mélyet lélegezve Edward bólintott egyet.
- Köszönöm. - leheltem, mikor már csak ketten voltunk. Alice és Esme megcsinálják a cuccokat, és elintézik a helyet, hogy hova menjünk. Amit egyébként már ki is találtak.
Edward nem nézett rám, hanem csak felállt. Kinézett az ablakon, ahol korom sötét volt minden. Este volt! Talán már 10 is elmúlt.
Lehorgasztottam fejem, de hirtelen megéreztem, amint engem néz. Felkaptam tekintetem, és rá meredtem. Alig volt fél méterre tőlem, és a szemembe nézett.
- Nem tudom, mire volt ez jó. De hidd el, hogy meg fogod bánni. - mondta nekem, fájdalmas képpel. És hirtelen megértettem!
Nem az együttléttől fél, hanem, hogy utána én elhagyom. Ha valami olyan csinál, ami nekem fájna, vagy hogyha bántani fog… Boldogan felnevettem, hogy végre megértettem, hogy mi baja.
Kacarászva a nyakába ugrottam, mire zavarodottan és visszafogottan, de visszaölelt.
- Most meg mi van?- lehelte fülembe még mindig meglepődve, én pedig mosollyal az arcomon elhúzódtam, de csak úgy, hogy a szemébe nézhessek.
- Nem kell aggódnod. Nem foglak elhagyni. Ígérem! Előbb halljak meg, minthogy nélküled éljek!- vallomásom nagyon meglepte őt, de még jobban az, hogy megértettem, mit akar kihozni ebből az egészből.
- De…
- Semmi baj nem lesz!- tettem ujjam a szájára mikor meg akart szólalni.
Hirtelen indulattal megcsókolta az ajkán tartott ujjam, majd magához vont. Talán csak rosszul éreztem, de ha nem, akkor tényleg remegett?
De miért? A vágytól, ami már őt sem hagyja nyugodni, vagy a félelemtől, hogy bántani fog?
Magam sem tudom, de nem is érdekel. Csak a lényeg, hogyha ezen az elő nászúton túl vagyunk, akkor valószínű vámpír leszek, és akkor örökre együtt leszünk. Hiszek benne, mert szeretem őt, és mert ezt akarom!
Nagyot sóhajtva elhúzódtam tőle, és megcsókoltam. Szenvedélyesen viszonozta azt, és szorosan tartott karjaiban. Lassan és puhatolózva járt nyelvünk vad táncot, és egy pillanatra azt kívántam, bár már a kijelölt helyen lennénk. A bőröm felforrósodott, miközben vágyakozva beletúrtam hajába. Szaporábban szedtem a levegőt, mikor megéreztem hideg ujjait derekamon és a csípőm környékén. Váratlanul kapott fel én pedig már a lábaimmal az ő csípőjét fogtam körül. A vérem egyre gyorsabban száguldott ereimben, miközben vadul csókolóztunk megfeledkezve a külvilágról. Felforrósodott testem szorosan feszült a hideg márvány mellkashoz.
Karjaimmal szorosabban fogtam nyakát, miközben ajkai egyre mohóbbak és durvák voltak. Ettől felhevült testem, még jobban égett a további dolgoktól, de ezt az illúziót, amit már felépítettem, nagyon hamar tudták lerombolni.
- Edward!- Emmett hirtelen szólalt meg, a lépcső tetejéről, de nem minket figyelt, csak megszólította.
Szinte turbó gyorsasággal távolodtunk el egymástól. Egyből 2-3 méter keletkezezz közöttünk. Még mindig kapkodtam a levegőt, és ő is nagyon zihált. Mindketten a lépcső tetejére néztünk. Emmett bár ott állt, valaki más magyarázott neki. Zavarodott tekintettel nézett ránk, majd megrántotta vállát.
- Semmi. - mondta és el is tűnt.
Felnevetett, már majdnem kínlódó hangon. Én is felvihogtam, és arcomat a tenyerembe helyeztem hátha azzal is hűtöm. Éreztem a melegségét, ami, már kezd, csökkeni, de ha Emmett nem jön, ki tudja meddig mentünk volna el!
De lehet, hogy nem is kell ide nászút. Egyszerűen csak hagyjanak minket kettesben, egy éjszakára. Bár, elég morbid ötlet, de akkor még költeni sem kéne rá.
Megráztam fejem, de mire már, úgy ahogy megnyugodott az erősen pulzáló szívem, és már a légzésemet is tudtam csillapítani, Edward megint előttem volt. Meglepődve néztem rá, de csak fogta és lassan megölelt.
Belebújtam a kellemes ölelésbe, és örültem neki, hogy itt van ő nekem. Megnyugtatóan simogatta hátamat, én pedig viszonzás kép gyakran az arcát pusziltam meg.
Lépkedést hallottam a lépcső felől, így odakaptam fejem, de nem húzódtam el tőle. Edward is oda nézett, de ugyanúgy simogatta tovább a hátamat.
Alice szinte táncolva leugrált a lépcsőn, arcáról sugárzott a boldog mosoly.
- Meg van a nászutatok helye. - nevetett fel döbbent tekintetemet látván. – Esme-vel együtt döntöttünk így.
- És akkor hova megyünk?- kérdeztem félig izgatott kíváncsisággal.
- Nos, igazból Edward már járt itt. - mondta és rá nézett.
- Oké. - bólintott egyet, biztos gondolatba mondta meg neki a helyet. De én miért nem tudhatom meg?
- Nekem nem akarjátok elmondani?
- Legyen meglepetés. - mosolyodta el magát, és egy gyors csókkal elvált tőlem.
Hosszan néztem utána, amíg Alice-el felmennek a lépcsőn. Szembe velük Esme jött. Elhaladtak egymás mellett, csak egy mosolyt váltottak.
Esme elém sietett és megölelt. Visszaöleltem bár nem tudtam, hogy minek köszönhetem ezt.
- Nem tudom eléggé elmondani, hogy mennyire hálás vagyok neked. - mondta a fülem mellett.
- De miért?- nevettem fel a hirtelen érzelem kitörésén.
- Nem tudod, hogy mi volt azelőtt mielőtt ide jöttél. De annyira jó, hogy most itt vagy. Edward most már nem magányos. Bár persze, boldogak voltunk, az egész család, de nagyon rossz volt, hogy Edward egyedül van. Mindenkinek ott volt valaki, és bár a család tagja volt, akkor sem lehetett neki túl jó. Három szerelmes pár mellett, elég kényelmetlen lehetett neki. De most itt vagy te, és már minden megváltozott. Nagyon köszönöm, hogy elfogadod őt.
- Én örülök neki, hogy engem választott. Még most is alig tudom elhinni.
- Hidd el kincsem, ez nem véletlen. Ezt a sors csinálta meg, hogy például pont a te fejedben nem tud olvasni. Ez egy jel. Titeket egymásnak teremtettek.
- De miért hozta úgy a sors, hogy én nem lehetek vámpír? Vagy ez is egy kikötés, hogy nincs tökéletes párkapcsolat?- kérdeztem, és leültem a kanapéra.
- Nincs tökéletes kapcsolat Bella. – ült le mellém, és kezét az enyémre rakta.
- Dehogynem. Csak rátok kell nézni. Vagy Rose és Emmett, vagy Alice és Jasper.
- Nézd, lehet, hogy furán fog hangzani, de akár csak az embereknek, nekünk is meg vannak a magunk problémái.
- Például?- kérdeztem, bár semmi közöm nem volt hozzá.
- Hát például, én nem igazán szeretem, hogy Carlisle orvos. Tudod, nagyon félek, hogy egyszer valakire rátámad. Bár, le a kalappal előtte, nagyon jól bírja, de én akkor is aggódom. Emiatt persze, vannak kisebb vitáink, de egyébként nagyon tisztelem őt és büszke vagyok rá. Aztán Rosalie és Emmett. - nevetett fel jókedvűen. – Rose nagyon makacs, Emmett pedig mindent megtesz, hogy boldoggá tegye, hol ott, Rose nem mindig érdemli meg. Mondhatni, a kapcsolatukat Rose irányítja. Alice és Jasper nagyon aranyosak, rájuk tényleg lehet azt mondani, hogy tökéletes pár. De hidd el, nekik is vannak gondjaik. Arra értem, ha mondjuk, Alice csinál valamit. Jasper, habár tudja, hogy erős vámpír ő is, de akkor is félti, még a látomásoktól is. Mindenki mondja, hogy ezek nem ártanak Alice-nek, de benne akkor is megáll az ütő, és ma már nem mutatja, de aggódik érte.
- Értem. - suttogtam és lenéztem.
- De ti…- meghatódott képpel mondta és csillogó szemekkel nézett rám. – Köztetek csak az a gond, hogy te ember vagy. De ha nem az lennél, nálatok tökéletesebb párt el se tudnék képzelni. Annyira kiegészítitek egymást. És rátok igaz, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Lehet, hogy ezért illetek ennyire össze.
Bólogattam, hogy megértettem.
Jó volt tisztán látni, hogy nem csak nekem és Edward-nak vannak gondjai.