† Negyedik fejezet †

Döbbenten ült fel a hatalmas baldachinos ágyban. Álmodta volna? Nem, nem álmodhatta. Idegesen felült, s ekkor vette észre, hogy a kezeit megszáradt vér mocskolja be. Ezek szerint, tényleg igaz! Ó, Istenem, Drake...

Ledobta magáról a nehéz selyem takarót, s csak akkor pillantott le testére. Ruházata csak egy melltartóból illetve egy alsóneműből állt. Biztos valaki levette a koszos, véres ruháit. Talán az egyik szolga... Gyorsan a szófához indult, s meglepetten jött rá, hogy nincs ott a táskája. Felvonta a szemöldökét és értetlenül pillantott körbe, keresve a tulajdonát. Talán bevitték a gardrób szobába. Megfordult, s berohant, kinyitva a tölgyfaajtót. Felkapcsolta a villanyt. A mesés ruhák mind-mind ott csillogtak, de az az átkozott Adidas sport táska sehol sem volt. Na mindegy, gondolta. Remélhetőleg nem fogják lefejezni azért, mert pár ruhát magára öltött...

Körülnézett, kutakodott, hogy mit vehetne fel. Szűz Mária... Ezek a ruhák mind híres ruhatervezők keze által készültek! Már meg se kellett volna lepődnie, hisz’ itt egyetlen egy olyan tárgyat se talál, ami ne kerülne annyiba, mint a régi otthona. Mélyet sóhajtott, amikor megakadt a szeme egy farmernadrágon. Na, egy ruha kellék kipipálva. Gyorsan odasietett, és levette a polcról. Pont a mérete - mily’ nagy szerencse. Gyorsan belebújt, majd egy finom, kasmírból készült, hosszú nyakú felsőt vett fel. Ó, milyen kellemes az illata! Keresett magának még egy puha, pamut zoknit, mielőtt kirohant volna a lakosztályából.

Látni akarta Drake-et. Egyszerűen kényszert érzett, hogy megnyugtassa magát azzal, hogy a férfi jól van. Egy pillanatra megtorpant, amikor a tegnapi este képei hirtelen bevillantak a lelki szemei elé. De hisz’ ő egy gyilkos. Nem... Biztos van rá valamilyen magyarázat. Igen, kell lennie egy normális, ésszerű és kielégítő válasznak! Tovább folytatta útját. Átszaladt a vörös szőnyeggel bevont folyosón, majd jobbra fordult, s lefutott a márvány lépcsőn. Istenem, ki volt olyan őrült, aki ezt a labirintust építette?!

Néhány perc rohangálás után végre rátalált a szobára, s rossz szokását követve, kopogás nélkül benyitott.

Drake a hatalmas, kézzel faragott baldachinos ágyon ült. A jobb kezén még mindig ott volt az a szörnyű seb, melyet az az idegen ejtett rajta. A férfin nem volt felső, sőt, csak egy fekete boxeralsó takarta el ágyékát, így Delia láthatta sebes, izmos testét.

- Joseph! Hol vagy már? - Morogta dühösen.

- Itt vagyok, uram - jött be az öreg komornyik. - Jaj, uram, mért nem várta meg a többieket? Akkor most nem lenne-...

- Joseph! Tudod jól, hogy utálom, ha kioktatnak! - Vágott közbe. - Hozd azt a rohadt tűt, meg a cérnát, aztán varrd össze nekem, rendben?

- Igenis, uram - hajtott fejet az öreg.

- Benn van a gardrób szobában, jobbról a második polcon. Hátul, egy sárgás dobozban - mondta még utána.

A kedves házvezető alig öt másodperc múlva már ki is jött kezében a dobozzal. Kinyitotta, s kikereste a szükséges kellékeket. Befűzte a tűt, és várakozóan a férfira tekintett.

- Csináld már!

Nagyot lélegzett, s megfogta a vámpír jobb karját. Ám nem kezdett bele, mert még egy személy jelenlétét érezte meg a szobájában. Kicsit oldalra fordította a fejét.

- Joseph... - nem fejezte be a mondatát. Helyette összeszűkültek a szemei, és mérgében fel is pattant az ágyról. - Mi a francot keresel itt?!

- Én csak...

- Te csak? A fenébe, muszáj neked állandóan idetévedned?

- Látni akartalak, hogy... hogy jól vagy-e...?

- Persze, remekül. Amint látod, majd kicsattanok az életkedvtől, meg az energiától. Miként ezt a kis pici sérülést ellátjuk, rögtön megyek vissza edzeni az olimpiára.

- Nem az olimpiára kellene edzened, hanem a „bunkó-és-menő-vagyok-de-nagyon” versenyre...

- Juj, de vicces valaki!

- Mért vagy ilyen? Én nem csináltam, semmit, csak...

- De, épp elég komoly problémát hoztál már a fejünkre!

- Uram, összevérezi a szőnyeget.

- Nem érdekel - fordult vissza a lány felé. - Megkérhetnélek, hogy húzz el innen?

- Látom nincs semmi bajod, elvégre ismét tudod játszani az önző seggfej szerepedet! - Mondta a lány felemelve szürkészöldes szemét.

Remek! Immáron másodjára nevezték önző seggfejnek...

- Köszönöm a bókot. De most kimennél - majd némi habozás után hozzá tette. -, légy szíves?

Delia nem felelt, csak halkan megfordult és csendben becsukta maga mögött az ajtót.

- Uram, én komolyan nem értem magát. A kisasszony csak aggódott ön miatt...

- Összevarrnád a kezemet? - Fordult vissza, s mély hallgatásba burkolózva leült az ágyra.

A lány pár pillanatig a vörös tapétával borított falnak dőlt. Fejét lehajtotta, fekete tincsei az arcába hullottak. Tekintetét könnyek marták. A fenébe, hogy lehet ennyire gyenge? Mindig is ez volt a baja... Az édesanyjától se tudta megvédeni magát, soha nem tudott egy problémát normálisan, egyedül megoldani. Emellett tessék, itt van Drake is, élete talán egyik legnagyobb gondja. A férfi állandóan hideg, elutasító és... Rendben, ezentúl nem is fog hozzászólni! Jó messzire elkerüli ezt a szobát. Igen... Így nem fogja látni azokat a hidegen csillogó, páratlan gyémánt szemeket... Meg azt az izmos felsőtestet... Igen...

Ellökte magát a faltól, és lassú léptekkel elindult arra, amerre a lábai vitték. Ismét éhes volt... De mégis úgy érezte, hogy kipukkadásig tele van. A fogai megint fájtak, a bal lába bizsergett, a jobb pedig elzsibbadt. A feje majd’ széthasadt. Mi a franc történik vele?

Leért az előtérbe, ahonnan öt nagy, szárnyas ajtó közül választhatott. A hatalmas, arany ajtó mögül hangokat hallott. Oké, akárki is az, most alaposan letámadja a több ezer kérdésével. Gyorsan odasietett. Aha, a nappaliban volt, ahol három férfi ült, miközben valamit iszogattak. Vodkát? Netán whiskyt? Ja, nem, volt még ott alkoholos koktél is...

A hímek egyszerre tekintettek fel. Itt volt W, az a furcsa nevű... Khartolen, igen Ő, meg még Darius.

- Delia... - állt fel Darius, de a lány csak egy könnyed mozdulattal elhallgattatta.

- Kérlek, valaki világosítson már fel, hogy mi a rák történik itt? - Kérte csendes, nyugodt hangon.

A három férfi összenézett, majd valamilyen furcsa nyelven kezdtek kommunikálni. Delia még nem hallott ilyen lendületes, gyors, pergős, mégis lágy hangzású és kellemes szavakat. Felvonta a szemöldökét, mivel többször is hallotta a nevét. W aprót bólintott, majd nyomatékosan Dariusra nézett.

- Rendben - váltottak vissza angolra. - Kérlek, ülj le. - A lány tétova lépésekkel leült az óriási, krémszínű, egy személyes bőr kanapéra. A férfi egy kis ideig csendben volt. Valószínűleg összeszedte a gondolatait. - Nos... Hamarosan betöltöd a tizennyolcat, igaz? - Lia aprót bólintott válaszként. - Szóval, a mi fajunkban, minden lány, amint betölti a tizennyolcat, átváltozik...

- Tessék? - Kerekedtek ki a lány szemei. Ezt meg hogy érti? És mit értett az alatt, hogy a „mi fajunkban”? - Átváltozik? Jesszusom, ti megőrültetek?!

- Delia... - idegesen a hajába túrt. Hogy mondhatná el neki, hogy miken fog keresztül menni, úgy, hogy ne nézze egy diliházból szabadult őrültnek? - Mostanában rengeteget vágysz az ételre... Főként csokoládéra. Igen, csokira. Emellett a látásod hol homályos, hol pedig olyan kitűnő, hogy akár a száz méterrel arrébb lévő kis írást is el tudod olvasni. A fejed majd’ szétrobban, a testrészeid zsibbadnak, vagy bizseregnek. A fogaid fájnak, főként a két szemfogad...

- Honnan...

- Onnan tudom, hogy én is átestem rajta, ahogy W is, és K is, meg minden élőlény, aki ebbe a házban lakik.

- Mi... Mi lesz belőlem? - Nézett rá ijedten.

- Az isten szerelmére, fiúk! Amellett, hogy halálra rémisztitek szegény lányt, még össze is zavarjátok!

Az ajtóban álló nő egyszerűen elmondhatatlanul gyönyörű volt. Minimum száznyolcvan centiméter magas, az alakja karcsú, az idomai teltek. Az arca... Szép, rendezett. Hosszú, sűrűn elhelyezkedett szempillái alól üvegkék tekintete kedvesen, melegen csillogott. Orra egyenes. Ajkai szépen íveltek, és színüket leginkább a cseresznyéhez lehetett hasonlítani. Derekáig érő, dús tincsei lángvörös árnyalatban omlottak a vállára. És az a ruha, amit viselt! Egy meseszép szoknyát vett fel, amely mézszínben pompázott. A felső részére fűzőt húzott, mely fölé vette a könyékig érő, egy fokkal kényelmesebbnek mondható, gyöngyökkel díszített felső ruházatot. Tipikus olyan ruha kollekció volt, amelyet a tizenhetedik században viseltek. Az egész nő olyan, akár egy istennő. És a hangja! Lágy, dallamos, kedves és megnyugtató.

- Adelaida - suttogta szerelmes hangon Khartonel, mialatt felpattant, és egy tankhoz hasonlóan rohamozta meg a nőt.

- Khar - nevetett fel csilingelő hangján. A férfi magához ölelte, és azon az idegen nyelven gyöngéd, susogó szavakat mondott neki. - Én is szeretlek - csókolta meg, miután férje tekintetébe pillantott. - Nos, nagyfiúk! Megkérhetnélek titeket, hogy fáradjatok át egy másik szobába? A kisasszonnyal szeretnék beszélgetni. - Mosolyodott el. - Te is menjél, nallum.

- Utána...

- Utána a tied leszek - puszilta még meg férje arcát. - De most tényleg menj. - Miután a hatalmas alakok egytől-egyik távoztak, a nő Delia felé fordult kedvesen mosolyogva. - Jaj, Istenem, egy szerelmes férfi mindennél rosszabb - lépett oda, egyenes testtartásával, majd leült a lánnyal szemben lévő kanapéra. - Adelaida vagyok, Khartonel fele. - Nem nagyon tudta, mit jelent az a szó, de valahogy most nem tudta izgatni.

- Én pedig...

- Delia Elizabeth Oldben - kacagott. - Tudom - tette hozzá, ahogy egy sütit vett fel a porcelán tányérról. - Kérsz?

- Öm... igen - vett egyet. Finom, friss sütit evett, mely csokoládéval volt leöntve és belül érett eprekkel töltve. De hisz november van...

- Darius miket mondott neked? - Dőlt hátra kényelmesen.

- Hogy... Istenem, honnan tudta, hogy mi a bajom?

- Ő is átesett ezeken, annyi különbséggel, hogy ő nem tizennyolc, hanem húsz éves korában.

- Adelaida...

- Csak Ade.

- Ade... Mi lesz belőlem? - A nő egy pillanatnyi hatás szünetet adott, majd mélyet lélegzett, és kibökte a következő szót:

- Vámpír.                

- Tessék?!

- Jól hallottad, kedvesem. Itt mi mindannyian vámpírok vagyunk.

Döbbent csend.

- Akkor ezek szerint... nekem is...

- Igen, lesz hosszú szemfogad, és vérrel is fogsz táplálkozni. - Delia az ajkaihoz emelte mutató- illetve középső ujját. - Mint nekem - azzal kinyitotta a száját, és két szép hosszú, hófehér színű, hegyes szemfogat látott, melyek körülbelül két centiméterrel voltak nagyobbak, mint a többi foga.

- Úr Isten... - nyögte ki nagy nehezen, miután végighúzta a még egyenes fogsorán a két ujját.

- Nem kell félned, drága. Viszont mi hamarabb kell szereznünk neked egy, a fajunkhoz tartozó férfit, hogy kiszolgálhasson téged, az átváltozásod után. Tudod, ilyenkor vért kell innod az életben maradásodért. Ha nem iszol, bármennyire is sikeres volt az átváltozásod, meghalsz.

- É-értem. De hogy lehet, hogy én vámpír vagyok? - Pillantott rá kétségbeesetten.

- Még mielőtt azokat az idióta szennyeket hoznád fel, hogy ha egy vámpír megharap téged, akkor te is átváltozol, szeretnélek kiábrándítani. Vámpírnak születni kell.

- De az én édesanyám...

- Nem a te édesanyád - szólt közbe. - Ez egy hosszú történet, de nem tőlem kell majd megtudnod, hanem az igazi édesanyádtól és édesapádtól. Tudom, hogy rettenetesen szörnyű tizenhét évet kellett eltöltened azzal a... Szajhával, és ezért mélységesen bocsánatot kell kérnünk tőled. - egy kis szünetet tartott. - Viszont most térjünk vissza az átváltozásra.

- Fájni fog? - Bukott ki belőle a kérdés.

- Őszinte leszek: pokolian. Az egész tested újjászületik. A csontjaid szétrobbannak, majd ismét összeforrnak, ezáltal te magasabb és erősebb testalkatú leszel. A látásod, hallásod kitűnő lesz, akárcsak a szaglásod. Emellett még gyönyörűbb is, mint most.

- Nem vagyok gyönyörű... legalábbis egyesek szerint nem...

- Mit mondott neked Drake?

- Mi? Honnan tudtad...?

- Drágám, képes vagyok a gondolatolvasásra.

- Légy szíves, ne kutakodj az agyamban, oké? - Mélyen elpirult.

- Sajnálom, de olyan hangosan gondoltál erre a névre, hogy nem tudtam nem meghallani - erre a lány arca még jobban vöröses árnyalatba borult.

- Nem tudom, lehet, hogy visszataszító vagyok, vagy... mindegy, lényeg a lényeg, hogy Drake eléggé lenézően és bunkón viselkedik velem.

- Drake mindig is ilyen volt és mindig is ilyen lesz. Nem tudni mért, de ha valaki megpróbál közelebb kerülni hozzá máris három méterrel arrébb vonszolja magát. Menekül a saját múltja, és a négy hónappal ezelőtti történtek elől.

- Mért, mi történt?

- Archibald, az egyik testvér meghalt, miközben kinn harcoltak az utcán. Drake súlyosan megsérült, mialatt egy vadász rátámadott. Az a gazember majdnem szíven szúrta, mikor Archibald megmentette őt. S emiatt a harcosnak életével kellett fizetnie Drake életéért. Golyót kapott a koponyájába - majd azon a lendületes nyelven valamit mondani kezdett halkan, ahogy lehunyta szép tekintetét. A lánynak olyan érzése támadt, mintha valami imaféleséget mormolna. - Talán ez még rátett egy lapáttal Drake hidegségére, s ezáltal egy erősebb páncélt húzott maga köré. A férfi nem szeret társaságokban lenni, s gyűlöli, ha szeretni próbálják. Nappal csak a szobájában ül, ám amint lenyugszik a Nap, rohan is ki felőrülten, hogy a vadászokat megölhesse. Gyűlöli és megveti azokat a lélektelen állatokat. Ó, de már megint eltértünk a témától!

- Igen - pár percig csendben ültek, hogy a feszültség egy kicsit leülepedjen. - Akkor gondolom, ha meg akarnám magamat védeni, a fokhagymát elhagyhatom, igaz? - Mosolyodott el.

- Haha! Azt mindenképpen. Amúgy bevallom neked, hogy én imádom a fokhagymát. Hmm, mondjuk egy jó kis vajas pirítóson - sóhajtotta. - Az egyetlen dolog, amitől félnünk kell, az a napfény. Alapjába véve, csodálatos látvány, mikor érintkezik a bőrünkkel, mert elkezd csillogni. De utána jön a bibi: másod- esetleg harmadfokú égési sérüléseket szenvedünk. És ha nem vonulunk vissza az árnyékba, nos...

- Fogalmazzunk úgy, hogy egy szép kis cetlit kapunk a nagy lábujjunkra? - Kapunk?

- Igen, fogalmazhatunk így is. - Lehelte. - A Nap börtönbe zár bennünket. De szerencsére, megvannak a módszereink, hogy meggyógyuljunk. Tudod, az átváltozásod után, rendkívül megváltozik és átalakul mind a külső és mind a belső tulajdonságaid. A regeneráló képességed fejlett lesz és alig két óra múlva már csak halvány rózsaszín színű lesz az a testrészed, ahol megégtél. Jaj, és azt el is felejtettem mondani, hogy a szíved hat kamrából fog állni és sokkal, de sokkal lassabban fog pumpálni. Talán emiatt kell vért innunk.

- Fáj az, amikor valaki a fogát a vénádra tapasztja? - Dőlt előre egy kicsit kíváncsian.

- Egy kicsit, de csak az első pár másodperc, míg megszokod. Utána olyan csodálatos és élvezetes lesz, mint a szex.

Delia céklavörös lett. Hogy tudhatná, milyen a szex, hogyha még egyetlen egy férfi sem érintette meg ott lenn?

- Nem kell aggódnod. Találunk majd neked egy megfelelő vámpírt az ellenkező nemből. Úgy hat napod van az átváltozásodig - szippantott egy mélyet a levegőből.

- Pont akkor lesz a születésnapom...

- Igen.

- Ennyire érződik, hogy hamarosan vámpír leszek?

- Az nem kifejezés! De eléggé finom illatod van... - jegyezte meg. - Majd ha átváltoztál, te is érezni fogod az én illatomat, ahogy bárki másét.  - A nő felállt, selymes haját a háta mögé dobta. - Már most tudom, hogy gyönyörű leszel, miután átváltoztál. Pont olyan, mint az édesanyád.